Lehet tudni hogy Magyar Péter miért is hallgatta le végülis a feleségét?
"Az, hogy a teljes gyurcsányista média azonnal elkezdte isteníteni."
Nem tűnt fel, hogy a DK ugyanúgy utálja, mint ahogy a fideszesek? Gyurcsánynak nincs saját médiája.
Mert egészséges lelkületű és elméjű ember!
Ja, - nem!
"Kezdetben viszont istenítették."
Az első perctől kezdve nekiment a DK Magyarnak. Ahogy szinte az összes többi párt is. Mindegyik párt elkezdett félni, hogy az új megjelenésekor szavazókat veszít.
Gyerekek, lehet itt magyarázni, aki a feleségét titokban felveszi, aztán ül rajta egy évig, és amikor sz@r van a palacsintában, rögtön nyilvánosságra hozza, az beteg!
Mindegy milyen fajta elmebaj...
Ráadásul gondolj bele, a politikai színtéren ha így adódna, hogy komoly szinten, komoly emberekkel, komoly témákban akarna tárgyalni, te megbíznál egy ilyen fasziban??
Én sohasem!
Aki ezt eljátsza egyszer, megcsinálja máskor is!
Ha már a megbízhatóságnál és a lehallgatásoknál tartunk. A Fidesz megfigyeli a magyar lakosságot. Most már bárkit megfigyelhetnek, lehallgathatnak, egy kommentelőt is. Volt a Pegazus ügy, beengedték a magyar külögy rendszerébe az oroszokat, hogy kedvükre csemegézzenek, megvették a Vodát, a Digit, kedvükre nézegetik magyar állampolgárok internetes tevékenységét.
Ez a magyar valóság.
#14 A médiáról beszélek, nem a DK-s politikusokról.
#16 Ez igaz, de mi köze a kérdéshez?
Lehet MP jellemét boncolgatni, de szerintem ha egy szög kibújik a zsákból, az nem a szöget, mint kivételt sugallja, hanem a zsák tartalmára reflektál. Nekem a hangfelvétel sokkal inkább azt villantotta meg, milyen lehet az élet a NER-ben.
Egy ilyen döntés mögött nem egyeten konkrét cél húzódik meg. Ezeknek az embereknek az életében minden játszma, mindenki ellenség, nem bízhatnak senkiben. Biztos vagyok benne, hogy ott mindenki ilyen szarságokat gyűjtöget egymásról, mondván majd egyszer jó lesz valamire. Akkor még nem tudod, hogy majd önvédelemből, médiafigyelemért, alkupozícióért fogod használni, vagy fogod-e egyáltalán, csak hogy ez súlyos és még jól jöhet.
Ha én lennék MP helyében, éppen válnék az igazságügyi minisztertől, szerintem azonnal pánikgyűjtögetésbe kezdenék, mert ismerve a rendszert tudnám, hogy bármikor kidobhatnak az út szélére, és akkor csak ilyenekkel tudom megvédeni magam.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy MP áldozat, csak azt, hogy ő egy elszabadult hangya egy olyan bolyból, ahol minden hangya kb ilyen lehet. Számomra pedig a boly tanulsága érdekesebb, mint a hangyáé.
Jól van. Akkor olvassátok végig és kicsit gondolkozzatok már, már akinek megy:
Magyar elmondta, hogy miért vette fel. Azt mondta, azért, mert a felesége régebben elmondta, hogy ez úgy működik mint egy maffia, ahonnan nem lehet egyszerűen kiszállni. Emiatt bizonyítékot akart biztosítékként.
Azt is elmondta, hogy magától nem akarta nyilvánosságra hozni és így is lett. Csak akkor hozta nyilvánosságra, amikor beidézte a bíróság rágalmazásért. Akkor már a feleségét kirúgták, szebben megfogalmazva lemondott. Varga is mérges lett a fideszre az eltávolítása miatt.
Még az se biztos, hogy titokban vette fel, vagy hogy Varga tudta nélkül cselekedett.
A gyengébbek kedvéért: Próbálj már meg az asztal alatt a kezedben, vagy a zsebedben, egy-másfél méterre a másiktól tartani egy telefont. Rögzítsd a beszélgetést. A másik sokkal halkabb, de a te hangod is gyengén hallható. Külön elmondták, hogy a felvétel eredeti, nem manpulált, nem masterelték.
Magyarnak az asztalra kellett kitennie a készüléket, hogy ilyen használható felvétel szülessen.
Volt férj és feleség. Gondolod, hogy nem egyeztettek folyamatosan ilyen fontos ügyben? Amikor Vargát megkérték, hogy nyilatkozzon Magyar ellen, akkor gondolod, hogy nem szólt Magyarnak? Gondolod, véletlen, hogy amint Varga letudta a kötelezettségét, azután eltűnt és már nem nyilatkozik? Letudta amire utasították és a részéről befejezte.
Megint nem az a fő baj, hogy a Völner és Schadl ügyben bizonyítékokat tüntettek el, vagy legalább akartak, hanem hogy kiderült.
Azután, tegyük fel, azoknak a konteósoknak van igaza, akik szerint ez az egész csak egy színjáték egy újabb fideszes szatellit párt létrehozására, akkor viszont eleve mindenki tudtával, egy megrendezett előadásnak kell lennie.
Tehát Varga mindenképpen tudhatott erről.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!