Volt már pozitív csalódásotok a másik oldal szavazójával folytatott beszélgetés hatására, ami igazán elgondolkodtatott?
Nem.
Én önmagamtól nem kezdek politizálni. Ha valaki ezt megteszi a környezetemben, és kormány-oldalról, akkor ezt rendszerint a kormányt dicsérő formában teszi. Csakhogy senki nem kérdezte erről a véleményét! Én pedig azonnal megkérem hogy fejezze be a kormányoldali politizálást, mert DK párttag vagyok.
Innentől kezdve viszont 10-ből 10-szer: "qrva anyámat", Gyúúrcsány, kommunista, Soros, emútnyócév.
10-ből 10-szer.
Őszintén szólva nem. Vagyis nyilván nem mind3gyik agyhalott agresszív bunkó, de attól még n tudtak meggyőzni, a csalódást meg csak ez okozta volna.
Meg aztán az is számít hogy míg sokan szemtől szembe visszafogják magukat mert gyávák addig az interneten már Dunába lőnének.
#6-nak:
Ha már ilyen szépen "megtaláltál", akkor meséld már el hogy a "mind ilyen" alatt pontosan milyent értettél?
Azért vagyok én a szűklátókörű, mert a fideszesek reakcióit tíz mondatban össze tudnám foglalni?
Ahogy megtudják hogy ellenzéki vagyok, azonnal megindítják a hazaárulózást, Sorosozást, és persze a leh'lyézést, hangoztatva a hozzá nem értésemet, mindezt kioktató hangnemben. Általában véve megindítják a TÁMADÁST.
És amikor figyelmeztetem a hozzáértés kapcsán arra hogy én nem "sima" ellenzéki fotel-politizáló vagyok hanem DK PÁRTTAG, akkor már megszűnik a lekezelő hangnem, és átfordul GYŰLÖLETBE.
Nekem te ne akard bemutatni a fideszeseket.
Ismét #6-nak:
Egyébként akarsz látni egy konkrét példát?
Nézz tükörbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!