Magyar Péternek a "Fúj, fúj, mocskos Fidesz!" kommunikációján kívül semmi érdemleges programja nincs az ország és a magyar emberek számára?
De van, még azt is mondja: Mocskos Gyurcsány. Rá is indít egy polgármesterjelöltet Újbudán a DK-s polgármesterre. A DK jól bel is rúgott MP-be. Meglátjuk, mi lesz ebből.
Egyelőre csak csepegteti, hogy mit szeretne. Hallgasd meg az országjárásán a beszédeit és abból kapsz egy képet, hogy pár kérdésben miként vélekedik. Én nem is várnám el azt tőle, hogy egy pár hete megalakult párttal máris legyen programja, annak 2026-ig kell elkészülnie. Most, jelen pillanatban arról kellene beszélnie, tájékoztatást adnia, hogy az EP-ben milyen körvonalak mentén képviselné az országot, meghatározóbb kérdésekben mi az álláspontja. Mondjuk ez nem történik meg, a kritika így lenne jogos, ha ezt várnánk el tőle!
Hogy a Fidesznek nincs programja, az utoljára 2009-ben volt jogos kritika. Egyébként volt programja, csak azt nem a Fidesz, hanem a Jobbik írta. A Jobbik programjának egy jelentős részét valósította meg valójában a Fidesz, persze amit meg is valósított azt sem feltétlen pont úgy, ahogy azt a Jobbikban elképzelték. De a keleti nyitástól kezdve a baloldali média lerombolásáig a Jobbik programja valósult meg. Az aktuális kormánynak nem szükséges előállnia programmal minden választás előtt, az ellenzéki pártoknak viszont igen. Tehát ha kormányváltás lesz, akkor annak a másik kormánynak, ki a Fidesz helyébe lép sem kell programmal előállnia kormányzásának 4. évében, mert neki az a 4 év volt a "programja", azt szavazod meg újra, annak a folytatását, ha úgy véled az a 4 év hasznosan telt.
Van, vagyis ilyen nagyon rövid programpontokat már mondott el, amiket a momentumtól lopott. Szóval ennyire gondol sokat a világról.
Az EU-ra meg azt mondta, hogy azzal az a baj, amit a fidesz mond, szóval szerinte is gyerekeket műtene át Brüsszel Mo.-on.
Nagyon jó programja van. Tégláról téglára vesszük vissza a hazánkat. Ez így lesz.
Minden országjárás során elmondja a támpontokat, utána a kérdésekre válaszol. Az eutanáziáról is kérdezték és a who törvényről is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!