Gyurcsányék hatalmas elutasítottsága, vajójában az óriási rendőrterror miatt van?
Több helyen olvastam ezt az elméletet. Amikor megjelent az öszödi beszéd csak a jobboldaliakban váltott ki elégedetlenséget. A közvéleménykutatók nem mértek semmi, pedig nem volt semmi. Elmondta, hogy nem kormányoztak semmit az ország csak sodródott, miközben nyugatról vettek statisztikát kedvezően hamisító trükkök 100-ait. Már ez is önmagában óriási kormányzásképtelenséget mutat és ez az MSZP ma DK néven ül a parlamentba. De ez semmilyen népszerűségvesztést nem okozott a baloldalon
Borzalmas időszak volt ; magas infláció, bércsökkentés, tömeges pedagógus elbocsájtások, még a 13. havi fizetését is elvették a tanároktól. Persze ma sem élünk valami fényesen ; 44% élelmiszer infláció, magas lakásárak, drága albi. Nem kell mesélni
Viszont amit 2006-ban az emberek ellen tettek azt nem tudja azóta sem megbocsájtani a társadalom. Az hogy a békés Fideszeseket rátolták a szélsőséges tüntetőkre, majd lovasrohamot indítottak a békés így összegyűlt tömegre. Szemmagasságban lőttek gumilövedéket és valakinek ki is sikerült lőni a szemét. Sokak szerint ez az oka gyurcsányék ma is meglevő elutasítottságának.
Vajon ebben lehet valami vagy mások az okok?
1@ "Gyurcsányék hatalmas elutasítottsága a goebbelsi kormánypropaganda miatt van, aminek jellegzetes példáját mutatja a kérdező is."
Most nem akarlak bántani, mert a hatalmas agymosás áldozatai nem tehetnek erről. A véleménybuborék hamar kialakul és mér nem egyszerű belőle kilépni. De ő maga mondta, hogy semmit sem kormányzott 4 évig. Nem csinált semmit. Ilyen böszmeséget egy ország sem csinált még. Miközben statisztikákat hamisítgattak, hogy jók legyenek az adatok. Hallgasd meg esetleg az öszödi beszédet, ha nem ismered még
2@ "Azért is, meg azért is, mert valóban szétlopták az országot off shore cégekkel( az Apró-Gyurcsány klán is). Iszonyú adók, megszorítások voltak, nyomor, sokan éhen haltak. Fizetős felső oktatás, az oktatás, eü szétverése, szétlopása, kórházprivatizáció, szabályos népirtás."
De korrupció mindig volt. 2006-ra is látták már négy éve hogy iszonyatosan szétlopják az országot. Ahhoz képest most kismiska van. Az egészségügy privatizációja nem hiszem hogy olyan sok emberhez eljutott, de ki tudja?
6@ "Kint volt a plakáton a béremelés és Klára."
Azt is ígérték, hogy nem lesz gázáremelés. Majd 14 alkalommal emelték a gáz árát ezzel 4x-ese lett ciklusuk alatt.
7@ "Eu kilépés ov vel és orosz erdekszférához csatlakozas."
Orbán nem akar kilépni, hiszen onnan kapja a pénzt.
"Akarmit is tett a múltban gyúrcsány, ov magyarellenességben már 100x osan lehagyta."
De mégis hatalmas az elutasítottsága. Közvéleménykutatások alapján is, a DK-sokon kívül mindenki rühelli még az ellenzékiek is. Orbán Viktor pedig magasan vezetni szokott. Sok ellenzéki kedveli is
"Ov nem leváltható törvényesen."
Ilyen hülyeséget is régen olvastam már. Segítek : megfelelő alternatíva és programmal több szavazatot szerezhet egy párt még külön is, nem kell összefogni senkivel és le van váltva a kormány. Több szavazat kell és ennyi. Ha ez nincsen meg, akkor a fenti két elvárás közül legalább egyik nincsen meg
5@ "19:44: a mostani lopások és gazdasági helyzet fényében elég röhejes a kommented."
Nem értek egyet. Most magyar ember nyeri a pályázatokat. Magyar dolgozóval vitelezi ki, akit rendesen megfizet. A baloldal idején rendszerszintű volt a korrupció. Mindent a stravag nyert. A pénzt kivitték a magyar alvállalkozókat nem fizették ki, azok felakasztották maguk. Annel is is 1000x jobb





21:31: és még te beszélsz véleménybuborékról... Édes Jézus...
https://www.youtube.com/watch?v=j9bIGCpX8P4&ab_channel=Omega..
Ezt mintha rólad írták volna. Jópofa, hogy 50 év után is aktuális.










8 és az miért baj?
7 igazad van
Amúgy Gyurcsány alatt a gazdasági mutatók is jobbak voltak, volt rendes szociális háló, és nem volt gyűlöletkeltés a kissebbségek ellen, mint most, illetve Gyurcsányékbak nem kellett magyarázni, hogy a NATO EU tagság alap.
2006-ban meg a széljobbos csőcselék kocsikat gyűjtogatott, meg borogált, meg a szabad tv székházat megtámadta és rendőröket vért
A rendőrség fellépése a puccs ellen törvényes és arányos volt




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!