Támogatnátok a Szabad Magyarok Pártja létrehozását? És a hatalomra kerülését?
* holland mintára legálissá kell tenni a kábítószer használatát Magyarországon
* meg kell szüntetni a sportklubok állami támogatását, az egész sportéletet piaci alapra áthelyezni
* választási rendszert szlovák mintára kizárólag listás rendszerre módosítani
* 20 millió forinttal büntetni az egyén szabadságát veszélyeztető tevékenységeket
* roma integráció
* várak felújítása, renoválása
* Budapest hivatalos neve ismét Budapest székesfőváros legyen
* gazdasági szempontból a merkantilizmus támogatása
1. Hollandiában sem legális a kábítószer csak dekriminalizált. És nem konkrétan "a kábítószer" csak a fű meg a varázstrüffelek. A rendes varázsgombát pl. betiltották mert túl sok turista került tőle zavart állapotba és ez leterhelte a rendőrséget. A trüffel csak enyhébben halluciongén
2. Na ez jó lenne
3. Ez is
4. Igen, ezt támogatnám, amennyiben ez asszimilációt jelent. Szomorú kijelenteni, de magát a roma kultúrát kell megszűntetni, ugyanis a roma kultúrában dicsőség a lopás, a lustaság, az erőszakolás, a vérfertőzés. Egy másik kultúra sem ilyen a Földön, ezen dolgokat még a barbár arabok is bűntetik.
5.6.7- Ezeket nem támogatom, mert retrográd intézkedések.
A várakat inkább pontos 3D-s virtuális modellekben kéne megőrízni az utókornak, olcsóbb és időtállóbb megoldás. Akár 1000 év múlva is bejárhatja valaki majd a várakat egy mátrix-szerű virtuális környezetben ahogy a VR fejlődik.
Budapest neve lehet akár Csillagkapu Parancsnokság is, akkor sem lesz jobb a város állapota.
A Merkantilizmus nem más, mint az iparosodás előtti elődje a kapitalizmusnak. Kb. annyi értelme lenne, mint kémia helyett visszanyúlni az alkímiához.
Ja kihagytam ezt "* 20 millió forinttal büntetni az egyén szabadságát veszélyeztető tevékenységeket"
Ez pontosan mit jelentene? Így egy gumitörvény lenne belőle, amiből könnyen boszorkányüldözés kerekedhet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!