Politikusok rokonai kerülnek magas rangú katonai pozíciókba a semmire fel, már ennyire ÁVÓ-s időket élünk?
Te, szegény te.
Fogalmad nincs, mi volt az ávó. Kérdezd meg azokat, akiket 2006 október 23-án az ávósok unokáinak az irányításával agyba-főbe vertek, a Rádió udvarán kínoztak, összefogdostak találomra a körúti éttermekben, sörözőben.
2.
ÁVÓsok unokái, amiben a jelenlegi kormánypárt emberei is részt vettek.
Bravó.
A köztársasági elnök férje önkéntes kiképzésen vett részt sokadmagával. A rangot már sorkatonaként is az egyetemi végzettséghez kötötték.
Amúgy a tudatlanság adja az ostoba kérdéseket. Ugyanis a mindenkori köztársasági
elnök a legfőbb parancsnok.
Atya, Ég! És az ilyenek politizálnak.
Megint egy tipikusan ostoba ballibes hergelő próbálkozás ez a kérdés.
Kérdező, ebből a kérdésből csak ennyi látszik - de az nagyon:
- fogalmad sincsen a katonai rendfokozatokról
- fogalmad sincsen arról mit jelent a tartalékos
- fogalmad sincsen arról mit kell tennie egy tartalékosnak hogy rangot kapjon
- fogalmad sincsen arról, hogy az illető miért és hogyan kapta meg ezt a rangját
- egy csökött értelmű, irigy, rosszindulatú és ostoba alak vagy, aki nem is akarja ezeket megtudni, neki elég hogy ezt mondták valamikor valakik, akkor tuti úgy van és kész, lehet vele hergelni másokat.
Egyik fő ávós, népirtó: Apró Antal, az SZDSZ teljes vezérkara.
A Fideszben nincsenek.
Fogalmatok nincs az ávóról.
Azt képviseli most az egész Nyugaton a diktaúra, nem mondhatsz, amit gondolsz, különben megy érted a rendőrség, kirúgnak a véleményed miatt, ha keresztény vagy, eleve véged.
Buták vagytok, műveletlenek.
#8 Pont azért amiért itthon is azok diktatúráznak akik korábban kormányzati pozícióban belelövettek a békésen tüntetőkbe, meg ahogy az unióban is azok állították, hogy a legkorruptabb ország Magyarország akiket éppen börtönben láthatsz korrupció miatt azóta.
Azért, mert hazudnak reggel, éjjel meg este.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!