Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem szánalmas ezen a Schadl...

Nem szánalmas ezen a Schadl Völner ügyön így rugózni?

Figyelt kérdés

Mészáros eltulajdonította a fél országot, ő egy igazi bálna. Ezzel szemben a szóban forgó emberek ebihalak. Ugye a bálnát elkapni sosem sikerült, ezért most úgy beszélnek az ügyről, mintha Völner meg Schadl lenne az országban ténykedő fő maffiózó duó.


És mivelhogy őket elkapták, ez valamelyest azt a látszatot is tudhatja minimálisan kelteni, mintha itt üldözve lenne a magas szintű fehérgalléros bűnözés, csak mert elkaptak 2 ebihalat, miközben a bálna és a többi kisebb bálna szabadon vannak.


Az ATV (dugnivaló) műsorvezetőnője azt mondta, hogy ez jobb mint az ezermilliárdos csalások amikre nincs közvetlen bizonyíték, mert erre meg van.


Ergo lefordítva magyarra, az ezermilliárdos csalásokra nincs bizonyíték de léteznek, ergo azokat hagyjuk úgy ahogy vannak, de az ebihalakat meg kapjuk el. Nevetséges.



2023. febr. 23. 12:17
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:

"Azt bárki mondhatja, hogy ezermiliárdos csalások vannak, hogy hergelje a birkákat, csak épp semmi tényleges alapja nincs."


kedves fidesznyik droid. Akkor szerinted Mészáros mitől olyan gazdag? Érdekes módon hogyhogynem 2010 óta gazdagszik és érdekes módon hogyhogynem közbeszerzésekből kezdte el építeni a vagyonát. Szerinted ez merőben csak puszta véletlen lenne? Egy segg hülye gázszerelő, aki Orbán Viktor gyerekkori jóbarátja Orbán Viktor hatalmának idején lett a leggazdagabb magyar, közbeszerzésekből.


De ennek nincs semmi érdekessége, beszarok a fideszbirkákon.


Vagy csak provokáltál, fidesznyik?


Amúgy az a komment is a tiéd, ahol a dugnivalóra "reagáltál"?

2023. febr. 24. 00:00
 12/21 anonim ***** válasza:

Ezektől, a most épp kifogásolt, államkasszának milliárdokat hozó magyar nagyvállalkozó által termelt vagyonból erősödik Magyarország, annak ellenére, hogy a lelepleződött, intézményesen korrupt, idegen érdekeket képviselő EU vezetése és az Európa érdekei ellen doldozó, Amerikai milliárdosok által lefizetett képviselői, lopakodó jogalkotással prejudikálnak maguknak jogokat, mondva csinált dolgokra hivatkozva, a nekünk egyébként feltétel nélküljáró pénzek visszatartására.


Most nincsenek Magyaarországon állami nagyvállalatok, ahol megtermelnék immel-ámmal, mondva csinált semmit érő munkával azt a jelentéktelen hasznot, különösebb érdekeltség hiányában éppen csak..


Helyette most van a hazai magán nagyvállalkozó aki érdekelt abban, hogy megtermelje jó munkával azt a nyereséget, amit forgat és működtet az ország működő tőkéjeként!


Másképp miből jutna a rezsi csökkentés, családonként többszázezres támogatására?


Miből jut a 25-30 év alatt nők adómentességére?

Miből jut a nyugdíjasok 13.-havi nyugdíjára?

Miből jut az átlag infláció követő ellátás emelésére?


Azt valahogy nem akaródzik említeni, hogy mi volt a 2010 előtti Gyurcsány-Bajnai megszorítások és elvonások idején, amikor nyugati és itthoni, nyomorgatóra, felére csökkentett, magán vállalkozások alá kényszerítették a dolgozókat, ahol a korábbi munkájával már csak a felét jó ha megkereste a sokszorosára emelkedő gáz villany árak mellett a korábbi jövedelmének, már akkor!


Ezért volt szükség rezsi csökkentésre, ahogy az ország 2010 után kicsit kezdett felállni a megörökölt csődközeli helyzetből!


