A kormánypárti szavazók egy része miért vesz át minden lejárató szlogent a kormánytól?

"Mi értelme van ennek? Ez annyira gyerekes, az érdemi párbeszédnek pedig még a lehetőségét is elveszi."

Ez esetben teljesen jol mukodik a dolog, hisz epp ez a celja. A kormany mar sok eve nem akar es nem is hajlando erdemi parbeszedet folytatni senkivel sem semmirol se. Hiszen ok mindig mindenkinel mindent jobban tudnak, akkor meg miert is kellene parbeszelgetniuk barkivel is? A 2/3-ok miatt pedig nincsenek is erre rakenyszerulve...

"A kormany mar sok eve nem akar es nem is hajlando erdemi parbeszedet folytatni senkivel sem semmirol se"

Ugyan mikor kezdeményezett az ellenzék bármiről is érdemi párbeszédet?

@15

Ha nem tunt volna fel, akkor most felvilagositalak: nem az ellenzekrol beszeltem, hanem a kormanyrol.

ha nem tűnt volna fel, éppen sikerült megcáfolnod a kormánnyal kapcsolatos vádadat

ha nincs érdemi ellenzéki partner, csak hülyék agresszív orbánfób orkok trollok, akkor ugyan mire kellene a kormánynak érdemileg reagálnia?

#18. Csak éppen ehhez az kellene, hogy a másik tábornak is legyen tárgyalóképes képviselete.

Az alaptörvény vitája erre a legjobb példa: a Fidesz erősen törekedett rá, hogy ne csak a fideszes kormánytöbbség szavazza meg az alkotmánymódosítást, ezért tett gesztusokat az LMP és a Jobbik felé, viszont az ellenzéki pártok egész egyszerűen el sem mentek az egyeztetésekre. Nem kizárták őket, hanem önszántukból távol maradtak. Emlékszik már bárki is, hogy mi volt akkoriban az aktuálpolitikai indokuk? Nem. Csak annyi maradt meg, hogy ez egy fideszes alkotmány, amit az első adandó alkalommal el kell törölni. Még érdekesebb, hogy akkor több - erősen nem kormánypárti - alkotmányjogász is felszólalt a kérdésben, vagy száz pontban összegyűjtötték a problémáikat és konkrét javaslatot is tettek: a kormánytöbbség javítsa ki a jogászok által aggályosnak tartott passzusokat, cserébe az ellenzék nyilvánosan fogadja el az alaptörvényt új alkotmányként és esküdjön fel rá. A civil kezdeményezésből semmi nem lett, és megintcsak nem a Fideszen múlott.

Félreértés ne essék, nem az "úgy kezdődött, hogy visszaütött" logika szerint próbálok felelősöket keresni, hanem azt a lehetetlen helyzetet leírni, hogy képtelenség gesztusokat tenni a másik politikai tábor felé, ha azok választott képviselői és média-hátországuk minden ilyen irányú kísérletnek keresztbe fekszenek, mert a rövid távú érdekeikkel ellentétes a politikai közhangulat normalizálódása.

Ha ilyen környezetben próbál bárki is együttműködni, az gyakorlatilag saját maga ellen játszik, mert minden gesztusát maximálisan kihasználnak ellene.

A másik kérdés a szimbolikus és gyakorlati politika szétválasztása. Orbán sosem fog szimbolikus kérdésekben gesztusokat gyakorolni (sőt!), viszont gyakorlati ügyekben nagyon is van rá esély. Ha belegondolunk, ez érthető is. A szimbolikus politikai kérdések minden demokratikus berendezkedésben vízválasztók még akkor is, ha a felelős politikai szereplők számára gyakorlati kérdésekben szűk a mozgástér. Bármilyen politikai erő elsősorban szimbolikus, ideológiai alapon határozza meg önmagát. Egy jobboldali kormány sosem fogja pl. a melegházasságot törvénybe iktatni, vagy a magyar államiságot világnézetileg semleges alapokon meghatározni. Ugyanígy nem fog lebontani egy turulszobrot csak azért, mert egyes, magukat antifasisztának valló mozgalmak azt követelik. Egy ilyen gesztus az adott politikai közösség önazonosságának a feladása lenne. Ugyanakkor gyakorlati, praktikus kérdésekben nagyon is elképzelhetőek komoly gesztusok. Orbán maga is rendszeresen műveli ezt a külpolitikában: különböző hajmeresztő akciókkal triggereli a nyugati liberálisokat és ideológiailag fűtött vitákat gerjeszt, miközben gazdasági és nemzetközi politikai kérdésben maximálisan együttműködik velük. De ugyanezt tette anno a Fidesz ellenzékben is. A plenáris üléseken ideológiai alapon ostorozta az aktuális kormányt, de a szakbizottságokban együttműködtek azon kérdésekben, amikben nem voltak lényeges törésvonalak a politikai oldalak között. Ma hasonlóan konstruktív ellenzéki magatartást még nyomokban sem látni...ezt ne a Fidesznek ródd fel, az ellenzéki szereplőktől kérdezgesd inkább, hogy mégis mi a cukros f@szt művelnek?!

