Ha az EU-ban legtöbb helyen úgyis támogatják az LMBTQ-t, miért akkora baj, hogy néhány keleti ország ebből kimarad?
#11 Az elejével egyetértek, mára valóban olyan lett, mint egy diktatúra.
A végével nem, mert semmi ilyet nem vállaltunk a belépéssel.
A csatlakozási szerződésben pontosan benne van milyen területek maradtak meg teljesen szuverén döntési területek, a többit pedig a szerződés szerint KÖZÖSEN kellene eldönteni és nem valami szimpla többségnek az akaratát kellene kötelezően teljesíteniük.
Csak itt lép be az eleje, hogy az EU diktatúraként kezd működni, ahol pedig nem számít a szerződés szerinti jog, az számít, hogy ők az erősebbek és ránk kényszerítik amit akarnak.
Azt nem tudom, hogy kimondottan támogatják-e, vagy inkább csak arról van szó, hogy bizonyos országok vezetősége támogatja, míg a nép csupán eltűri.
Azt viszont szögezzük le, hogy a szexuális devianciát kishazánk is eltűri, lásd pride. A kormány egy tollvonással betilthatná, már ha valóban akarná…
"szexuális deviancia" "pride"
Te benzint szívtál a hígítóra, vagy hogy hoztad össze ezt az összefüggést? (ma 14:04)
Dehogy baj, kinek baj ez? Csak, ne csodálkozz rajta, hogy már a thai ladyboy-ok sem hajlandóak az országban marardni, nemhogy a magyarok.
De, hajrá antiakrámik!
#14 „Te benzint szívtál a hígítóra, vagy hogy hoztad össze ezt az összefüggést?”
Nem.
A pride úgy jött képbe, hogy: „A melegbüszkeség (angolul gay pride) az LMBTQ (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és queer) emberek társadalmi egyenlőségét, láthatóságát, valamint önazonosságát szorgalmazó szemlélet és az elérésére törekvő mozgalom.”
Azért deviancia, mert: „A deviancia olyan magatartás, mely megszegi a közösség vagy társadalom nagy része által elfogadott normákat.”
Ez alapján egy olyan társadalomban, ahol a heteroszexuális magatartás a norma, ott minden más devianciának minősül, így a pride is.
16. számodra az lehet a szomorú, hogy ezek már NEM a közösség vagy társadalom nagy része által elfogadott normák. Tessék megnézni bármilyen felmérést.
És minél tovább cirkuszoltok, annál jobb lesz az arány :)
#18 „Tessék megnézni bármilyen felmérést.”
Felőlem linkelhetsz egy hiteles felmérést, ami téged igazol…
Cirkusz? Nem a heteroszexuális emberek próbálják izzadságszagúan elfogadtatni magukat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!