Most pszintén ez milyen dolgo és hogyan fordulhat elő, hogy a kórházakban sok helyen nincsen Wc papír meg szappan? Hogyen engedhető ez meg a NÉBIH miért nem követeli meg?
Azért nincs mert elhasználták!
És azért tudták elhasználni mert van!
Semmi gond nincs az eü-vel ne rinyáljatok már állandóan.
Kérdező, a helyzet egy adott szintről kiindulva változik.
Budapesti kórházban szültem az első gyerekem 25 éve és akkor a belvárosban a kórház olyan szinten lepusztult volt, hogy a szobákhoz tartozó zuhanyzóba nekünk kellett függönyt venni. Alap volt, hogy a kórházakba úgy mész, hogy mindent viszel, nem csak vécépapírt, hanem evőeszközt, tányért, poharat, mindent. Mert nem volt. A szülést követően a szobánkban tönkrement a vécé és ki kellett járni friss műtött hassal a közös mosdóba vécére, ahol meg a sok látogató mocskolta azt össze, takarítás meg nem igazán volt rendben. Olyan fertőzést szedtem össze amitől belázasodtam, hasmenésem lett - nem túl vicces varrott hassal keresgélni hova tudsz vécére bejutni gyorsan.
Több családtagom is volt kórházban sajnos korábban is meg azóta is és az az egy teljesen bizonyosan kijelenthető, hogy az elmúlt 15 évben jelentős fejlődés, javulás volt az egészségügyben az egész országban.
Még most is vannak helyek ahol rettentő a helyzet mert régi, elavult az épület, de összességében az elmúlt évtizedekben mindig javult valamennyit és az elmúlt évtized ebben kiemelkedő volt.
Persze, hogy jó lenne ha itt is minden kórház szálloda színvonalú lenne, mint az osztrákoknál, de ehhez még sok idő kell, hiszen minden régi kórház helyett újat kellene építeni.
"Miért ne lehetne evidens, hogy ezek az alapvető higiéniai eszközök rendelkezésre álljanak?"
Lehetne.
De tedd mellé azt is hogy a másik oldalon is emberek vannak akik használják és te is el kell ismerd, sok olyan ember van aki nem használja a kitett vécépapírt hanem szépen kiveszi és elviszi haza magával, mert így ingyen szerzett egy adagot.
Egy másik esetben a kórházi tartózkodásom alatt az egyik szobatársam folyamatosan azzal traktált minket, hogy milyen gazdagok, hogy milyen szuper terepjáróval járnak mert a hegyen levő szuper palotájuk csak azzal megközelíthető blablabla... Aztán minden ellopott a szobából amikor indult haza. A másik szobába bement egy illető, hogy jött a felesége cuccaiért, mert átköltöztették másik szobába és elvitt mindent, aztán derült ki hogy az illető nem is volt rokona csak kifigyelte, hogy viszik a műtétre és bejött ellopni a holmikat. Volt, hogy éjjel bejöttek valahol és körbejárták az épületet, mindent elvittek amit találtak, közte a vécépapírokat is a vécékből meg feltörték az automatákat és elvitték a chipseket.
Elég ha 10 emberből 1 olyan aki sajátjának nézi ami ott van, máris nem lesz a többieknek. És akkor még nem is beszéltünk azokról akik otthon ugyan normális mennyiségű vécépapírt, papírtörlőt vagy szappant használnak, ellenben ahol "ingyen van" ott a többszörösét, mert nem az ő pénzük.
Most volt édesanyám kórházban. Nincs WC papír ki sem rakják, szappan sincs, csak fertőtlenítő pumpás a folyosón és a kórtermekben.
Sajnos akit pelenkázni kell az 3 pelenkát kap naponta, ami nem elég. Volt olyan amikor 50 betegre volt egy ápoló, aki gyenge volt és magától nem tudott inni, enni azt vagy megetette valamelyik szobatársa, vagy aznap éhezett, szomjazott.
Ez a valóság kedves fideszes kommentelők.
Reménykedjetek, h nem kell megtapasztalnotok.
#7
Ezt ne a fidesznek ródd fel, hanem a kórházak vezetőségének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!