Nem szabad elfelejteni az akkori, a gyurcsány időszak által kitermelt ellátatlan hajléktalanjainak a tömegét, akik az aluljárókat ellepték fekve a falak mentén a saját piszkukban fetrengve, szorosan, a kis maradék motyóikon!


Aki akkor át kellett menjen egy aluljűrón, el kellett menjen hajléktalanokkal teji kapualjak mellet, vagy át kellett vágjon egy nejlon kalyibákkaltele eszkábált parkon.


Az akkori m.Agyarország egy koncentrációs haláltábor volt!


Igen, akkor az a haláltábor itt Agyarország volt hatalmas magyar ember tömegeknek!


Nem azt kell támadni, aki most a munkát adja és az ország forgótőkéjének egy jelentős részét előteremti mint magyar vállalkozó,

hanem azokat a nyugati kereskedelmi üzletláncokat, akik a hazai vállalkozók és nagyvállalkozók elől kihordják nyugatra azt a hasznot, amit magyar kézben magyar liqvidtőkeként lehetne forgatni állami és vállalkozói haszon termelésre.


De a nyugati cégek legalább kétszer annyit elvisznek tőlünk, ami hazánknak jár ennek fejében nyugatról, EU "támogatás" címén.


..de most még azt is vissza tartják, mert a magyar kormány a magyar emberek érdekét nézi, nem a nyugati típysú, kemény megszorítás politikáját folytatja, amit még MarkiZay is ígért, amit még Gyrcsány-Bajnai féle társaság is folytatott, amit M.Zay most is ígért, ha ők kerültek volna kormányra.


Azt se felejtsük el, mit ígért Gyurcsány és mit kaptunk helyette?

Minden ígéretnek épp az ellenkezőjét tette!


Itt egy kis emlékeztető, feledékenység ellen:


[link]

2023. febr. 24. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:

Magyar vállalkozók? Nem, ezek egy zárt körű rablóbanda, ami mindent megszerez. Most éppen az építőipari cégeket fogják megszerezni teljesen.

Nem Magyarországon marad az a pénz amit megtermelnek. Azt a banda külföldön fekteti be, mert most már egyre kevesebb megszerzendő cég, terület, ingatlan marad Magyarországon ami még nem az övék.

Ha egyáltalán termelnek majd a jövőben is azok a cégek amelyeket megszereztek, mert amikor éppen nincs az államkasszában elég pénz, hogy kitömjék bandatagok cégeit, akkor látszik, hogy visszaesik a cégeik eredménye.

Azért nincs pénz, mert rosszul gazdálkodva vezették az országot és az Unió nem ad pénzt, amiből legalább eddig működni tudott.

Mindebből annyit tapasztalnak a magyarok, hogy nőnek az árak mint a gomba, mert a banda terjeszkedésének árát a magyar emberekkel fizettetik meg.

Ez az egész most történik, a jelenben, a szemünk előtt.

A többi, igazi vállalkozó azon gondolkozhat, hogy vajon az ő területük lesz-e a következő, amire majd szemet vet a rablóbanda, hogy kisajátítsa magának. Ha már félnek, akkor átköltöztetik a vállalkozásukat a környező országokba és ez lesz az igazi veszteség. Megszűnik az innováció és a piaci verseny, mert ezek az amúgy fontos szabadpiaci jellemzők feleslegessé válnak egy belterjes rendszerben és ez a fejlesztések leállásához, az árak további növekedéséhez vezet. Ha ez bekövetkezik, ez lesz a vég, mert a banda cégeit az állam próbálja finanszírozni, ugyanakkor csak a német és kínai multik nem fogják tudni eltartani az országot és brutális árak lesznek, mert a lakosságból próbál majd az állam a saját működéséhez és a banda finanszírozásához is pénzt szerezni. Úgy tűnik, hogy egy borús jövő felé tartunk.

2023. febr. 24. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

...

"Magyar vállalkozók? Nem, ezek egy zárt körű rablóbanda, ami mindent megszerez. Most éppen az építőipari cégeket fogják megszerezni teljesen."

...


--

Tényleg volt itt rablóbanda, amikor az emberek támogatása helyett távolkeleti offshore számlákra kerültek a magyarok elrabolt pénzei, amit a gyurcsány banda minden lehetséges és tisztességtelen módon elvont az emberektől és a neje tisztűra mosta és lepapírozta.


