Tényleg olyan nagy szám a Tisza Párt, ha már a PS is a Tehetségtelen Emberek Pártja nevet aggatta rá?
Magyar csak megpróbál hazudni, de vagy az embereket nézi annyira tudatlannak, hogy még a legátlátszóbb csúsztatást, a legvadabb összeesküvés-elméleteket is beveszik neki, vagy ő maga képtelen átlátni saját hazugságainak igencsak lyukas hálóján. Bármelyik is igaz a kettő közül, Magyar a puzséri fércműveltség üvöltő agressziójával próbálja palástolni a valóságot, s mint ilyen, maga köré gyűjti a hasonló embereket. Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel két olyan magánéleti ripacsot vett maga mellé Magyar, akikkel hárman nagyon nehezen fognak megférni egymás mellett, ha a sikerek után stagnálás, vagy nehéz döntések, esetleg kudarcok következnek. Magyar Péter, Radnai Márk, Nagy Ervin és a pártot támogató NoÁr: tehát a Tisza vonzza a tehetségtelen, pályájukban csalódott egzisztenciákat. Ezek az emberek azok, akik botot dugnak a saját küllőik közé, majd meglepődnek, mikor elesnek. Akik elrúgják a labdát a jobbal a bal elől, akik szerint Orbán rendelte az esőt a balatoni hétvégéjükre, ahová ugye a fent említett miniszterelnök miatt el se tudnak menni, csak mégis. Valóban a csalódott emberek pártja a Tisza, de nem a csalódott fideszeseké, hanem a magukban csalódott, de felelősségvállalásra képtelen embereké.
Van annak valami bája, amikor a Prosti Stricik propagandistái minősítenek bárkit.
Amikor meg nem kapták meg valamelyik karácsony előtt az állami apanázst, akkor sivalkodtak mint a malac, mert a piacról egyik se tudna megélni.
Lehet mondani, hogy 0-k, de csak összehoztak 30%-ot a semmiből pár hónap alatt.
Tehetségtelenek, csalódottak? Nem hiszem, de ha azok is lennének ez tök mindegy. Soft skillekben viszont egyértelműen jók.
Mióta mérvadó hogy a fidesz által pénzelt prostisrácok mit hordanak össze?
Egy csapat huligán agresszív elvtelen provokátor, akik publicistának akarják csúfolni magukat, de ahhoz annyi közük van mint az SA-s verőembereknek volt.
"Magyar Péter jellemrajzáról már sokat megtudhattunk. Nárcisztikus, aminek legnyilvánvalóbb megjelenési formája nem is önmaga bennfentességének hangoztatása, sokkal inkább szembetűnő, hogy miképp próbálja kompenzálni akár egy beszélgetésen belül saját fontosságának állandó hangoztatását. Az a kommunikációs hullámvasút, amelyen akár két mondaton belül eljutunk oda, hogy Magyar saját megfogalmazása szerint “egy utolsó senki” volt, majd a következő gondolatmenetben már a kormányban vannak barátai és olyan helyeken vacsorázott, hogy azt el se tudnánk képzelni, annak a nárcisztikus jellemnek a megnyilvánulásai, amely a folyamatos megfelelési kényszer és a rivaldafény utáni sóvárgás felörlő elegyéből adódik. Ilyen mentális állapotban az agresszió, mint az útkeresés sikertelenségére adott válasz gyakorlatilag természetes reakció. Ha úgy tetszik, ösztönös."
Ez a bekezdés 100%-ig igaz Magyar Péterre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!