Gyurcsánynak mégis hogy volt pofája ehhez?
Gyurcsány Ferenc egy friss Facebook-bejegyzésben reagált arra hírre, miszerint Orbán Viktor miniszterelnöki fizetése az adott ország bruttó átlagkeresetéhez viszonyítva a legmagasabb az Európai Unióban.
Az Átlátszó írta meg, hogy Orbán Viktor fizetése az idei évben havi bruttó 6,3 millió forintra emelkedett, vagyis a magyar átlagbér összegének 9,5-szörösét kapja kézhez minden hónapban, amivel messze kiemelkedik az átlagos emberek keresetéhez képest az EU-s vezetők mezőnyéből. Így a magyar kormányfő például kétszer annyit keres, mint spanyol és háromszor annyit, mint bolgár kollégája.
A Demokratikus Koalíció elnöke ezt a hírt felidézve azt írja: "Ugye emlékeznek? Én a miniszterelnökségem alatt a fizetésemet alapítványoknak adtam. És még csak azt se mondhatják, hogy »hát persze, Gyurcsány megengedhette magának.« Mert ugye abban egyetértünk, hogy Orbán sokkal nagyobb vagyont harácsolt (lopott?) össze magának, mint amekkora nekem valaha volt és lesz, és amit az üzleti világban tisztességesen kerestem meg."
Hihetetlen ez az arcátlanság.





"Hihetetlen ez az arcátlanság."
Kivételesen még igaz is.
Gyurcsány tönkretette a magyar gazdaságot, de azt nem mondhatod, hogy maga gazfagodott volna belőle.
Orbán meg úgy teszi tönkre az országot, hogy közben a családja sok száz milliárddal gazdagodik.










Fidesz több nagyságrenddel többet lop, mint a szocik.
Érthető hiszen 2/3-addal bármilyen törvényt a "törvényes" korrupció szolgálatában meghozhatnak. Pl. Kastély törvény a legújabb.
Ügyészség rendőrség mind fidder kézben. Ellenzék fidder kézben. Újságok fidder kézben. Mit várunk?
Gyurcsány időszakban akkor kezdett fokozódni a korrupció amikor az Őszödi beszéd után már láttak a kiskirályok hogy itt választási győzelem már nem várható, most kell kanalazni. Ez mondjuk nem ment fel senkit még Fletót sem.










közben pedig az EU legszarabb országa lettetek
na ezért húztam én el, jó mulatást





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!