Budapestiek, titeket nem fáraszt ez a kutyakomédia, amit most Vitézy csinál?
Karácsony kétszer is nyert. De Vitézy nem tud belenyugodni, addig, amíg nem ő nyer. Karácsony legalább kérvényezte az újraszavazást. Ezt a kúria elutasította.
Vitézy: problémák voltak a szavazatokkal, nézzük meg az érvényteleneket. Still, Karácsony nyert.
Miért gondolja Vitézy, hogy majd pont az érvényes szavazatokból találnak negyvekettőt, amivel majd ő nyer? Ezt kizártnak tartom.
De az egészben az zavar, hogy akkor nézzük már meg a listás meg az EP-n leadott szavazatokat. Hátha az is valtozik...
A levitézlett nem tehet mást. Fidesz jelöltként kénytelen vergődni mert csak ez maradt neki.
Pontosan azt teszi amit kiadott neki a nagybácsi. Választást nem ismételhet hiszen már a hülye is tudja fidder, így meg max a fidderek szavaznának rá amivel meg esélye sincs.
Hamvas kis testét odaadta ungárnak, a lelkét orbánnak, és most a padlón van. Mindent elvesztett, nincs veszteni valója. Rettenetesen szánalmas.
Pedig a 24 ezer érvenytelenül szavazóból 42 szavazó valószínűleg átszavazott volnaVitezyre ha látja hogy Alexandra neve ki van húzva, és akkor nem Karácsony lenne a főpolgármester.
Ezt a választást meg kell ismételni, úgy a demokratikus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!