Horthy Miklós miért nem állította le időben a zsidók deportálását Auschwitzbe?
A kormányzó semmilyen deportálást nem állított le akkor - ideiglenesen felfüggesztette, de ezt is csak kizárólag Budapestre - éppen ezért történhetett meg, hogy ezután Budapest környékéről még 27-30 ezer zsidót deportáltak. A deportálásokat Horthy akkor állította le, amikor a románok átálltak, augusztus végén.
Egyébként Horthynak esze ágában sem volt a deportálásokat leállítani, csak akkor, amikor már közölték vele, hogy kötelet kaphat a nyakába a háború után. Ennyi, ez történt, amikor már a saját személyét kellett menteni, akkor már hirtelen tudott felháborodni, és cselekedni. Az ország legnagyobb, legszélesebb jogkörű közjogi méltósága, aki saját maga mutatta be, hogy képes lett volna a deportálásokat negatívan befolyásolni, egy szó nélkül tűrte - mindezt állítólagos hithű keresztény emberként.
A háború utolsó előtti évében járunk, a vörös hadsereg rohamosan közeledett, az angol-amerikai bombázások kiszámíthatatlanok voltak, a németek nem értek volna rá a deportálásokkal foglalkozni. 1944 júliusában a szovjetek már a magyar határnál jártak. Horthy az elképzelhető esély legkisebb lehetőségével sem élt, hogy megpróbálja menteni a zsidókat, pedig ő maga bizonyította be, hogy minden adott lett volna hozzá, például végig utasíthatta volna a csendőrséget, szabotálhatta volna a MÁV-ot vagy a vasutakat, bármi. Hát nem így lett...
Igaz lehet ez, Horthynak odaszóltak, hogy állítsa le, a nyugatiak.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, miért vérzik annyira sok ember szíve egy kisebbségért, ha a saját népét utálja. És az ugye megvan, hogy az izraeliták álltak hadsereg leszerelése, azaz Trianon mögött, az ÁVH, sok 100 ezer magyar meggyilkolása, majd az ország teljes eladósítása és tönkretétele mögött, és még 100 ezren is elfoglalták a hatalmi pozíciókat... megsúgom hogy vh nélkül ennél is sokkal többen lennének. Bár Trianon végülis csökkentette a számukat, sőt talán nem lett volna semmi deportálás nélküle, és akkor azért lennének többen. Végül saját magukat is lábon lőtték vele.
Van valami történelmileg hiteles forrás bárhonnan, ami alátámasztja azt, hogy az akkori kb 1 milliós magyar zsidóság kollektíven állt (a):
- Trianon
- ÁVH
- "sok 100 ezer magyar meggyilkolása"
- az ország teljes eladósítása és tönkretétele
mögött? A suszter Emil bácsi a Rumbach utcából pl. hogy állt ezek mögött? Vagy Nagykőrösről egy deportált csecsemő pl. hogy állt ezek mögött 1944 nyarán?
13, ez eddig is tudott volt, de hasonló beállítottságúak az izraeliták. A gazai népirtást pl. közel 100%-uk támogatja.
A fent említett eseményekben felelősek, pl. Károlyit ők támogatták, akkor már övék volt a média és minden, ez végül kommunista rendszerhez és a honvédelem megbénításához vezetett nagyon gyorsan. Azóta is izraeliták vannak mindenhol. És ezt egymás támogatásával érik el.
Az életkor sem mentesít bűncselekmények alól.
15, én magyar vagyok, a magyarok nem ugyanolyanok erkölcsileg, sőt általában inkább jó emberek.
A zsidóság más szerintem, de tévedhetek. A zsidóság lényege, hogy kollektívan működik, az idegengyűlölet az identitásuk egyik alapja.
Szomorú, hogy sok hasznos támogatja most például a gázai népirtásukat. Mások támogatása nélkül nem tehetnének ilyen dolgokat.
"A zsidóság lényege, hogy kollektívan működik"
Erre mi a bizonyíték, vagy erre mi az alap? Doja Cat és Keleti Ágnes szerinted ugyanazok az emberek? Vagy zsidónak lenni 20 millió ember kollektív tudata? Erre van tudományos alátámasztás?
Viszont követve a felfogásodat, még mindig az az eredmény, hogy te felelős vagy a családját legyilkoló magyar családapáért.
"magyar vagyok, a magyarok nem ugyanolyanok erkölcsileg, sőt általában inkább jó emberek."
Na ennyire lehet komolyan venni a nácikat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!