Kilopták az állam kasszából, hogy többek között Indonéziában a 16 vagy 18 befektető saját pénzeként fektesse be az ottani bányaipar infrastruktúrájába.


Itthon az emberek meg nélkülöztek, a Gyurcsány banda meg minden módszerrel azon dolgozott, hogyan lehet minél több embert nincstelenné tenni, hogy az otthonokat és vagyontárgyaikat is pénzzé tehessék a saját hasznukra és az itt működő nyugati bankok feltőkésítésére.


Nekik a magyar ember élete csak egy kifosztható pénztárcányit ért, hogy utána a család az út szélén, az erdőkbe, kapualjakba, bokrok alá vagy az aluljárókba húzódva haljon meg !


Ezért nem akarják az emberek soha többé a nyakukra szabadítani ezt a tolvaj bűnöző balfék Gyurcsány és a könyvelője, pénzmosodása Gyurcsányné féle társaságot,

akiknek most is a nyugati bankárvilág érdekei lennének a fontosak, (mint az EU jelenlegi, rendszer szinten korrupt vezetőinek) a magyar emberek valódi, nemzeti érdekeivel szemben.

--

.....

"Nem Magyarországon marad az a pénz amit megtermelnek. Azt a banda külföldön fekteti be, mert most már egyre kevesebb megszerzendő cég, terület, ingatlan marad Magyarországon ami még nem az övék."

.....


--

Ez éppen Gyurcsány család szokása volt, hogy minden magyar értéket elvettek tőlünk és külföldre vittek saját részükre rejtették el.


Ezért lett 2008-ra nagyobb az állam háztartás hiánya -10% hiány értéknél!

---


.....

"Ha egyáltalán termelnek majd a jövőben is azok a cégek amelyeket megszereztek, mert amikor éppen nincs az államkasszában elég pénz, hogy kitömjék bandatagok cégeit, akkor látszik, hogy visszaesik a cégeik eredménye."

.....


--

Eddig azt bizonyítja az elmúlt 12 év, hogy folyamatosan van pénz,

jut pénz újabb és újabb beruházásokra, ami folyamatosan akkora hasznot hoz, hogy a korábbi bal-fék oldal vezetői által eltékozolt aranykészletet is már vissza tudták vásárolni és mindig tudnak juttatni az embereknek támogatűst és ellűtás kiegészítést is, közben a beruházűsokat is rendre megoldják.


Folyamatosan jutnak pénzek az emberek terheinek a csökkentésére.

Jut mindig több címen is a nyugdíjasoknak,

a gyerekeseknek,

a fiatal munkavállalóknak.

Nem kell adót fizetni a 25-30 év alattiaknak.


Most is egy a jövő pénztermelő cégét próbálja ellehetetleníteni az ellenzék az emberek oktalan, értelmetlen, alaptalan feltüzelésével, nehogy a kormánynak még több pénz jusson az emberek életszínvonal javítására, mert akkor hogy tudna a korábban már bizonyítottan fosztogató gyurcsányi ellenzéki társaság előrébb jutni, hogyan tudná eladni magát, egy a magyar nép érdekeit mindenben képviselő, kormánypárti vezetéssel szemben?!


Az Európai Unióban is a magyar embereknek jutó pénzek visszatartásáért lobbiznak az ellenzéki képviselők.


Ezért úgy van vele a magyarellenes librálbolsevik ellenzék, ha őket elutasítja a magyar nép többsége, akkor ne jusson Magyarországnak a nekünk feltétel nélkül járó pénzekből.


Gyakorlatilag úgy viselkedik a hazai ellenzék, mint a magyarok belső esküdt ellenségei.

Ezt látják a magyar emberek és ezért nem adnak több esélyt.


Minél nehezebbé teszik az életet a magyar embereknek, nekik ellenzékből annál jobb.

Nehogy már valaki ki tudjon állni a magyar emberek érdekei mellett hatékonyan.., bár így is nagyon sokat segít a nép minden tagjának a jelenlegi kormány, még erőn felül is, már 2010 óta!

---


.....

"Azért nincs pénz, mert rosszul gazdálkodva vezették az országot és az Unió nem ad pénzt, amiből legalább eddig működni tudott."

