Az ellenzék miért nem tudta már 4. alkalommal a 2/3-ot megtörni? Lehet erre bármi esély?
#9Ezt 2014-ben még könnyebben ki lehetett volna vizsgálni, ha nem állnak össze a dk-val a többiek. Csakhogy azóta többször is közösen indultak, egy listán, egy jelöltel, vagyis vállaltan közös kormányt akartak gyurcsányékkal. Dobrev és gyurcsány ugyanaz.
Most már hiába lépne ki a politikából gyurcsány, az ellenzéki pártokról már tudni, hogy ugyanolyanok, ugyanazt tennék kormányon. Így még ugyanazokat riasztják el, mint maga gyurcsány.
Na kérdező!
Kire szavazol júniusban?
Engem konzervatív jobbközépen jelenleg egy elképzelés se tud kiszolgálni.
Egyetlen dolog tudna motiválni, hogy elmenjek szavazni. Ha azt látnám, hogy a DK elérni a 2 milliós szavazatszámot. Akkor és ott gondolkodás nélkül a fidesz zrt-re szavaznék, a gyurcsany zrt helyett. Az MSZP-t, DK-t, Momentumot nem szeretném látni az ország élén. Vona új pártja jó lesz, de Ő már egyszer elárulta a nemzeti oldalt.
#15-16
Hát kispajtás akkor te csak egy kis sunyi megúszós vagy, aki már nem mer a fideszre szavazni, de nem mer másra sem.
Szánalmas.
És még te kérdezed miért van még mindíg 2/3? Hát miattad, meg a többi hasonszőrű miatt.
Mert sem pénzük, sem média+ idióták is.
Hypno minden kérdésnél ott vagy, nem unod még magad?
"Botrány" mit művelnek ezzel az országgal... az utak tele reggeltől estig kocsikkal (600+ Ft-os üzemanyagot úgy tankolja mindenki, mint a disznó), a boltokban állandóan sorok a kasszáknál, dohányboltokban egymásnak adják a kilincset, kávézók / éttermek pörögnek (napközben is), hétvégente ha jó idő van úgy meg van indulva mindenki, mintha valamit ingyen osztanának valahol, tavaly nyáron rekordszámú magyar Horvátországban...ÉS mindez rekord inflációk meg élelmiszerárak mellett!
(A magyarokat a saját pénztárcája érdekli, nem érdekli korrupció, egészségügy, oktatás, közbiztonság, stb., de ha ott tartana, hogy hónap végén számolgatni kellene, hogy húst vagy benzint vegyen, zokszó nélkül leszavazna "bosszúból" az ellenzékre, és nem számítana se Gyurcsány, se senki)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!