Árokpart kérdése:
A fideszeseket nem zavarja, hogy lassacskán mára már szinte egyáltalán semmilyen demokrácia nincsen az országban így 2023-ban?
Figyelt kérdés
Emlékszem a 2013-14-es Fidesz kormányzása alatt még nem volt így. Valamiképpen nekem akkoriban úgy tűnt, hogy kezd ez a kis ország nagyon jó irányba haladni a közélet is még elég szalonképes, konszolidált volt. Már nem volt radikális a hangulat mint 2010-ben, a 2014-es válastások talán az egyik legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb volt a rendszerváltás óta. Még a Jobbik is békésen és szalonképesen kampányolt , a választások után is nyugalom volt az országban. Azután ugye ősszel jött a netadós tüntetés rengetegen voltka , talán a rendszerváltás óta soha nem tüntettek annyina, mégis inkább békés performansz jellege volt és a végén a kormány gálánsan bejelentette, hogy ha az emberek azt akarják, hogy ne legyen netadó akkor nem lesz. A rengeteg tömegben sokszor még rendőrt sem lehetett látni. Illetve akkoriban azt láttam, hogy a rendszerváltás fő vívmányát a demokráciát megtartottuk, sőt a netadós tüntetés kapcsán még magasabb szintre emeltük , mellette visszahoztunk egy kiegyensúlyozott szociális szemléletet a gazdaság és társadalom szegmenseiben ami még a múlt rendszerben megvolt, sőt talán nagyobbb szociális programok is voltak akkoriban az éelt minden területén mint a múlt rendszerben. Valamiképpen az ember azt gondolhatta, hogy elindultunk egy szociális, ugyanakkor maximálisan demokratikus út felé. Mára azonban az ellenkezőjét látom sajnos. Kezd ez a kormányzati ciklus arroganciájában hasonlítani a 2006-2010-es Mszp-SZDSZ kormányzati ciklushoz. Ugyan még akkora megszorítások nincsenek, de mégis valahol húznak a nadrágszíjon és az ember panaszkodik akkor azt kegyetlenül elfojtják. Mintha a rendvédelmi szervek is megváltoztak volna. Hogyan és miképpen juthattunk el vajon idáig?2023. aug. 11. 14:04
21/32 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#16 A képviseleti demokráciák nem bázisdemokráciák. A demokratikus rendszereket hatalmi helyzetben lévő, népre hivatkozó elit testületek alkották meg mindenhol, nem az istenadta nép.
Ott működik a demokrácia, ahol több hatalmi helyzetben lévő, társadalmi támogatottságú tömörülés verseng egymással (ld. holland pilléresedést), betartják a játékszabályokat, és a rendszer képes megoldani a problémákat.
22/32 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A 90-es években még javraészt az mSZMP-s pártkatonák voltak a hiavtaalokban, naná. hogy őket védte a rendvédelem.El lett kaszálva midnen felelősségre vonásí kísérlet. A Horn-kormányt én nem sírnám vissza, a Horn-kormány 27%-os éves inflációit, még az 5. kormánynak se sikerült megközelítenie.
23/32 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egyébként a 90-es években elég sokan azon a véleményen voltak, hogy nem is történt valódi rendszerváltás. Szóval ez a nagy 90-es évekbeli demokrácia nem tudom honnan jött, meg sokan még Kádárt is visszasírták.
24/32 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fideszes vagyok, és konkrétan hol érhető tetten, hogy itt már nincs demokrácia?
Nincsenek választások? Ellenzéki pártok? Ellenzéki hangvételű médiafelületek?
25/32 A kérdező kommentje:
23-as Ez is igaz természetesen, viszont akkoriban valamiképpen a társadalom a szó akkori jó értelmében nyugatibb szemléeltű volt mint manapság. Ez alatt azt értem, hogy pl. maximálisan elítélte akár a rendőri túlkapásokat, manapság meg egyáltalán nem az látszik, sőt ha kisemberrel szemben történik még örülnek is neki és majdhogynem azt mondják, hogy jól tették. Jobban hajlottak továbbá az új dolgok felé , a társadalom egésze akkoriban még a fejlett országokhoz szeretett volna hasonlítani, változatos médiákat néztek, akinek volt lehetősége először műholdas antennát venni vagy ahol bevezették a kábeltévét azt örömmel nézték, választékosabban tájékozódtak, manapság meg márcsak azt hiszek el a mit a kormány mond. Függetlenül attól, hogy akár a legmodernebb internetelérése is van otthon vagy akár több száz csatornát tud fogni legyen városi, vidéki még akár a tanult emberek közül is az a mérvadó amit éppen a Fidesz mond. Régebben ez egyáltalán nem így volt. Nem az volt a szent amit pl. Antall József, Horn Gyula vagy az első Orbán kormány alatt Orbán Viktor mondott vagy akár később Medgyessy Péter, Gyurcsányról már inkább ne is beszéljünk. Ma meg csak azt hiszek el amit a TV mond.
2023. aug. 11. 15:24
26/32 A kérdező kommentje:
2023. aug. 11. 15:26
27/32 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
25) Azért a média akkro se volt nagyon választékos. A napkeltetéte és az megyie lapok az mSZP szekerét tolták.
28/32 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#23 A 90-es években nem azért sírták vissza Kádárt, mert elégedetlenek voltak a demokrácia minőségével. Hanem legfőképp a munkanélküliség miatt. Sokan azt mondták, hogy ennél még a diktatúra is jobb volt.
30/32 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#24
Akkor 2006-ban még ennyire sem volt demokrácia. Ott egyenesen kitüntették a rendőrfőnököt, aki miatt a rendőri túlkapások voltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!