Sok mindent nagyon nem értek Orbán ünnepi beszédéből, de leginkább a következőket nagyon NEM! Ki érti?
Sok mindent nagyon nem értek Orbán ünnepi beszédéből, de leginkább a következőket nagyon NEM!
Ő szemmel láthatólag ünnepelte a magyar szabadságharcot vívók hősiességét, hogy a haza függetlenségének érdekében háborút vettek a nyakukba, és a végsőkig harcoltak halált megvető bátorsággal, olyannyira, hogy az akkoriban Európában zajló szabadságharcosok közül, mi magyarok voltunk az utolsók, akik elbuktunk, és szerintem erre az elhivatott kitartásra is rettentően büszkék lehetünk!
Az 1848-as európai forradalmi hullámból, lényegében csak a magyar jutott el sikeres katonai ellenállásig. Hogy Orbán is értse, ez harc!
Orbán tud erről? És tud arról, hogy a magyar szabadságharc akkor bukott el, amikor az osztrákok megsegítésére betört honunkba az orosz hadsereg 200 ezer fős intervenciós seregével, nem beszélve pluszban a 80 ezer tartalékos katonájukról?
Orbán érti, hogy mit ünneplünk március 15-én, amikor kijelenti, hogy a magyar nép békét akar? Azt ünnepeljük, hogy a magyar nép harcolt! Nem a békét választotta, hanem inkább a halált!
Pontosan azt tette, amit az ukrán nép most tesz azokkal az oroszokkal szemben, akik minket ugyanúgy 49-ben szintén el akartak tiporni.
MIT ÜNNEPEL ORBÁN AKKOR??? A magyar ellenállás és harc az hősies, az nagyszerű, de ha ugyanezt teszi az ukrán nép ugyanazzal az ellenséggel szemben, akkor az ostobaság, és megállítandó??? És aki az ukránokat segíti, az nem nagyszerű tettet hajt végre, hanem csak háborúpárti?
Petőfi és a többi magyar szabadságharcos is ugyanezt mondta volna a külső segítségnyújtásra, ha lett volna ilyen???
MIRŐL BESZÉL az Orbán? Kit ünnepel ez? Az orosz elnyomás jogosságát? Emberek halnak meg Ukrajnában, és bombatölcsérek csúfítják a földjét, mint mondja. És nem ez történt nálunk is? Nem azt ünnepeljük most, hogy hősiesen vállaltuk ezt az áldozatot a szabadságért? Akkor Orbán mit ünnepel?
Őket? Akikről az Orbán által állítólag nagyon tisztelt Petőfi Sándor így ír?:
"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer"
Orbán a békét tartja kívánatosnak (mint Petőfi "bitang ember"-e), amit úgy lehet elérni, hogy Ukrajnának senki se segítsen, vagyis onnantól kezdve az orosz agresszor azt csinálhasson Ukrajnával, amit akar? Magyarán Orbán tojik mások szabadságára, csak mi magyarok legyünk rendben. Mindenki más kerülhet rabláncra, a lényeg, hogy nálunk béke legyen, és aki aggódik más rabsága miatt, az háborúpárti, és disznó módon nem sajnálja a szegény lelőtt ukrán lakosságot.
Orbán szerint Európa egyenesen bűnös, hogy segíti a háború fenntarthatóságát, és szerinte egyedül csak ő maga látja helyesen azt, hogy a béke oltárán bukjon csak el Ukrajna, hajrá orosz agresszor!
Orbán biztos abban, hogy tényleg tiszteli Petőfi Sándort? Biztos benne, hogy most Petőfi az ő oldalán állna? Mert Petőfinek akkoriban egészen más véleménye volt arról az Európáról, amelyik nem szállt szembe az elnyomással:
Petőfi Sándor:
"Európa csendes, ujra csendes,
Elzúgtak forradalmai...
Szégyen reá! lecsendesűlt és
Szabadságát nem vívta ki."
Nekem az a véleményem, hogy ha ma Petőfi élne, akkor a Múzeumkertben az orbáni beszéd közben a rengeteg tapsoló ember között ő lett volna az egyetlen, aki fújolt és fütyült volna, és szégyellte volna, hogy magyar.
Ja...
Még arról is végül, hogy Orbán csak alkalomtól függően nevezi az oroszok véres rémtetteit háborúnak (a gerince beáll a neki kedvező alkalmi szélirányba):
Idézve: "Katonai műveletnek nevezte az orosz–ukrán háborút, szerinte háborúról akkor lehet beszélni, ha van hadüzenet, de nem sokkal később mégis véres háborúként hivatkozott az Ukrajnában zajló harcokra."
Szóval Orbán szerint csak akkor van háború, ha a támadó előtte hadüzenetet küld.
Az az ország tehát nem háborút indít, amelyik gyáván, alattomosan, szó nélkül hirtelen rátámad egy másikra. Voltak idők a történelemben, amikor alig ismerték a hadüzenet fogalmát, akkor tehát addig nem is voltak háborúk, csak különleges hadműveletek?
A náci Németország 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta az akkori orosz népet, így tehát Putyin és Orbán szerint is a németek csak különleges hadműveletet hajtottak végre, amikor megöltek ott sok millió orosz embert?
