A jobboldalon a hibáknak is van következménye a baloldalon a bűnöknek sincs! Csalódott a balliberális oldal, hogy ilyen hamar megoldódott a probléma?
Gondolom még hetekig csámcsogni akartak a témán, de a jobboldal elismeri és nem tűri a hibákat, ezért Novák Katalinnak és Varga Juditnak mennie kellett.
Az őszödi beszéd után Gyurcsány vajon miért nem mondott le?? Bő 2 évvel később merte csak meglépni, mert addigra már összeomlott az ország a baloldal irányítása alatt.
Felkészül Balog Zoltán, Bátori Zsolt, Áder és Orbán:
"Vásárhelyi János ellen az első nyomozás 2011-ben indult, de ezután a gyerekek és a dolgozók jelzései ellenére az igazgató még öt évig folytathatta pedofil tevékenységét. Bronz érdemkeresztre Balog Zoltán, akkori emberi erőforrások minisztere terjesztette fel 2016-ban, Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság akkori főigazgatójának javaslatára. Vásárhelyi János egyik fiatal áldozata 2016-ban öngyilkosságot követett el, a gyermekotthon abuzált lakói közül pedig többen drogfüggők lettek."
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 122. szám - 12573. oldal:
"a hátrányos helyzetű gyermekek nevelése és önálló életre való felkészítése iránti példaadó elhivatottsággal végzett munkája elismeréseként Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója részére, ... MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést adományozom.
Budapest, 2016. augusztus 2.
Áder János s. k., köztársasági elnök
Ellenjegyzem:
Budapest, 2016. augusztus 8.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
KEH ügyszám: VIII-1/04423-2/2016."
#18:52
A jobboldal meg pedofilokat küld az óvodába.
#19:01
Nincs, itt pedofil szabadonengedés van :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!