Más is így gondolja, hogy Magyarország jövője borús?
"Ja. OrBáN rOsSz, OrBáN lOp!!!!!!!!! Ebben ki is merült a nagy kampánytervetek."
Direkt írtam, hogy nem az volt a programjuk, amit a fideszmédia fordított ki belőle.
Itt megtalálod amúgy:
Egyetlen árva szó sincs benne olyanról, hogy Orbán lop vagy rossz.
#19 az a gáz, hogy követkehetesen nem fogod a probléma lényegét. Ugyanúgy, ahogy az ellenzék politikusai sem.
Marketinggel foglalkozó cégek (de nem csak azok) egyil szi te elsők közt verik a munkatársaik fejébe azt az aranyszabályt, hogy ha állandóan mindent ugyanúgy csi álunk, ugyanaz lesz az eredmény is. Csináld máshogy, ha más eredményt akarsz!
Na most ezt a tisztelt ellenzéknek 13 ŵléve nem sikerül megértenie. És lehet ezwn duzzogni, lehet megsértődni, lehet fideszes szekértolónak nevezni azt, aki kritigálni meri az ellenzéket, csak az a probléma, hogy ezzel a büdös életbwn nem lesz kormányváltás! Azt is időszerű lenne felfogni, hogy az ellenzékinek számító (kormánykritikus révén) állampolgárok nem egyformák és bem tud mindegyik azon egybites logika mentén működni, hovy szar az orbán, bárki, csak ő ne. Nem vagyok kisegítve vele, ha az egyik szar után egy másik szar jön. Azt viszont az elmúlt 13 év áldásos ellenzéki töketlenkedéséből le tudtam szűrni, hogy mire számítsak tőlük. Szart szarra nem cserélek és ehhez nem is asszisztálok. Nektek talán elég, ha annyi történik, hogy a miniszterelnököt nem orbánnak fogják hívni; nekem rohadt kevés. Attól, hogy becsomagolod a kutyaszart és átcímkézed, nem lesz belőle csokitorta. Tehát bocs, de vagy megújul az egész istenverte politikai paletta, vagy nem fogok szavazni. Ti meg még 30 év múlva is fújhatjátok azt, amit most. Ugyanilyen eredménnyel.
"Egyetlen árva szó sincs benne olyanról, hogy Orbán lop vagy rossz"
Azt se fogtátok fel 13 év alatt, hogy százalékban alig mérhető azok aránya, akik elolvassák/megértik/elhiszik azt, ami a programban szerepel. A pártok se nagyon erőltetik, hogy az emberek tudják, hol keressék. Vagy a cikluson belüli munkát ítélik meg jól/rosszul, vagy hagyomány alapján szavaznak, vagy személyes szimpátia, vagy propaganda/kampány alapján.
Márpedig az ellenzéki kommunikáció erőteljesen arra épült, hogy ezer oldalról szapulta orbánt. De basszus, aki nem elvakult fideszes, az látja ám enélkül is, hogy orbán és a kormánya milyen. Vagy azt hiszitek, hogy ezzel fideszeseket fogtok jobb belátásra bírni? Egy szektatagot egyszerűbb volna rábeszélni a normális életre...
Inkább arra törekednétek, hogy az inaktív réteget meg tudjátok mozdítani! Ugyanis ők a valódi többség! De nem, inkább még több inaktívot generáltok. Közel 1 millió szavazót buktatok '22-ben! És ezek nem jelentek meg maradéktalanul más pártoknál.
Na ezeket kéne egyszer józanul végiggondolni a nonstop sértődés helyett!
A kritika nem rossz dolog ám, ha megérti, akinek szól...
Ezért már eleve nem szavaz senkire az értelmesebbik fele az országnak.Nem kötelező (még..).
Teljesen egyetertek azzal,hogy nincs 3 olyan politikus ellenzékben aki ér is valamit de attól még nem szavazok a fideszre mert cinkosnak érezném magam hazaárulásban és az ország kifosztásában.Ezért már eleve nem szavaz senkire az értelmesebbik fele az országnak.Nem kötelező (még..).
Teljesen egyetertek azzal,hogy nincs 3 olyan politikus ellenzékben aki ér is valamit de attól még nem szavazok a fideszre mert cinkosnak érezném magam hazaárulásban és az ország kifosztásában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!