12 évvel ezelőtt hunyt el Csurka István. Azt mondják, sok dolgot kimondott. Mi az amiket csak ő mondott ki és igaza is volt neki?
Minden, amit mondott beigazolódott, beigazolódni látszik. Szinte minden jóslata bejött neki, pedig amikor élt, próbálták beállítani vén hülyének.
Persze most is, ha nem jobban próbálják eltörölni a patrióta eszméket.
Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora.
A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak.
A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között.
Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták.
A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz
itt a Kárpát – medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.
Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni.
Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk .
Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”
1998.február 8.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!