Ha a baloldal a szegényeket képviseli, akkor miért a városokban népszerűek csak, ahol eleve jobbak az anyagi körülmények és kevesebb a szegény?
Bevállalom a lepontozódást... TL., DR.: a szoros városi együttélés kikényszeríti a társadalmi szintű együttműködést, míg a vidéki közösségekben az összezáró helyi közösségek jelentik a túlélést.
Most pedig a wall of text.
Messziről indítva a baloldalinak nevezett eszmerendszer központi eleme az egyenrangúság. Ez jelenti a jogi és a vagyoni egyenrangúságot is. A szélsőbaloldal ezért a kommunizmus, és a kommunista diktatúra, amelyik erővel kényszeríti ki a vagyoni egyenrangúságot (pl. államosítással, magánvagyonok közössé tételével, stb) Ezért is lett baloldali a liberalizmus, mert az is végsősoron az egyenjogúságra törekszik. Ha a baloldali utópiát keressük, akkor az nagyjából Star Trek (OST) világa.
A "vidék" viszont jellemzően konzervatív, vagyis jobboldali. A jobboldali eszmerendszer a régmúltban rögzült status quo-k megtartására épül. Éppen ezért minimum kérdőjeles például itthon konzervatív jobboldalról beszélni, hiszen azt a rendszert, amire ez épülhetne, szétrombolta a Magyar Népköztársaság négy évtizede. Egyszerűen megszűntek azok a hagyományok, családok és elitek, amik ennek a konzervativizmusnak az organikus magjai lehetnének, így a magyar konzervativizmus jelen formájában mesterséges és torz.
Viszont létezik, mert igény van rá. A gyanakvás, az előítéletek, a ragaszkodás a bevált módszerekhez ugyanis alapvetően sikeres túlélési stratégia, és a kis közösségekre épülő vidéken nincs kényszer arra, hogy bárki is vállalja a változtatással járó kockázatot. A vidéki összetartás csak kis csoportokban működik, de ott is a meglevő szerepek merev megtartásával. Amíg a csoport tagjai ezeken a kereteken belül mozognak, addig ez működik is.
A városokban viszont nagyon sokan nagyon közel élnek egymáshoz. A legkisebb egység a szorosan vett család lesz (szülők és gyerekek), a verseny az erőforrásokért nagyon erős, és folyamatosak a súrlódások. Ilyen környezetben előtérbe kerül az alkalmazkodás, a városi ember emiatt gyakrabban és többféle emberrel találkozik, ezért toleránsabbá válik, szimplán, mert nagyobb mintán tapasztalja, hogy melyik viselkedés jelent valódi veszélyt, és melyik nem.
Az alturizmus, egymás segítése természetes emberi tulajdonság. A kis vidéki közösségekben ez organikusan működik, érdemi szabályozásra nincs szükség, mert már csak a szokásjog alapján is betartják a közösségek az íratlan szabályokat, és a dezertőrök kizárása is nagyobb kockázat, mit egy városi közösségben, ahol a dezertőrnek több lehetősége van, például hatékonyan ki tudja használni, hogy "veszélytelen" viselkedési formákat imitál. Viszont arra, hogy a közösség tagjai egymást segítsék, ugyanúgy igény van. A városi társadalom erre intézményes megoldásokat talál ki, és ezeket támogatja.
A szálak itt érnek össze. Városi környezetben a sok súrlódási pont miatt az állandó változás és a tolerancia a legfontosabb túlélési stratégia, ezzel szemben a vidéki kis közösségekben a szabályrendszer megőrzése és a "betolakodók" kizárása. Így válik a baloldal városivá s a jobboldal vidékivé.
Magyarországon viszont nincs igazi konzervatív oldal, mivel az alapok, amire épülhetne, a kommunizmus 40 éve alatt elsorvadtak, és alig hiszem, hogy vállalni akarja a magyar társadalom, hogy előbb visszahozza a régi nemességet. Az új "elit" viszont mesterséges, nem rendelkezik hagyományokkal, sem kellő műveltséggel ahhoz, hogy igazi konzervativizmust építsen fel. Marad tehát populista imposztor, amivel megtéveszti a vidéki kis közösségeket, mert a szólamai rezonálnak a félelmeire, de ezen túl nem ad valódi megoldást.
A valódi megoldás magyarországon egy olyan jobboldali párt, amelyik valóban képes a vidék érdekeit képviselni, ez pedig láthatóan és nyilvánvalóan az ország vízfejűségének a csökkentése. Ez viszont nem lehet erőszakos, ennek a folyamatnak a családoktól és a kis közösségektől kell elindulnia. Ehhez némiképpen nyitni kell, ezért az ideális megoldás egy, a vidék nyelvét jól beszélő, jobb-közép párt. Ebben nagy reményem a Tisza párt, de nagyon komoly aggályaim és fenntartásaim vannak velük azon túl is, hogy libsi városi patkány vagyok.
Oszd meg és uralkodj!
Ez jutott eszembe, és ha figyeled a világhelyzetet egyre több szenvedés vár az emberiségre.
Nincs megoldás!
Elképzelések vannak, de a véghezvitelüket nem találják!
Mit gondolsz miért?
A válasz benne van a Bibliában!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!