Ha nem jönnek a EU-s pénzek, sosem jönnek a pedagógus béremelések?
Nem.
A kormány kapcsolta össze a kettőt, újabb felelősség-hárítási céllal.
Az ellenzék kampányol a pedagógus-bér emelés ellen, mivel az EU-s pénzek visszatartását akarja.
A szokásos, tömény hazugság.
Én azt értem, hogy valójában a kormány kapcsolta össze. De ha nem kapjuk meg, akkor ebből az is következik, hogy nem lesz béremelés? Hiszen ugye azt írta a kormány már sokadszorra, hogy a történelmi pedagógus béremelés (ami csak adható kategória) akkor fog megindulni, ha megkapjuk az EU-s pénzeket
Namost ugye már mindenki tudja, hogy nem fognak jönni a pénzek sosem. Már egyes kormánytagok is ezzel számolnak. Még lehet más pénzek sem fognak jönni az EU-s parlamenti emberek nyilatkozatai alapján. Eszerint nem lesz sosem béremelés? És akkor lehet mutogatni brüsszelre
Akkor majd kevesebbet lehet lopni:
EU-s pénzek nélkül legfeljebb egy kisebb mértékű emelés képzelhető el.
Egyébként az EFOP+-ból kívánták fedezni a tanárok béremelését, de ez aligha fog megérkezni, ugyanis a kormány képtelen volt teljesíteni a vállalásait.
1.Buta fidesz kamu ez.
Eu s pénz eleve nem kötlthető bérfejlesztésre.
Szóval az jogy ebből fedeznék a tanárok bérfejlrsztesèt egy hülyeség..hazúgság.
2. Ha a fidesz megfelelne a jogállami kritériumoknak akkor bukna a ner bukna a fidesz és bukna orbán...börtönbe kerülnének.
Vagyis sose fogják teljesíteni így amig fidesz van nem lesz eu pénz.
De, meg lesznek a pedagógus béremelések. Csak akkor valami másra nem lesz keret a költségvetésben.
Nagy a tanárhiány és szeptemberre még nagyobb lesz már most is bizonyosan tudhatóan. Mivel elég ha iskolánként 1-2 tanár felmond és keres más munkát ami jobban fizet, az már megoldhatatlan helyzeteket fog okozni, hiszen ebben a tanévben is a legtöbb iskolában súlyos tanárhiány volt és állandó helyettesítésekkel meg nem szakos tanárokkal folyt az oktatás. Márpedig jó páran már beadták a felmondásukat.
Ha nem lesz béremelés akkor még többen fogják megtenni a nyáron és ha a tanári karnak hiányzik a harmada, azt már nem lehet értelmesen megoldani.
Ez egy próbálkozás volt arra, hogy az ellenzékieket észre térítse a kormány és hassanak a politikusaikra, hogy ne azért kampányoljanak az unióban, hogy elvegyék a magyar embereknek járó pénzeket. de nem jött be, nyilvánvalóan az uniós költségvetésben már nincsen meg az a pénz amit a lengyeleknek és magyaroknak ki kellene fizetni. Ment az ukránoknak fegyverre.
A nyáron majd szépen átrendezik a gondolataikat a kormányzatban és ha szeptemberre valós lesz a tanári létszámhiány akkor majd bejelentik, hogy megoldják más forrásokból a béremelést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!