.....


---

...az eu-ban lévő ellenzéki képviselők magyarellenes aknamunkája hatására, tartják vissza jogellenesen, a tőlünk a nyugati szolgáltató multik által kihordott hatalmas elvesztett magyar haszon legalább felének a kompenzálására, de most még ezt is akadályozza a magyar ellenzék,

mint a magyarok ősi belső kommunista, liberál-bolsevik ellenségei!


...ennek ellenére azért jut pénz most is mindenre, ami az embereknek fontos...


Az Unió nem ad pénzt, mert Magyarország belső ellenségei, az EU-ban lévő ellenzéki képviselők (Gyurcsány feleségével, Dobrev K.-val és a többi nemzet és magyarellenes ellenséges barátnőivel együtt) mindent megtesznek, hogy hazánknak ne fizessék ki mondva kreált okokból, a feltétel nélkül nekünk járó pénzeket.

--


.....

"Mindebből annyit tapasztalnak a magyarok, hogy nőnek az árak mint a gomba, mert a banda terjeszkedésének árát a magyar emberekkel fizettetik meg."

.....


---

Igen, az Európa ellenes, amerikapárti, a milliárdos spekulánsok által megvásárolt, lefizetett, korrumpákt EU vezetése által megdrágított élet minden fillére az emberek hétköznapjaiban csapódik le.


A pénzünket, a Forintot spekulábsok megshortolják, mint 2010 után közvetlenül is tették.

Így támadják hazánkat.


Mindebből annyit tapasztalnak meg az -európai- emberek, hogy nőnek az energia árak, ami áttevődik olyan dolgokra, amit energiával készítenek és energiát használnak a szállításához, vagyis mindenre, ami a szankciók miatt jelentősen megemelkedett, mert megtiltották a korábbi kedvező árú energiahordozók vásárlását az Unióban.


Nálunk még az is hozzű járul, hogy shortolják a Forintot, hogy veszítsen az értékéből.


Az a többszörös árú energia sokszor több mint tízszeres ár emelkedését minden ezzel megtermelt és szállított árucikk hozza magával.


Itt nálunk az emberek közel 200ezer forinttal kevesebbet fizetnek havonta, a kormány jóvoltából, mint amit a nyugaton élőknek ki kell fizetni.


Ott kint már a korábbi megtakarításaikat élik fel sokan.

Itt viszont a kormány fizeti meg az emberek helyett a nyugati árakhoz képest a különbséget


Nem úgy mint MarkiZay és Gyurcsány neje, D.Klára ígérte, hogy szerintük..

'érezni kell a népnek a nyugati árakat.'



Ez az egész most történik, a jelenben, a szemünk előtt.

Ez bizony tényleg most történik!


Az ellenzék most támadja az EU-ban a magyaroknak járó pénzek kifizetését! ..most (is) támadják Magyarországot!


Sőt a Gyurcsányista M.Zay Péter is mostanában, nem régen ígérte, hogy lehet spórolni az emergiával másképp, de szerintük nem az árát kell olcsóbbra szabni, hanem a drágából kevesebbet kell használni, vagyis fagyjunk meg, éljünk sötétben és ne mossuk ki, csak fprdítsuk meg a vonalkódossá váló használt alsógatyánkat!

Micsoda büdös mocskos banda..!

Gyurcsányné Klárával együtt erőltették ezt együtt, bólogatva.

---


.....

"A többi, igazi vállalkozó azon gondolkozhat, hogy vajon az ő területük lesz-e a következő, amire majd szemet vet a rablóbanda, hogy kisajátítsa magának. Ha már félnek, akkor átköltöztetik a vállalkozásukat a környező országokba és ez lesz az igazi veszteség."

.....


--

Ki az az igazi vállalkozó, netán Gyurcsány tolvajló cégei?

Esetleg a műtrágya mogul, aki a gazdáknak megfizethetetlen áron adta volna a termeléshez nélkülözhetetlen anyagot, mert egyedül ő termelte, így megszabhatta a rabló árakat?

Na neee..


Épp azok a gyurcsányista, országot kifosztó vállalkozók lopnak szét mindent, tudjuk mi volt amikor ők voltak a vezetés közelében!


