A jobboldaliakat miért zavarja, ha valaki nem akar gyereket vállalni?
A kormánypárti médiában sokszor ekézik azokat, akiknek nincs családjuk, a nyugati vezető politikusokat is többek között ezért is kritizálják, hogy Merkel, Scholz, Macron, Rutte, stb nincs gyerekük és milyen csúnya dolog az ilyen. Egyik évben még egyik képviselőjük azt is nyilatkozta, hogy "akinek nincs gyereke, annak nem számít a haza". A szingliket támadni szintén elég gyakori jelenség a jobboldalon.
Pedig ha meggondoljuk tulajdonképpen semmi köze másnak ahhoz, hogy ki hány gyereket vállal egyedül él, megházasodik vagy bárhogy él. Az is mekkora képmutatás, hogy azzal hencegnek mennyit nőtt a házasságkötések száma, mert a magyarok így akarnak élni, közben meg a hitelek, támogatások miatt van az egész, nem mert "Isten is így akarná". De ettől függetlenül nyugodtan vállalhatnak sok gyereket, senki nem bántja őket ezért. Ők miért nem tudják ugyanezt fordítva megtenni?
"Csak ne hozzanak örökké olyan helyzetbe, hogy nekem magyarázkodnom kelljen, hogy nekem miért nincs."
5-ös vagyok. Ezzel egyetértek.
#8
Nem, nem vagyok troll.
Vidéken nőttem fel, nagycsaládos családban, egyházi iskolába jártam.
Pont ezért lettem ilyen, mert ezek között nőttem fel, csak hátrányát láttam.
Már 15 évesen is tudtam, hogy gyerek=szegénység, rabszolgaság.
Irigylem azokat, akik fővárosi, liberális, ateista, értelmiségi családban nőttek fel.
"Az ő nyugdíját is az én gyermekeim fogják kitermelni, tetszik neki vagy sem."
Már megbocsáss, de az én nyugdíjamat saját magam "termelem ki" a munkámmal és a befizetéseimmel!
Az, hogy az én levonásaimat másnak adják, én meg majd másét kapom, csak technikai kérdés az "időeltolódás" miatt.
#4
"Az ő nyugdíját is az én gyermekeim fogják kitermelni"
Nem, azért kapsz nyugdíjat, mert te adót fizettél, vagyis valójában a saját adódat kapod vissza elméletben, így ez rettentő ostoba felvetés.
"hőbörög, ha családtámogatás, gyermekvállalás támogatását célzó juttatásokat dobnak be"
Na, nem, ez pont jogos, mivel a gyermektelentől elvont adó megy erre, kvázi ő az adójából kevesebbet kap vissza, mint egy gyermekes, mivel a gyermekes ugyanúgy megkapja a nyugdíjat, mint a gyermektelen, viszont a gyermektelen ilyen támogatásokat nem kap, amiről adott esetben ő nem tehet, mivel ha még akarna is gyereket, akkor sem garantált, hogy párt talál.
#5
"elég nehéz vállalkozás, ha ennyire csökken az aktív korú lakossága az országnak, mint nálunk"
Miért lenne az? Egy megfelelő fokú modernizáció (automatizáció stb.) után Mo.-nak nem lenne szüksége nagy számú aktív korú népességre.
"nehéz felnőni és felelősséget vállalni [...] majd kezdi elölről a hetet a mamahotelben"
És hogy kellene felelősséget vállalnia, ha anyagilag nem tud saját lakást szerezni? Miért Gipsz Jakab a felelős, ha nincs olyan eset, amikor saját ingatlant szerez?
Egy racionális terv az bármely ember életében, hogy először lakhatást szerez, aztán már tudja hova hazavinni a barátnőjét, ha lesz, így a csaj következő lépés és végül a gyerek.
Ha nincs lehetősége lakást szerezni, akkor sosem fogja hazavinni a lányt. Azt pedig remélem nem kell részletezni, hogy mennyire "menő" mamahotelben lakni.
"azok a szélsőliberális nézetek"
Ez nem egy létező dolog, mivel a liberális definícióból adódóan nem szélsőséges.
