Aki szerint az élelmiszerárstop megszüntetése csökkentené az inflációt, mert a boltosok most más termékek árán hozzák be a veszteséget, az tényleg elhiszi, hogy a boltosok majd nagy árcsökkentésbe kezdenek az árstop vége után?
Amikor a Gyurcsány-kormány csökkentette az áfát, a boltosok azt csinálták, hogy annyival növelték meg a termékek nettó árát, hogy a bruttó ár pont annyiba kerüljön, mint az áfacsökkentés előtt.... Így a szerencsétlen vevő semmit se tapasztalt az áfacsökkentésből.
Ne legyünk ennyire naivak szerintem. Semmilyen árcsökkentés nem lesz, csak még megfizethetetlenebbek lesznek az alapvető élelmiszerek, amik eddig az árstop miatt voltak éppen megfizethetők.
"csökkentené az inflációt"
"a boltosok majd nagy árcsökkentésbe kezdenek az árstop vége után?"
Ehhez először meg kellene érteni az infláció jelentését. Ugyanis az árak csökkenése már deflációval lenne egyenlő. Az infláció csökkenése nem azt jelenti hogy a termékek olcsóbbak lesznek, hanem azt, hogy a termékek árai kisebb mértékben fognak emelkedni. Hiszen az emelkedés mértékét több termékre tudják elosztani, így összességében kevesebb emelésből nagyobb bevételük lesz, ami így csökkenti az inflációt. Senki nem beszélt itt árcsökkentésről, az teljesen más kategória.
Piaci verseny van, már most is csökkennek egyes árak, ha nincs stop, akkor még inkább lesz tér erre:
A boltok mindent bevetnek a forgalomért, és nem kímélik többé az árakat
"A benzin is visszajött 700-750-ről 600 körülre, és minden más hozzá köthető termék ára is konszolidálódott. Milyen érdekes, ugye?"
Te aztán tudsz a semminek örülni. Csak annak köszönhetően csökkent, hogy bezuhant a brent olajár az elmúlt hetekben. A forint harmatgyenge viszont. Egyébként a szomszédos országokhoz képest még mindig Magyarországon a legdrágább az üzemanyag.
Nézz utána, ha nem hiszed el: [link]
Szlovénia: 547,339 Ft, Magyarország: 621 Ft
2: Bejelentette a Spar az árcsökkentést - Blikk
"2: Bejelentette a Spar az árcsökkentést - Blikk"
Milyen árcsökkentést? A táblás Milka csoki 500 forintba, a fél literes legalja Borsodi sör 400 forintba kerül náluk. Kétszer annyiba kerül már lassan minden.
Az, hogy a túlárazott vajak árát most csökkentették 20 százalékkal, annak kezdjünk most el örülni, miközben ezen termékek árát korábban 200 százalékkal emelték?
Bírom az ilyen droidokat mint a kérdező.
Ugat, hogy nem fognak csökkenni az árak. Amikor meg a kész tényt közlöm vele, miszerint a benzinárstop kivezetésével csökkentek az árak, azonnal jön a "semminek nem tudtok örülni" ugatás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!