Aki hadüzenet nélkül rohan le egy országot, az nem azért teszi, hogy még a meglepetés ereje is az ő oldalán álljon?
Ha Góliát odamegy a nála sokkal kisebb és gyengébb Dávidhoz vitatkozni, és közben orvul tökön rúgja, az elfogadható dolog? Góliát sokkal erősebb, és annyi tisztesség sincs benne, hogy szabályos, előre tisztázott küzdelmet vívjon? És Orbán ezt nem MINDIG(!) gyáva, aljas háborúnak nevezi, csak azért, mert Góliát finom elterelő cselként mutatja be a váratlan tökönrúgását?
És Orbánnak elhihetjük ezek után azt, hogy ő nem a Góliátnak drukkol?
Csakhogy Góliát tisztességes volt, és kiált az izraeli hadsereg elé, és kihívta párviadalra közülük a legjobbat (mert tuti biztos volt a győzelmében). Putyinnak még ehhez se volt bátorsága. Én az ilyet egy gyáva alja embernek nevezném. Hogy Orbán miért nem, azt csak ő tudja.
Egy napig nem csinált semmit az Orbán-kormány, mert ünnep volt, és egyből erősödött a forint.
Előtte meg zuhanórepülés.
Mennyi volt 2010-ben az euro, és mennyi most? Erről beszélt volna a nagy EU-ellenes háborús dumájában!
6: a "magyar nép" genetikailag szolganép.
Erre jók és nem is akarnak fejlődni.
Az utóbbi tizenpár évben eltapsolt € milliárdok a "tanúk" arra, hogy a magyarok csak ennyit érnek.
Lehetett volna a szorgalmas európai országok pénzét az országra, az egészségügyre,a gyerekekre is költeni.
Nem ezt tette a magyar kormány.
Magukra költötték.
A magyar nép meg csak bólogat és béget a propaganára ahelyett, hogy a pokolba rugdosná őket.
Én azt mondom, hogy megérdemli a magyar a sorsát.
Csak még egy szösszenet: amilyen a nemzet, olyan a kormány.
"Esztendők óta folyik Magyarországon majdnem büntetlenül egy csúnya komédia Petőfi nevével Petőfi ellen. Petőfibe kapaszkodva ágálnak, ámítnak, sürögnek, gyarapodnak olyanok, akiket az a néhai isteni fiatal ember, aki haragudni is jobban tudott, mint mi, ha velük él, okvetlenül véresre ver. Rossz könyvek, farizeus beszédek, lelketlen ünnepek, lelkes üzletek omlanak és ömlenek. És egyszerre csak teljes vakmerőséggel már teljesen a magukénak hirdetik Petőfit éppen azok, akiket Petőfi legjobban utált. Népellenes urak, apáca-telepítő mágnás-asszonyok, cifra reverendás papok, s nagyurak galád szolgái jönnek elénk - Petőfivel. És azok, akiket Petőfi még jobban utált: a gyávák, az üres, hazug honfiaskodók és mindenek fölött a rossz írók, a tehetségtelenek."
(Ady Endre: A forradalmár Petőfi)
Innen már csak egy verébugrásnyira van Nagy Imre utolsó szavai, hogy az a gondolat borzasztja el, hogy azok fogják rehabilitálni, akik elítélik. Persze Orbán már Nagy Imrét is süllyesztőbe tette.
Huhhh...
@26 és Ady
Így ketten, na'on ütősek vagytok... :)
Tulajdonképpen ki szavaz erre az Orbánra?
Asz'ittem, hogy lerohanja a nyitódumámat (meg a többit) millió Orbán-rajongó... Legalábbis a felmérések szerint ennek kellett volna történnie, bár hosszú még a nap, és attól tartok, hogy az Orbán-domínium ideje is. :(
Az orbanisták most betegszabin vannak, még nem heverték ki a kegyelmi ügyet, és Magyar Péter agyrázkódástokozott nekik.
Persze nem kell MP-től elájulni.
Ha már Messiásvárás van az ellenzéki oldalon. Messiás Péter várás. 😆
MP mögött nem a fidesz áll, hanem egy bizonyos kör a fideszből, ha úgy tetszik reformfideszesek állnak és nem belülről, hanem kívűlről akarják megbuktatni Orbánt. Magyarul, ha megerősödnek, vidáman fognak koalíciót kötni az orbántalanított fidesszel.
Nincs ezzel semmi baj, de ezt lássuk tisztán. ☺️
Nem mondom, hogy ezt nem érdemes továbbgondolni, de most ennyi látszik...
#27
Engem le szoktak pontozni azért amit most neked írok.
A Gyakori egy igencsak belterjes fórum. Nem az egyetlen, nem lóg ki a többi közül. Jellemzően ugyanaz a pár tucat ember csikorgatja itt a fogát.
Ez a kérdés már kifejezetten nagy látogatottságot ért el azzal, hogy én írom a 30. választ.
És akkor még meg sem említettem, hogy ha leveszed a saját hozzászólásaidat és a beazonosítható hozzászólók kommentjeit csoportosítod, akkor talán ha 8-an vagy 10-en vagyunk a kérdésednél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!