Az ellenzéknek tehát (vagy ha már a politikai elitjének nem megy, legalább az értelmiségi holdudvarának vagy a törzsszavazóinak) meg kellene tanulnia a szimbolikus és a gyakorlati kérdéseket különválasztani, és aszerint támadni vagy támogatni a kormányzati döntéseket. Amíg viszont mindenre meg az ellenkezőjére is csak alpári acsarkodás a válasz, addig az összes, nem a saját tábornak tett gesztusból öngól lesz, az meg egyetlen versenyzőtől sem várható el, hogy a saját kapujába rugdaljon, csak mert az ellenfelének nem megy.

#18. Még egy (időben közelebbi) jó példa: járványkezelés. A klasszikus ellenzéki érvelés szerint ők a járványintézkedéseket nagyon is meg akarták szavazni, de azok úgy lettek megírva, hogy az elfogadhatatlanok legyenek.

Ez megintcsak remek példa a szimbolikus kontra gyakorlati kérdések összemosására. Ma már kevesen tudják megmondani, hogy egyáltalán mit kifogásolt az ellenzék, de aki emlékszik, annak is egyértelmű, hogy zéró gyakorlati alapja volt és hogy az idő a kormányt igazolta. A járványügyi intézkedések érdekében ugyebár hatékonyan és gyorsan kellett _átmenetileg_ törvényeket módosítani, amit a parlament normál működési ütemében lehetetlen lett volna végigvinni. Erre kért a kormány extra felhatalmazást a parlamenttől. A vitatott kérdés az volt, hogy legyen-e ennek a felhatalmazásnak időbeli korlátja. Ez azért volt fontos, mert a járványügyi intézkedések azonnal érvényüket vesztették volna, amint a felhatalmazás kifut az időkeretből és ha közben a járvány miatt kihull néhány kormánypárti képviselő, a hosszabbítás megakadályozásával vagy lassításával az ellenzék el tudta volna lehetetleníteni a járványkezelést. Ilyenbe semmilyen kormány nem ment volna bele, se jobb-, se baloldali. Valójában persze teljesen felesleges volt ezen rugózni, mert eleve elméleti felvetés volt, de az ellenzék azonnal felépített rá egy hisztériakampányt, hogy az "Orbán a diktátor" narratívájukat erősítsék, mondván hogy Orbán a járványra hivatkozással majd jól eltörli a demokráciát, meg évtizedeken keresztül rendeleti kormányzás lesz és megszüntetik a szabad választásokat. Ez vezetett aztán a rendkívül kínos Szijártó-CNN-interjúhoz is, ahol a szerencsétlen műsorvezetőt belekergették abba a nyilvánvaló és könnyen cáfolható hazugságba, hogy Magyarországon felfüggesztették volna a parlament működését, aki a teljes interjút erre alapozta, így minden további kérdésébe is beleégett...

Na én pont az ilyen, csak a rövidtávú hangulatkeltést célzó, szimbolikus ellenzéki akciókba nem szabadott volna belemenni, főleg nem egy járványügyi vészhelyzetben.

Ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék mindenben feküdjön alá a kormánynak (éppen ellenkezőleg), csak fel kellett volna mérniük - a saját érdekükből is - hogy mikor kell a "hallgattál volna, bölcs maradtál volna" elvet követni. Pl. teljesen felesleges volt nekitámadni a kínai vakcinának, amiben az ellenzék a "kelet vagy nyugat" szimbolikus kampánytémát akarta felfuttatni, miközben a társadalmat a 100%-ban gyakorlati, "lesz-e elég oltás, hogy kimozdulhassunk végre a karanténból" dilemma gyötörte. (A kínai vakcinának ugyebár az adott helyzetben nem a nyugati volt az alternatívája, hanem a semmi. Ezt nem volt képes felfogni az ellenzék. Pontosabban felfogták ők, csak gondolták, jó kampánytéma lesz. Végül is az lett, csak nem nekik.)

Pedig a járvány alatt n+1 alkalom kínálkozott, hogy az ellenzék kompetens politikai szereplőként exponálhassa magát pl. pont az oltásellenesség letörésére azzal, hogy kormánytól független szereplőként kiáll nem a kormány, hanem az oltás fontossága mellett. Ehelyett jól belenavigálták magukat a "nyugati oltás vs. keleti oltás" narratívába, amire persze a Fidesz azonnal lecsapott, hogy aki ilyen hülye, valóságtól elrugaszkodott álkérdésekkel akadályozza a járványkezelést, az valójában a vírusnak drukkol.

Azt akarom az egésszel mondani, hogy azzal kormányoldalról nem nagyon lehet mit kezdeni, ha minden létező kérdést csakis kampánylogikával kezelnek. Ha tehát az az elvárás, hogy a kormánytöbbség foglalkozzon az ellenzéki szavazók igényivel is, akkor meg kell fogalmazni azokat a valós, gyakorlati problémákat, amik őket érdeklik, a szimbolikus, pártpolitikai alapú üzengetést pedig száműzni a kampányidőszakba. Ehhez viszont elsősorban az ellenzéki szavazóknak kell aktivizálni magukat a _saját_ képviselőikkel szemben, mert a pártok viselkedése magától nem fog megváltozni, ha nem szembesülnek a saját táboruk önmoderációs törekvéseivel.