Élhetetlenné és haláltáborrá vált alattuk Magyarország!

Ezért nem kér a nép már többet belőlük!!! ...több cikluson keresztül sem, mert már minden ép eszű ember látja, mikor éltek rosszul a népek, és most még így a háborús infláció mellett is könnyebb a gyucsány időszak szabadrablásához, fosztogatásához képest!

--


.....

"Megszűnik az innováció és a piaci verseny, mert ezek az amúgy fontos szabadpiaci jellemzők feleslegessé válnak egy belterjes rendszerben és ez a fejlesztések leállásához, az árak további növekedéséhez vezet. "

.....


--

A szabadpiacot Gyurcsányék szabadították a magyar népre.

Azért kerültek családok tömegesen az utcákra az ő időszakukban és azért zavarta, utasította el őket ekkora dühödt indulattal a magyar nép, már azóta sokadik alkalommal őket !


Ez a rabló "szabadpiac"épp a gyurcsány időszakra volt jellemző! Az termelte ki a nép hajléktalanjait, azokban az időkben.


Ők minden értelmes magyar termelő munkát ellehetetlenítettek, inkább átadták a lehetőségeket a nyugatnak, hogy ők szerezzenek nálunk vagyonokat,


..mint pl az elektromos szolgáltatónak ígért anno a gyurcsány kormány garantált nyereséget.


Ha nem lenne elég a nyereségük, akkor kifizeti nekik az ország a különbözetet a magyarok pénzéből!


Na ez aztán az igazi szabadpiaci működés!

Mert még ha a magyarok érdekeit tartják szem előtt, az érthető, hiszen azért választunk kormányt, hogy minket képviseljenek, nem azért, hogy ellenünk dolgozzanak!


A liberális baloldal soha nem a magyar ember érdekeit tartotta szem előtt !😨

--


.....

"Ha ez bekövetkezik, ez lesz a vég, "

.....


--

Ez 2010 előtt már bekövetkezett, és Gyurcsányéknak tényleg ez lett a vég!!!


A magyar nép dühödten zavarta el őket.

Azóta sem kaphatnak több esélyt!

--


.....

"..mert a banda cégeit az állam próbálja finanszírozni"

.....


--

Itt a "banda" alatt értsük azokat a hazai vállalkozókat, akik megtermelik a hazai gazdaság alapját képező luqvidtőkét?

Igen érdekes megfogalmazás! 😅

...mondhatni balfék ostoba gondolkodásmódra utal, ahol a magyar ember nem érték hanem "banda" és k8fosztani való gyurcsány-áldozat!! ..sajnos.

--


.....

"ugyanakkor csak a német és kínai multik nem fogják tudni eltartani az országot és brutális árak lesznek..."

.....


--

...tudom, mint gyurcsányék idején, amikor kiszolgáltatták nyugatnak az országot és el lehetetlenítették a magyar vállalkozókat.


Őket épp ezekért zavarta el a magyar nép többség!

--


.....

"mert a lakosságból próbál majd az állam a saját működéséhez és a banda finanszírozásához is pénzt szerezni. Úgy tűnik, hogy egy borús jövő felé tartunk."

.....


--

Így volt ez valóban, még 2010 előtt, de tudjuk, gyurcsányék féle tolvaj hazug társaságnak épp ezért ilyen hatalmas az elutasítottsága.


A mostani vezetés ezzel szemben mindenben a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt mindenben.


Most itt vannak a magyar értékeket teremtő hazai kis és nagyvállalkozók, ők termelik meg azt a nemzeti vagyont, a nyereséget, amiből mindenkinek jut különböző jogcímeken, párt oldaltól függetlenül.

2023. febr. 26. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:

"Tényleg volt itt rablóbanda, amikor az emberek támogatása helyett távolkeleti offshore számlákra kerültek a magyarok elrabolt pénzei"


A jelenlegi Orbán-féle kormány tagjai is sorban utaztak távol-keletre, hazahozni a külföldön dugdosott pénzeiket pár éve, amikor adó-amnesztia volt. Mert az emiatt volt. Ugyanúgy ennek a kormánynak és a háztáji vállalkozóinak tagjai (NER) rengeteg pénzt külföldön fektetnek be és ugyanúgy tenderekkel lopták ki azt a pénzt.

