Más is van így, hogy szimpatizált Vitézyvel, de így, hogy kiderült, a Fidesz trójai falova, inkább Karácsonyt támogatja?
Hívei eddig sem bánták, hogy fideszes, tudott volt. Most Szentkirályi hívei is rá fognak szavazni, így Karigerinek sakk-matt! :)
Gyurcsányista logóval ma már Budapesten sem lehet labdába rúgni.
#13!
Ne hazudj ennyire pofátlanul!
Csak a DK-s propaganda mondja, de eddig is erre épült KariGeri kampánya.
Eddig sem volt annyira szimpi, hiába tisztelt Puzsér nyílt kedvence, bár nem tudom, hogy így most mit szól ehhez a fejlem3nyhez.. Bár jelek voltak, a fideszes tempónak, amit az ember nem tud levetkőzni csak úgy magáról: üres szentilantizmusnak nevezte Karácsony azon projektjét, amely Budapest köztársaság, aminek a mottója: Ahogy egymással bánunk olyan országban fogunk élni.
Az megűtött pedig 45 percig (hard talk) néztem és utána már nem érdekelt, mert előttem leírta magát, miközben a Karácsony Hard Talkot végignéztem, ahogy Puzsér próbálja szétszedni, de nem sikerült, jól szerepelt Karácsony, és utána már kénytelen voltam megnézni Vitézit, de mint írtam 45 perc alatt kibújt a szög a zsákból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!