Mi a problémátok Orbán Viktor Tucker Carlsonos interjújával?
Először is, aki nem érzékeli, hogy a harmadik világháború az ajtónkon kopogtat, az tagadásban és illúziókban él (ami arra való, hogy az ember könnyebben elviselje a nehéz valóságot, egyfajta menekülés a valóságból).
Csupa okosságokat fejtett ki, bár kicsit keményebb interjúra vártam volna, a kérdéseket időnként sablonosnak éreztem. Arról kellett volna többet kérdezni, hogy mi lesz a sorsa Amerikának, ha ismét a Biden-adminisztráció nyeri meg a következő évi választásokat (Trump elmondta, hogy nem is Biden irányítása alatt áll).
Ettől függetlenül Orbán tűpontosan látja azt, hogy a nyugat mesterségesen próbálja fenntartani a háborút és hogy nincs olyan forgatókönyv, ahol az ukránok nyernének. Az ellenzékiek pedig tényleg vannak olyan naivak, hogy elhiszik, hogy az ukránok a nyugat segítségével győzni fognak, vagy vannak olyan gonoszak, hogy szerintük megéri beáldozni több százezer életet azért, hogy megmaradjon egyfajta területi integritás.Pedig a valóság az, hogy Ukrajna soha nem fogja legyőzni az oroszokat, mmivel az utóbbi atomhatalom, illetve nagyon sokra mennek majd a területük megtartásával, ha az lebombázott épületeket, szétvert családokat és árvákat eredményez a területen, ami szerintem több évtizedik konkrétan lakhatatlan lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Azt kellene felfogni,hogy a 21. század európájában nem elfogadható egy ország megtámadása annak belpolitikája miatt.
Az oroszok fognak nyerni úgy,ahogy az amerikaiak nyertek vietnámban...
Van egy olyan gyanúm,hogy orbán oroszpártisága annak köszönhető,hogy az eu-s rossz tapasztalok alapján kihagyják lölő cégeit ukrajna újjáépítéséből ami eddig a 21. század legnagyobb biznisze lesz.
Orbán elintézte,hogy ebböl kimaradjunk...
Az meg,hogy a pont a propaganda alapú kormányunk nem látja be,hogy mekkora extrém negatív reklám az országra nézve az amít művel az nagyon gáz.Lassan a többi populista szélsőjobber is csak bottal fogja legfeljebb megpiszkálni orbánt.
Azt is mi fizetjük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"a 21. század európájában nem elfogadható egy ország megtámadása."
Ki beszélt itt arról, hogy ez elfogadható? Ennek a háborúnak létre sem kellett volna jönnie, és a tűzszünet meg a béketárgyalás lenne a legfontosabb. Helyette viszont csak elnyújtják a háborút, ami eszkalálódáshoz vezet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ennek a háborúnak létre sem kellett volna jönnie"
Putyin a felelős 1 személyben a háborúért.
(Meg persze gyurcsány...)
8: És ki mondta, hogy nem Putyin felelős?
Egyértelműen Putyin az agresszor ebben a történetben, és ő indította el a haborút Ukrajna megtámadásával, viszont azt fent is kell tartani. Az ukránok nem képesek győzni, hacsak nem kapnak nyugati támogatást. És ez az utóbbi az, ami elnyújtja és fenntartja a háborút, ugyanis nem fegyvereket kell küldeni, hanem a tűzszünetet propagálni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!