Nem kellene törvényileg minden mi orosz átnevezni? Az ilyent pedig kőkeményen büntetni? „Putyin kedvence” néven árul pizzát a hajdúböszörményi étterem.
Hogyne, neked teljesen igazad van! Szerintem tiltsuk be a fehér, a kék és a piros színt is (az orosz zászló színei, ugye), és a metrót - hiszen alapból szovjet mintára épült anno. Sőt, zárjon be minden cég, amely régi orosz laktanyákban működik!
*IRÓNIA OFF*
Mondd, te normális vagy?
Ti normálisak vagytok?
Én nem azt mondtam tiltsuk be csak nevezzük át mindent mi orosz.
Megtámadot csak úgy egy független országot kétszer is!első a Krim volt 2014-ben ezt még elnézte a világ és most megint akar magának egy részt a másikéból.
A VILÁG-nak igen is azt kell mondania hogy ELÉG már.
De mit várhatna az ember egy olyan narancsos országban ahol aki nem mantrázza amit a fönci akar minden hülye jelzőt ráragasztanak.
Szél energia ne de gáz erőmű igen ez a jó?
12
Akkor miért nem hápogtál kérdező, amikor az USA független országokat támadott meg? Gondolom azóta is vedeled a kólát, meg tömöd magadba a sajtburgert.Sőt. Ifj. George Bush imádott grillezni. Tehát mivel ő is agresszor volt, tiltsuk be a grillezést. Ti mélyen demokraták aztán marha következetesek vagytok.
Amúgy a pizza gazdag feltétű, nem értem mi bajod vele.
Kit izgat mi van afrikában ázsiában stb Ukrajna a szomszédunk
Arabok vallása akik azért robbantanak meg ölnek mert a paradicsomba mehessenek ne már.
Vagy 12 évest
Ez kell nektek??????
Nekem nem!!!!!!!!!!!!!!
Ne haragudj de ha a szomszédodban gond van akkor ott segitesz nem az ország másik oldalán.
A világban mindig is lesznek gondok
Megtudjátok oldani mindet van ráhatásod mi van észak koreában mondjuk?
19
Ettől függetlenül az USA olyanokat dózerolt le, akik nem is a szomszédai és függetlenek. Nem ízléstelen dolog amerikai filmeket nézni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!