Szerintetek igaza van ennek az embernek a Mi Hazánk Mozgalom-ról?
"Arra viszont nem említettél egy példát sem, hogy a DK és fiókpártjai miben nem értenek egyet."
Már írtam, hogy mi a problémám ezzel a "DK-fiókpárt" megnevezéssel. Miért nem vagy hajlandó figyelembe venni, amit írtam? Akkor a Fidesz is csak az MDF fiókpártja volt anno? Meg az MDF is csak az FKGP fiókpártja volt? A koalíció, összefogás, tömörülés nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyik párt a másik fiókpártja lesz.
Mit jelent egyáltalán az, hogy fiókpárt? Erről semmilyen felvilágosító leírást, meghatározást sem találtam az interneten. Tudnál segíteni, hogy pontosan mit jelent ez a kifejezés?
Egyébként nem tudom, mennyi mindenben értenek egyet és mennyi mindenben nem, nem tartom számon hogy melyikük mit preferál. De nyilvánvalóan azért van szó több pártról is, nem csak egyről, mert különbözőek a nézeteik. De te tényleg úgy gondolod, hogy egy nemzeti konzervatív párt, egy szociáldemokrata párt, és egy zöld-centrista párt mindenről pontosan ugyanazt gondolja? Hiszen ez három eléggé különböző irányulat.
#21
Több emberrel vitatkozol itt amúgy.
Nekem a véleményem hogy 2 út van.
globalista vagy patrióta.
Ennek vannak azért árnyalatai, de a lényeg hogy el kell dönteni ki melyiket képviseli igazából.
A 6 párt tömörülése egy globalista tömörülés, így nincs nagy különbség köztük. A fő csapásirányba egy a cél.
Lehet, a pipák számán nem látszik a különbség. Kellene valami jelzés, hogy tudjam, mikor melyikőtöknek válaszolok.
"A 6 párt tömörülése egy globalista tömörülés, így nincs nagy különbség köztük. A fő csapásirányba egy a cél."
A legfőbb csapásirányban minden pártnak meg kellene egyeznie, azonos álláspontot kellene képviselnie, kivétel nélkül: Azt, hogy az országot felemeljük, gazdagítsuk, az életkörülményeket jobbá tegyük, Make Magyarország great again. Ebben nagyjából meg is egyeznek, tehát nem értem, miért baj az, ha ugyanazt az irányelvet követik.
A különbségek inkább a megvalósítandó célhoz szükséges eszközökben, az elérni kívánt végeredményhez vezető útban vannak. Továbbá, másoeltérőek lehetnek a pártokon belüli prioritások is, az egyiknek bizonyos dolog fontosabb lehet, míg más dolog kevésbé fontos, míg másik pártnak más dolog lehet a fontosabb, és az előbbi dolog kevésbé fontos. Például, Karácsonynak fontos a zöld, a környezet, a természet, ezért is próbál mindenhol parkosítani, zöldebbé tenni a fővárost, míg mondjuk Jakabnak ez nem annyira prioritás, neki meg más dolog a fontosabb, ami Karácsonynak meg lehet, hogy nem annyira fontos. Ezért is van hat különböző pártról szó, és nem egyről.
Egyébként nehéz globalistaként értelmezni egy olyan pártot, amelyik alapvetően nemzeti konzervatívként, vagy liberális konzervatívként, vagy egyszerűen csak konzervatívként deklarálja önmagát.
22-es vagyok.
+
Igen, meg kellene egyezni abban, hogy az országot felemeljük, gazdagítsuk, az életkörülményeket jobbá tegyük.
DE jelenleg erre komoly szándéka egyedül a Mi Hazánknak van.
A Fidesz elvan a langyos vízben. Kommunikációba nagyon nemzetinek állítják be magukat, de a legtöbb fontos dologba kiszolgálják a globalista hatalmat. Elindultak egy jó irányba, de fontosabb volt az önös érdekük, így a végeredmény kudarc lett.
Az ellenzéki összefogás egy az egyben a globalista irány választották, nyíltan felvállalva. Itt már abszolút nem a magyar érdekeket nézik. Úgy kell elképzelni mint a mostani EU vezetőket. Mindenki tátott szájjal csodálkozik, hogy miket csinálnak, mivel ezzel az EU-t gyengítik. Közben meg nincs semmi meglepő a döntésekbe, mivel a globalisták parancsait követik.
A Mi Hazánk aki nemzetben gondolkodik, valódi magyar gazdasággal.
Kérdés, hogy mennyi mozgástere van egy magyar kormánynak.
Elképzelhető, hogy ha meg lennének választva a külföldi érdekek közbeszólnának és megkötnék a kezüket.
"DE jelenleg erre komoly szándéka egyedül a Mi Hazánknak van."
Ebben ugyan nem értünk egyet, de elfogadom az álláspontod.
"Elképzelhető, hogy ha meg lennének választva a külföldi érdekek közbeszólnának és megkötnék a kezüket."
Ebben viszont 99%-ig biztos vagyok. Nem véletlen, hogy Orbán sem nagyon tud mit kezdeni az EU-val. Az EU olyan amilyen, nem érzem tisztemnek sem magasztalni őket, sem pálcát törni felettük. De azt biztosnak érzem, hogy teljesen önálló, független országként nem tudnánk működni. Legalábbis a mostanit akár csak megközelítő színvonalon nem. Mégpedig azért, mert nagyon erős lobbi ellen túl kicsi ország vagyunk, és éppen pont a kelet-nyugat választóvonalon. Mindkét oldal magáénak akar tudni minket, kelet is, és nyugat is. Ha másért nem is, akkor azért egészen biztosan, hogy ne az ellentáborhoz tartozzunk. És ezért mindketten sokmindenre képesek lehetnek. Ez az egyik oka annak, hogy az EU olyan kíméletes Orbánnal és a Fidesszel, annak ellenére, hogy a kormány ott szidja és gáncsolja az EU-t, ahol csak tudja. És ez az egyik oka annak is, amiért a Fidesz megengedheti magának ezt a retorikát, ezt a hozzáállást, amit az EU-val szemben gyakorol. Nálunk is két érdek feszül egymásnak, akárcsak Ukrajnában: a keleti, és a nyugati érdek. Magyarán az EU is kényszerhelyzetben van, részben ezért is olyan, amilyen. És ezen senki magyar vezető sem tud változtatni, sajnos Toroczkai sem, ahhoz túl kicsi, túl gyenge, túl súlytalan ország vagyunk, itt a kelet-nyugat határán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!