"Engem irritál például, ha egy kutyatartó magát apának vagy anyának hívja"
Ez a te magánügyed, de ugyanarról van szó, egy másik életért vállalsz felelősséget.
"egytől egyik rendkívül nárcisztikus, instabil érzelmi világú és rosszindulatú emberek voltak"
Ellentétben veled, akkor meg akarja a másiknak mondani, hogy a kutya az márpedig csak egy kutya és az élete semmit se ér, rendkívül stabil állapotú és kedves személy vagy. :DDDD
"az márpedig csak egy kutya és az élete semmit se ér"
Ezt tudnád szó szerint idézni, hogy hol hangzott el?
#16
Idéznéd, hogy hol írtam, hogy szó szerint elhangzott? Ez következik abból, amit fentebb lehetett olvasni abban a kommentben. Ha nem erről lenne szó, akkor teljesen rendben lenne, ha valaki anyukának szólítaná magát a kutyája után.
"Miért lenne az? Egy megfelelő fokú modernizáció (automatizáció stb.) után Mo.-nak nem lenne szüksége nagy számú aktív korú népességre."
És az automata hozza majd a kulturális és gazdasági innovációkat, és helyettesíti a megvalósításhoz szükséges jól képzett munkaerőt?
Egy napon talán. Most 2023-ban Magyarországon hiány van szellemi tőkéből is és szakképzett munkaerőből egyaránt.
"És hogy kellene felelősséget vállalnia, ha anyagilag nem tud saját lakást szerezni? Miért Gipsz Jakab a felelős, ha nincs olyan eset, amikor saját ingatlant szerez?"
Amire én gondolok jelenség az teljesen független az anyagi helyzettől és hogy van-e saját ingatlana. Abban egyébként abszolút nincs vita köztünk, hogy a pályakezdők, fiatalok számára óriási probléma a felfújt ingatlanpiac.
"Ez nem egy létező dolog, mivel a liberális definícióból adódóan nem szélsőséges."
Hát ebben marhára nem értünk egyet! Léteznek szélsőséges liberálisok.
"Ez a te magánügyed"
Oké, de a kérdező jobboldali emberek véleményét kérdezte.
"Ellentétben veled, akkor meg akarja a másiknak mondani..."
Te is nagyon kedvesnek tűnsz.
"...hogy a kutya az márpedig csak egy kutya és az élete semmit se ér"
Mi van? Ilyet nem mondtam. Azt mondtam, hogy amikor háziállatokkal csecsemőként bánnak, az az én szememben beteges.
Nem következik az, ez súlyos csúsztatás. Vitában az elhangzottakra szokás reagálni, nem arra, hogy egyesek hogyan költik tovább fejben, amit a másik mondott. Pont ez jellemző pont arra a szélsőséges liberális (vagy magát annak nevező) csoportra, amiről az a válaszoló beszélt. Nem igaz, hogy ők definícióból adódóan nem lehetnek szélsőségesek, lásd woke. Nyilván nem olyan súlyos a helyzet, mint ahogy a kormány propagandája próbálja láttatni, de tényeg vannak emberek, akik az érzékenységet használják ürügynek, hogy kiélhesség az agresszív hajlamaikat másokon és mondvacsinált indokokkal olyan bélyegeket próbáljanak rájuk sütni, amiknek nincs alapjuk, de elég erős érzelmeket mozgatnak meg, hogy az ember belelovallja magát a gyűlöletbe. Ahogy te is most úgy próbálod elferdíteni más szavait, hogy morálisan elfogadhatatlannak láttasd a véleményét.
"Ellentétben veled, aki meg..."
Ez whataboutism. A kormányoldalról a Gyurcsányra mutogatás formájában ismerjük.
#18
"És az automata hozza majd a kulturális és gazdasági innovációkat, és helyettesíti a megvalósításhoz szükséges jól képzett munkaerőt?"
Az innovációt sosem a több ember hozta, ezért ez elég gyenge érv. Hasonlítsd össze, hogy mennyi magyar nobel-díjas van és mennyi indiai.
