Nem furcsa egy kicsit ez az egész?

Tegyük fel, én vagyok Pankotai Lili. Egyszer nekiduráltam magam, és ifjonti naivitásommal felugrottam a színpadra jól megmondani a magamét, mint egy lázadó tini.

Ezért a megnyilvánulásomért a fél ország elküldött a k.rva anyámba, a közösségi médián megfenyegettek, a kormánymédiában én lettem a szabadszájú libsi picsa. Ja, és mellékesen megbuktam a hiányzásaim miatt, amit megint csak felhozott ellenem a média, és így én lettem a képmutató, iskolakerülő rosszlány, aki igazából csak azért tüntet, mert nem akar iskolába menni.

Végeredményben a törvényt ugyanúgy megszavazták, a tanárokat ugyanúgy leszarják, az egyetlen kézzel fogható eredménye a megmozdulásomnak, hogy muníciót adtam adtam a kormánynak, hogy rajtam keresztül járassa le a tüntetéseket. Pusztán azzal, hogy trágár szavakat mondtam.

Ha én, Pankotai Lili, egy átlagos tizenéves vagyok, akkor ebből megtanultam a leckét, hogy errefelé nincs sok értelme visszabeszélni, és már keresem a külföldi boldogulási lehetőséget. Azon pedig már meg sem lepődök, hogy a végén a vereségemből is az jön le, hogy végig képmutató voltam, mert bezzeg ki sem mentem újra tüntetni.