Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Az emberek 2006-ban miért az...

Az emberek 2006-ban miért az MSZP-re szavaztak amikor akkor már Gyurcsány volt az elnök?

Figyelt kérdés
2004-ben Medgyessy Péter ugye lemondott a miniszterelnökségről és helyette lett Gyurcsány. Abban a két évben ameddig el nem jött a következő választás olyan jó volt Gyurcsány alatt élni, tehát olyan jól megjátszotta a jó miniszterelnököt, hogy 2006-ban még Gyurcsánnyal az élen is szavazzanak az MSZP-re? Azért, hogy utána nem pár héttel elkezdődjön a káosz először az Öszödi beszéddel, utána meg a tömeg felháborodása ellenében is a mérhetetlen korrupciónak, hazudozásnak, az ország csődbe vitelének, stb. Utána annak, hogy 2010 után már az MSZP-DK és a velük szövetkező pártok sosem erősödhessenek meg még akkor sem ha Gyurcsány és Dobrev nincsennek éppen ott. Bajnai sem menthette meg az alatt a cirka egy év alatt az MSZP-t. De mint tudjuk Gyurcsány a választások előtt általában mindig vissza tér. De amikor nem, akkor is a baloldali pártokra vagy az olyan pártokra már mint az Nép Pártján, Momentum mindig rá agassák azt, hogy biztos még mindig Gyurcsány irányít a háttérben ha nem fognak össze a DK-val akkor is.

szept. 6. 00:08
 1/7 anonim ***** válasza:
75%

Az emberek miért szavaznak 14 éve a Fideszre?


Azért, mert a magyar nép hülye és szenvedni akar. Mindig.

szept. 6. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
41%
Mert végig hazudta a kampányt, meg az előtte lévő pár évet. És sokak számára ez akkor még nem volt világos.
szept. 6. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

"utána nem pár héttel elkezdődjön a káosz először az Öszödi beszéddel, utána meg a tömeg felháborodása ellenében is a mérhetetlen korrupciónak, hazudozásnak, az ország csődbe vitelének, stb."

Csak hogy meg legyen a kontextus. Ma egy-egy fideszes ügy ezeknél sokkal rosszabb.


Az öszödi beszéd arról szólt, hogy rendbe akarta tenni az országot, mert nem volt jó az oktatás és egészségügy, viszont a mai helyzetnél jobb volt.

A korrupció tized akkora volt, mint ma.

Az ország meg nem volt csőd közelbe ezen a ponton. Sőt, a covid alatt egyébként rosszabbak voltak a gazdasági számaink, mint a 2008-as világválság alatt.

szept. 6. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Mert akkor még gondolkodtak az emberek. Ma meg...?

Az van, amit az 1# ír.

szept. 6. 06:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
75%
2, előtte és utána, az összes politikus ezt csinálta. Addig a pontig, emlékszem, hogy a köznyelv, arról beszélt, hogy a politikusok semmit sem csinálnak, csak lopnak, csalnak, hazudnak, tök mindegy, hogy ki volt a kormányon. Gyurcsány ezen akart változtatni. És, nem sikerült, mert, aki őt követte, az a mai napig lop, csal, hazudik.
szept. 6. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
52%
Mert a média azt mondta nekik.
szept. 6. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
63%

2006-ban senki nem tudta, hogy mi lesz ebből.

2002-2006 közötti időszakban fejlődött az ország. Nem volt igaz a Fidesz kampányszlogen, hogy rosszabbul élünk, mint 4 éve.


Gyurcsány vezette MSZP szorosan, de győzött. A TV vitán Gyurcsány jól szerepelt, a kampányuk jobb volt, mint a Fideszé.


Nem hülyék voltak az emberek, hanem megtévesztettek.

szept. 6. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!