Kinek "szurkoltok" ebben az ügyben?
Kérdező
Itt nem számít ki kinek szurkol, ez nem mérkőzés.
Az ügy egyértelmű.
A schengeni határon belül nem lehetséges a szabad mozgás korlátozása és ilyen eszköz bevetése egyoldalúan az egyik ország irányából ami a másik országban levő uniós állampolgárokat korlátozza a szabad munkavállalás és közlekedés jogában.
De mivel ez a jogtalanság a magyarok ellen történik, az uniós illetékesek majd kihozzák, hogy ez belügy és semmi közük 2 ország vitájához.
Ahogy ezt tették a szlovákokkal is amikor a kettős állampolgárság lehetősége miatt megfosztottak embereket a szlovák állampolgárságuktól vagy a románok esetében, amikor meg sok éve a nyelvhasználatban, oktatásban érte hátrány az ott élő magyarokat, vagy bármi más esetben amikor az uniós jog szerint a magyaroknak lett volna igaza, de valamely más csoportosulásnak nem az állt érdekében.
Lesz majd mismásolás meg vizsgálóbizottságozás, aztán ha majd a magyar kormánynak sikerül valamivel hatnia az osztrákokra akkor megváltozik a helyzet, ha nem, akkor marad ez a jogellenes állapot.
Ha nekem kellene megmagyarázni az osztrák álláspontot, akkor azt a kérdést tenném fel, hogy mi tiltja fizetős útszakaszok létrehozását?
Hogy ez éppen a határon van? Hát az pech. De van szép számmal nem fizetős tessék arra menni, ha valaki spórolni akar.
De azt hiszem a labancok is azt mondják, hogy tessék gyalog, vagy bringával jönni, azt nem tiltja semmi.
Szó sincs semmiféle szívatásról, a schengeni elvek sérelméről vagy a magyarok elleni támadásról.
Egész egyszerűen csak arról van szó, hogy egy gyalogos-kerékpáros határátkelőt csak rendeltetésszerűen -azaz gyalogosan vagy kerékpárral- lehessen használni. És ez egyetlen épelméjű embernek mem okozhat problémát... Ugyanilyen égbekiáltó jogsértés és igazságtalanság az is, hogy nem autózhatsz a járdán?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!