Ha a magyarok létszáma mondjuk csökkene és beállna egy stagnálásra 5 milliónál, akkor ugyanúgy tudjuk hozni az innovációkat, csak ahhoz nem gyerek kell, hanem jó oktatás.
"Most 2023-ban Magyarországon hiány van szellemi tőkéből is és szakképzett munkaerőből egyaránt."
Pont ezen lehetne segíteni a technológiával, így még nevetségesebb az érved.
Azt mondtam, hogy mivel hiány van, így csináljuk ezt, ami csökkenti hiányt, te pedig azt mondtad, hogy ne csináljuk azt, mert hiány van.
"Amire én gondolok jelenség az teljesen független az anyagi helyzettől és hogy van-e saját ingatlana"
Csak sosem lesz független.
Az iskola nem készít fel az életre, ennek ellenére mégis képesek arra, hogy iskola után mondjuk befizessenek az emberek egy számlát.
Ha Gipsz Jakab nem kerül olyan helyzetbe, hogy szembe találkozzon ezekkel a problémákkal, mert mindig otthon kell élnie, ahol nem kényszerül rá, hogy ezekkel foglalkozzon, mert a szülei megcsinálják, akkor anyagi helyzetéből adódóan nem fog soha nagyobb felelősséget vállalni.
"Hát ebben marhára nem értünk egyet! Léteznek szélsőséges liberálisok."
Bocs, de ez nem egyetértés kérdése, ez egy tény.
A liberális definícióból adódóan nem szélsőséges. Ez tény, mivel ez a liberális definíciója.
Hogy értsd, olyan, mint azt mondtad volna, hogy te nagyon utálod a jéghideg tüzet. A tűz meleg, nincs jéghideg tűz.
"Te is nagyon kedvesnek tűnsz."
Én a saját mentalitásomat követem ilyen helyzetekben. Olyan kedvesen válaszolok, ahogy mások írnak.
Ha nem tetszik, akkor nézz a tükörbe és azzal kezdj valamit, akit ott látsz.
"Mi van? Ilyet nem mondtam. Azt mondtam, hogy amikor háziállatokkal csecsemőként bánnak, az az én szememben beteges."
Egyrészt, nem, nem ezt mondtad. A példádban nem a gyermek-állat hasonlat jelenik meg, hanem a szülő-gazda, ami két különböző dolog.
Másrészt, pont emiatt ezt jelenti, amit leírtál. Ez következik abból, amit mondtál.
#19
"Nem következik az, ez súlyos csúsztatás. Vitában az elhangzottakra szokás reagálni, nem arra, hogy egyesek hogyan költik tovább fejben"
Egyrészt, de, ez következik.
Másrészt, ami következik, az a vita része. Ha arról vitatkozunk, hogy mennyi pénzed van és azt mondod, hogy a bal zsebedben 2 forint és a jobb zsebedben 10 forint, akkor akármennyire nem mondtad ki, hogy összesen 12 forint van nálad és akármennyire az én következtetés, még beszélhetünk róla.
"Pont ez jellemző pont arra a szélsőséges liberális (vagy magát annak nevező) csoportra"
Nézd, így kell idézetet kérni. Hozz egyetlen egy csoportot, ami magát szélsőséges liberálisként jellemzi, ha nem tudsz, akkor legyen annyi gerinced ,hogy beismered, hogy hazudtál.
" Nem igaz, hogy ők definícióból adódóan nem lehetnek szélsőségesek, lásd woke."
A woke annyit jelent, hogy értelmes ember, még a liberalizmushoz sincs tényleges köze a definíciónak.
"Ez whataboutism. A kormányoldalról a Gyurcsányra mutogatás formájában ismerjük."
Nem, ezt úgy hívják kettős mérce, és egyébként a whataboutism tök más. Az pont a másik kommentelőről szólna.
Itt pont arról van szó, hogy ha baja van, hogy X hogyan viselkedik és szerinte az rossz, akkor legyen rossz nála is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!