A fideszesek miért néznek el mindent a pártjuknak?
Már elérték hogy senki nem hisz el semmit, annyi sárt dobáltak egymásra, annyi karatergyilkolás történt, és az emberi agy alapból úgy működik hogy keresi az önigazolást, tehát a saját véleménye megerősítését hallja ki amiből csak lehet.
Tehát hiába is jut el már egy gigantikus bűncslekmény híre, első dolguk hogy el se hiszik, utána a kimagyarázást már igen.
A személyi kultusz kiépülése is ezt erősíti.
Könnyebb ragaszkodni ahhoz hogy mindenki más a hülye, mintsem felülvizsgálni mindent amit eddig jónak hittünk és szembenézni azzal, hogy talán tévedtünk és hibáztunk.
Valamint szerintem van egyfajta közösségi összetartás élmény is mögötte (mint például egy focicsapat szurkolóinál), ami nagyon hiányzik a modern világból amúgy is az elidegenedés miatt, Magyarországon meg még inkább jellemző a széthúzás, de nem azért mert mi rosszabbak lennénk, hanem a körülményeink miatt nem tudunk vagy csak nehezen egészségesebben funkcionálni. Kb. mintha egy bántalmazó családban felnőtt gyerek lenne Magyarország.
Elhitetik velünk hogy itt mindenki hülye, rossz, depressziós, háborúpárti és megérdemeljük, pedig ez nem igaz.
Ha változnának a körülményeink egyből más lenne a légkör szerintem, persze ez hosszabb idő mire a társadalom is felgyógyul.
Mert vagy nem látják a problémákat vagy úgy érzik a Fidesz megfelelően kezeli vagy csak bizalmatlanok az ellenzékkel szemben, szerintük az még rosszabb lenne, a Fidesz a kisebbik rossz.
Az általad felvetett dolgok is sokrétűek ebből a szempontból.
- A Fidesz egyáltalán nem mosdatja a pedofilokat, zéró toleranciát hirdetett, elhatárolódik ezektől, mivel a választók is ezt várják el nagyrészt.
- Hasonló okok miatt Szájer Józsefet is eltávolították, nem tartották vállalhatónak a pártban.
- Az egészségügy, oktatás helyzete alapján a fideszesek között is sok elégedetlen van, itt a fent felvázolt utolsó lehetőség jelenhet meg, nem állnak át az ellenzékhez. Egyébként nem csak az ellenzék, hanem a Fidesz is ígéri, hogy javít az egészségügy, oktatás helyzetén (ezt mondja minden párt már harminc éve).
- A román GDP/fő nem érte utol a magyart, de igaz, hogy 2010 óta sokkal jobban fejlődtek, mint Magyarország - egész Európában Románia volt a legjobb. Romániát hagyományosan szegény országnak tartjuk, ezért van ellenzékben ez a "bezzeg Románia" kampány. Egyébként meg igaz, hogy az Orbán-kormány óta Románia, Lengyelország és a balti államok gazdaságilag jobban fejlődtek, mint Magyarország, viszont a magyar GDP meg jobban nőtt, mint Szlovákia, Bulgária, Szlovénia, Szerbia, Horvátország, Csehország gazdasága - így nézve régiós összehasonlításban közepes volt a fejlesztési teljesítmény.
- a magyar katonák Csádba küldése esetén valószínűleg elfogadják a fideszesek a kormányzati narratívát, hogy Afrika segítése a mi érdekünk is, ha ott stabil a helyzet, akkor kevesebb a menekült, elvileg ez megoldás lehet az Európába irányuló illegális migráció csökkentésére (aztán persze a gyakorlatban hiába van viszonylag stabil politikai helyzet egy afrikai országban, ha szegénység van, akkor ugyanúgy szeretnének a fiatalok inkább Európába jönni és Franciaországban, Németországban, Svédországban, Hollandiában, Ausztriában, Olaszországban... letelepedni).
Kognitív disszonancia, a fideszesek egy csoportja (elég nagy csoportja) egyszerűen kizárja a valóságot annak érdekében, hogy ne érezzék rossz döntésnek a szavazatukat.
Nézd meg az 1-es hozzászólót:
"Ma több pedofil van börtönben, mint 2010 előtt."
Egyrészt nem véletlen, mert fejlődött a technika, mostmár minden bűncselekmény sokkal könnyebben felderíthető. Másrészt pedig ettől még a gyermekek elleni bűncselekmények nem csökkentek: [link]
"A kormány sikeresen letörte a háborús inflációt, már a top3-ban sem vagyunk benne."
Ezt úgy hívják, hogy bázishatás. Most az országok között csak 1-2% különbség van, de amikor 5-10%-os, akkor viszont toplistások voltunk. Egyébként vicces, hogy nálunk a háborús infláció már a háború előtt beindult, ennek letörését pedig külön vicces a kormány érdemeként feltüntetni, nem pedig a fogyasztás drasztikus visszaesésére és a toplistás jegybanki alapkamat mértékére visszavezetni.
"Az egészségügyben több a nővér és az orvos, mint 2010 előtt, és megszűnt a hálapénz."
A hálapénzt azt megadom jó pontnak, az orvosok és nővérek viszont sajnos nem éreztetik a hatásukat, a várólisták nem lettek rövidebbek és jelenleg is 1 millió ember van háziorvos nélkül, gyerekek százezrei pedig gyermekorvos nélkül. De fő a pozitívum.
"Egyre több magyar egyetem van a világ legjobbjai között az egyetemi reformnak köszönhetően."
Sajnos nem volt egyetemi reform, ezt a saját szememmel látom. Az egyetemi rangsorolás pedig csak propaganda, de amiért kicsit hosszú a kifejtése, csak belinkelem, de röviden arról van szó, hogy nem a magyar egyetemek kerültek be a top100-ba, hanem a toplistát alakították át top500-ra és top1000-re. A magyar egyetemek nem "felkerültek", hanem "bekerültek", ha érted amit mondok. Jó olvasgatást annak, akit érdekel a téma: [link]
"A magyar GDP 2010 óta kb 11%ponttal zárkózott fel az uniós átlaghoz."
Ez egy jó hír, bár közgazdászként más dolgokat szoktam figyelembe venni. Akit érdekel, annak kifejtem, röviden erre csak annyit reagálnék, hogy 2002 és 2010 között is pozitív felzárkózás volt, ahogy előtte is. Hiába, telik az idő és hacsak nem sz*ródik el valami istenesen, akkor valamilyen fejlődést minden ország kitud mutatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!