A 2006-os eseményekkel kapcsolatban, honnan ered az a fikció, hogy a Fidesz bérelt fel focihuligánokat?
Azoktól a helyiektől (budapestiektől), akik tanúi vagy áldozatai voltak az akkori eseményeknek.
Én akkor az egykori Felszab térre jártam suliba és másnap még lehetett érezni a könnygázt az aluljáróba, a boltosok a betört kirakatok mellett elég egyértelműen kva anyáztak a fociultrákra, de akkor az ott lévő helyiek, mind rájuk mutogattak. Abba semmi politika nem volt, tiszta erőszak volt, de volt gyerekkori barátom is lefényképezve a tv székházban, neki direkt szóltak, hogy balhé lesz, ha akar, mehet, később elmondta, hogy a faterja játszott valamilyen megyei focicsapatban, ami Fradi kötődésű volt és igy kapott meghivást.
Ebből is látszik, hogy már 2006-ban is egyetlen válasza volt mindenre az ellenzéknek: "mer a fidesz..."
És ma is ugyanitt tartanak.
Hiába az ellenzékieknek OV a minden.
Sikerült a démoni és illiberális mesterterv:
2006-ban Orbán - mondjuk ki - puccsal akarta megdönteni és meggyengíteni a demokratikus intézményrendszert és átvenni a hatalmat.
Nincs ezen mit szépíteni...
A fiatal gyenge lábakon álló demokrácia intézményrendszere lehasalt ettől.
Ennek és a világválság hatásainak következménye lett utána a 2/3-ad.
Majd Orbán a megragadott teljhatalmát arra használta hogy eltörölte a demokratikus többpárti alkotmányt, új fideszes választási rendszert hagyatott jóvá.
Azóta csak a Fidesz nyer méghozzá 2/3-adokkal.
De ez nem volt elég a covid járványra és az ukrán háborúra hivatkozással bevezette a rendeleti kormányzást.
Ez azt jelenti hogy egyszemélyben bármit bárkit kiiktathat átírhat módosíthat eltörölhet ha akarja- csupán egy utasítással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!