Fidesz szavazók! Ha még 20 év múlva - 2044-ben is Fidesz kormány lenne, és Orbán Viktor önként visszavonulna, ki lenne szerintetek párton belül az utódja?
Én Gulyás Gergelyt és a Szijjártó Pétert tudnám elképzelni. Mindketten csak a 40-es éveikben járnak, még fiatalok.
Pl. Semjén Zsolt addigra már idősebb lesz.
Esetleg Rogán Antal jöhetne még szóba.
Mit gondoltok?
Ilyenkor gyakran az történik az ilyen rendszerekben, amire senki sem számít - szinte sosem az esélyesek közül kerül ki az utód (azok ugyanis egymást nyirják ki a hatalomért való marakodásban).
Sztálin után például Berija is, Zsukov is, de még Malenkov is esélyesebb volt Hruscsovnál, de még Mikoján is, kora és tekintélye alapján pedig még Molotov is (bár ő túl idős volt)!
Végül Beriját Zsukov tartóztatta le, őt viszont a többiek segítségével tette félre Hruscsov, aki kábé úgy lett Sztálin utódja, hogy az ő személyében tudtak kiegyezni a nála sokkal hatalmasabb, esélyesebb jelöltek!
Orbán halála után is ez lesz: a hiénák egymásnak esnek és óriási hatalmi harc lesz, amiben a végén valószínűleg nem a mai esélyesnek tűnők közül kerül ki a győztes, hanem olyan valaki lesz, akit le tud nyelni, el tud fogadni Rogán is, Szijjártó is, meg a többi is a falkából. Valószínűleg egy sokkal gyengébb egyéniség lesz, akit megpróbálnak majd ők irányítani a háttérből (hacsak szembe nem fordul velük és egy tisztogatással félre nem állítja a korábbi hatalmasokat).
Az ilyen rezsimekben kb. ez szokott lenni a recept.
Most golyóztak ki két olyan új arcot akik lehettek volna miniszterelnökök, a maradók közül Szijjártó szerintem a legesélyesebb, esetleg Gulyás Gergely is szóba jöhet.
Ellenben ami most történik az szerintem részben annak köszönhető, hogy 26-ban de legkésőbb 30-ban már nem Orbán fog indulni és most folynak párton belül a harcok. Pl. Lázár visszavonulásának is ehhez lehet köze, hogy most realizálta, hogy neki már babér nem fog teremni Fidesz berken belül. Vagy pl. Magyar Péter hirtelen megigazulása is emiatt történhetett.
6-os vagyok: illetve van egy B. forgatókönyv, ami valószínűtlen. Ha Orbán megjelöli az utódját - akkor nyilván az lesz, akit ő mond.
Ilyet azonban csak nagyon ritkán szoktak csinálni az autokrata vezetők, mivel, hacsak nem hosszú halálos betegségben szenvednek, nem tudják előre a halálukat. Ezek a lények szeretnek életük utolsó pillanatáig hatalomban maradni, előbb engedik el a záróizmaikat mint a hatalmat. Emiatt aztán nem szoktak felemelni egy potenciális utódot, nehogy az túl hamar kérje a trónutódlást és a helyükre pályázzon.
9-es, persze, hogy igen. Mindenki tudja, a hívei is, hogy ez nem egy kormány, hanem egy rezsim.
Ő maga sem tagadta ezt, hiszen rendszerváltásról, Nemzeti Együttműködés RENDSZERÉRŐL beszélt már a kezdetektől.
Nyilván mind tudjuk, hogy a 2010 előtti RENDSZER többpárti, demokratikus jogállam volt (amelyben demokratikus váltógazdaság működött, gyakorta koalíciós kormányokkal).
Tehát ami a 2010-es "rendszerváltás" óta épül, az nyilvánvalóan és bevallottan nem demokratikus jogállam, hanem valami más. Nevet is talált neki Tusványoson: "Illiberális demokrácia".
Sajnos azt tudjuk, hogy a demokrácia tipikusan olyan terminus, amihez ha hozzátapad egy jelző, általában a demokrácia ellentéte jön létre általa, lásd: NÉPI demokrácia, ÜZEMI demokrácia, illiberális demokrécia, stb...
Szóval amit írsz, az evidencia: amiben éltek, egy olyan autokratikus rendszer, amilyenben vezetőváltásra még egyetlen példa sem volt (lásd a hasonló puhadiktatúrákat: Oroszország, Törökország, Fehéroroszország, Kazahsztán, stb.).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!