Varga Misi bejelentésére ismét brutális gyengülésbe kezdett a forint, nem kellene már a magyar emberek ellen elkövetett ámokfutást befejezniük?
#10 Szerintem nem sokan lehetnek Magyarországon, akik azt gondolnák, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása alatt ismét "gyurcsányi fokozatba kapcsolhat a Forint". Evidens, hogy ez nem fog megtörténni.
De ettől még Magyarország import kitettsége nem fog csökkenni, és az import annál drágább, minél gyengébb a Forint árfolyama.
A "világvége hangulatot" pedig nem a sajtó okozza, a piac a Forintot nem a sajtóban leírtak alapján árazza be, hanem egyrészről a pénzpiaci és gazdasági folyamatok alapján, másrészről a politikai nyilatkozatok alapján.
Tehát ehhez a sajtónak semmi köze nincs, a nemzeti valuta leértékelődésének kizárólag egy felelőse van: a mindenkori kormányzat.
Azt még halkan megjegyzem, hogy a Forint esetében nem beszélhetünk "kiugrásról", hanem tartósan nagy mértékű leértékelődésnek lehetünk a szemtanúi (kisebb-nagyobb árfolyam-kilengésekkel), ami a valuta, és azzal egyidejűleg a magyar gazdaság nagyfokú sérülékenységét jelzi.
Ha Magyarországon is már Euro lenne a fizetőeszköz, akkor most nem lenne a magyar gazdaság recesszióban, és csak olyan alacsony lenne az infláció is, mint az Eurózóna többi országában, vagyis a harmada-negyede a mostaninak. Pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!