Miért ilyen köpönyegforgatók a ballib ellenzéki pártok most a választási rendszer módosítása miatt?
Pedig az arányosabb rendszer mindenkinek igazságosabb volna, de a DK-tól a Jobbikon át a Párbeszédig azt az antidemokratikus választási rendszert védik, melynek bevezetésekor diktatúrát kiáltottak.
Nem a választási rendszert akarja a Mi Hazánk módosítani, hanem mivel Budapesten a közgyűlésbe esélytelen a bejutásuk, a Fidesz pedig csak kompenzációs listáról jut be, ezért a Fideszt segítendő beterjesztettek egy javaslatot, hogy Budapesten a közgyűlést listás szavazáson válasszák meg a 2014 óta érvényben lévő rendszerrel szemben, ahol a kerületi polgármesterek ülnek a közgyűlésbe többségben.
Az országgyűlés esetében erről szó sincs, mivel ott nem érdeke a Fidesznek a dolog, a Mi Hazánk pedig tud frakciót alapítani.
4:
Budapesten az amire módosították, akkor a Fidesznek kedvezett. Aztán fordult a helyzet, mert a kicsi, de gazdag kerületek inkabb ellenzékiek, a nagy munkáskerületek inkább Fideszesek lettek, így már az ellenzéknek kedvez. Erre most a szatelitpárt (Mi Hazánk) kezdeményezésével vissza akarjak csinálni. Őszintén, most ne a propagandát mond fel, szerinted ez így korrekt?
Azért nem semmi milyen hisztit csináltok egy törvényjavaslat miatt, amiben azt az állapotot szeretné egy ellenzéki párt visszahozni, ami 2010 előtt volt életben és amit pont megváltoztatott a fidesz kormányzat. Ami ellen akkor úgy tiltakozott az ellenzék, mintha azzal dőlne romba a demokrácia.
Most ugyanúgy beindult a hiszti a visszaváltoztatása miatt. Ezek szerint vagy akkor ment a hazugság és valójában jó volt a fidesz-kdnp döntése, szándéka, vagy most hazudnak, amikor hisztiznek miatta.
de gyanítom hogy inkább az a helyzet, hogy csak az számít, a fidesz akarja megtenni. Mindegy mi az, mindegy ki javasolta, mindegy miért tennék és nem számít mi lesz az eredménye - ha a fidesz akarja akkor az ellenzéki összefogdosásnak tiltakozni kell ellene.
Amúgy itt van a javaslat, egyszer véletlenségből el is olvashatnátok:
De a lényege ez:
"„6. §
(1) A választópolgárok Budapest főváros közgyűlésének tagjait fővárosi listán választják meg. Ez esetben Budapest főváros egy választókerületet alkot.
(2) A fővárosi közgyűlésbe a fővárosi listáról 32 személy szerezhet mandátumot.”"
Amúgy semmi nem gátolja meg az ellenzéket, hogy a polgármestereket/jelölteket tegyék fel a listájukra és mivel azt halljuk, hogy a budapestiek többsége őket támogatja, nyilván bizonyosak benne, hogy többséget szereznek egy ilyen módosítás után is.
Így ha igaz az amit állítanak és tényleg ez kell a budapestieknek ami most van, tényleg nem kérnek a fideszből sem meg persze a mi hazánkból sem, akkor simán lehet jövőre is olyan a főváros vezetése mint most, tele ellenzéki polgármesterekkel és az ellenzék lenne többségben.
Vagy ott a gond, hogy ezt ők sem hiszik el?
Mert azt nem feltételezem, hogy zavarná őket, hogy a parlamenti választások eredményét azért nem fogadják el, mivel az nem simán többségi, listás arányokat tükröz, és zavarná őket hogy ez ellentétben áll a mostani felháborodásukkal, amivel tiltakoznak, hogy a fővárosi közgyűlés meg arányos, listás legyen. Azt már tapasztalhattuk, hogy egyáltalán nem zavarja őket ha szöges ellentétét követelik egyik alkalommal, mint amit addig akartak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!