Igaz, amit Gulyás Gergely miniszter mond, hogy a magyar nép egy külön faj? Ha igen, van latin megnevezése is, vagy ez még friss tudományos megállapítás, még nincs latin megnevezés?
#3 Igen, a biológiában például azon egyedeket jelenti amelyek képes egymással közösülve utódot létrehozni, így magyarokat, nigériaiakat, angolokat, stb. Ők mind egy faj biológiailag.
Politikailag pedig a faj szó egy neonáci dogwhistle, aminek nem definiálható pontosan a jelentése, pont azért mert nem a tudományosság elvén van meghatározva, hanem az alapján, hogy az adott politikai hatalom kiket akar megkülönböztetni és dehumanizálni.
Megkérdeztem a mesterséges intelligenciától, hogy politikailag mit jelent a külön faj kifejezés?
Ezt a választ kaptam:
"A "külön faj" kifejezés általában a biológiában használatos fogalom, amely azt jelenti, hogy két különböző fajba tartozó egyedek vannak egymással szemben. Azonban politikai és társadalmi összefüggésben a "külön faj" kifejezést széles körben használják pejoratív módon a rasszizmus vagy a szélsőséges nacionalizmus megnyilvánulásaként.
Ez a kifejezés gyakran arra utal, hogy a beszélő szerint egy másik etnikai vagy faji csoport eltérő, gyakran negatív tulajdonságokkal rendelkezik, és hogy ezek a tulajdonságok különböztetik meg és szétválasztják őket a saját csoportjuktól. Az ilyen kijelentések sértőek, megkülönböztetőek és faji vagy etnikai előítéletekre utalhatnak. Az ilyen megnyilvánulások ellentétesek a toleranciával, a sokszínűséggel és az emberi jogok tiszteletével, amelyek alapvető fontosságúak egy demokratikus és inkluzív társadalom számára."
Hát ilyen a mi kormányunk és ilyenek a szimpatizánsai.
Akár neonáci dog whistle, de ugyanúgy klasszikus náci.
Aha, szóval alfaj. Hát ez az!
Oké, legyen politikai faj, a Gulyás féle faj, de akkor most mi vagyunk a szegény, lenézett "alfaj", akivel ki akar cseszni az Unió, vagy mi vagyunk a pedigrés, európai faj, akik "megállítottuk a törököt Bécsnél, hogy ne kelljen keveredni vele"?
Nahát! A mesterséges intelligenciád egy kis wikipédia.
Tehát tulajdonképpen most Gulyás indított egy pannon woke mozgalmat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!