Ez a kormány is ugyanúgy a külföldi multik, más országok érdekeit szolgálja ki. Csak a CATL 320 milliárdot kap, ami az éves adóbevételeknek kb. a harmada, többségében nem magyar munkaerőt toboroznak, már az építéshez 500 kínai munkást hoznak, magyar beszállító cégek nem kapnak lehetőséget arra, hogy az ide települő gyárból hasznot húzhassanak, aminek teljesen normálisnak kellene lennie, hogy a hazai vállalkozásokat is fellendítsen egy ide költöző külföldi cég.



"Itthon az emberek meg nélkülöztek"


Ahogy most is, a magyar inflációs szint nem magyarázható máshogy, mint az elmúlt 13 év hibás gazdasági döntéseivel és nagyüzemi sikkasztásaival.



"Nekik a magyar ember élete csak egy kifosztható pénztárcányit ért"


Szintén, ez a jelenlegi Orbán-kormány is csak egy fejőstehénnek, munkás-robotnak tartja a népet, a gyerekeiket közjószágnak. A népszaporítási program is csak ezt a célt szolgálja, ha van egyáltalán ilyen terv és nem csak szavazatvásárlás az egész, de ez sem jobb, mert akkor csak szavazó-robotnak nézik az embereket.

Tavaly még a KATA adózókat is átterelték máshová, hogy több adó megfizetésére kényszerítsék őket, közben kikiáltották őket adócsalónak, miközben a 3 millió forintos összeghatár miatt a csak egy cégnek dolgozók már korábban átálltak más adónemre, vagy alkalmazotti jogviszonyra.



"Eddig azt bizonyítja az elmúlt 12 év, hogy folyamatosan van pénz,"


Azért vár ez az Orbán-kormány az uniós pénzekre, mint a messiásra, mert nincs pénz. Ha olyan sikeres és gazdag ország lenne Magyarország, mint amilyennek hazudják, akkor nem kellene függenünk az uniós pénzektől.

Az előző válság után következett majdnem egy évtizednyi olyan időszak, amelyben az egész világgazdaság gyors tempójú fejlődésnek, virágzásnak indult és ez az Orbán-kormány ebből szinte semmit nem tudott Magyarország javára kihasználni, ezt jelzi az az inflációs ráta, amely Magyarországot sújtja a legjobban és a komoly költségvetési problémák. Nem a szankciók az okai, nem az ellenzék, mert más országok könnyebben vészelik át ezt az időszakot, mert felelősebb vezetésük volt.

Ami pénzt a fiataloknál, nyugdíjasoknál hagynak, az pont elég szavazatvásárlásra, de az infláció kompenzálására nem. A támogatási rendszert is sikerült úgy kialakítani, hogy azokból előnyt csak az építési vállalkozók, tüzépesek lássanak és ezt a kormány is jól tudja, mert nem véletlenül kerülnek most majd államosításra a tüzépek, szeretnék, hogy ez a haszon is a háztáji NER-es vállalkozásaiknál csapódjon le.



"Élhetetlenné és haláltáborrá vált alattuk Magyarország!"


Nem akarom Gyurcsányt védeni, sőt szívesen látnám egy cellában Orbánnal és a klánjával, de ekkorát nem kellene túlozni. Én is élek, pedig már akkor is éltem, sőt, már kerestem. Egy ismerősöm sem halt meg. Te szent tehén, mégis, milyen haláltábor?



"mondhatni balfék ostoba gondolkodásmódra utal, ahol a magyar ember nem érték hanem "banda" és k8fosztani való gyurcsány-áldozat!!"


Az előzőek fényében elgondolkoznék azon, hogy ki is itt a balfék és ostoba módon gondolkozó. Egy kicsit le kellene akadni a kormánymédiáról, az agitpropról és idővel tisztulna az a kép.



"...tudom, mint gyurcsányék idején, amikor kiszolgáltatták nyugatnak az országot és el lehetetlenítették a magyar vállalkozókat."

Erről fentebb már volt szó. Az Orbán-kormány ugyanúgy, ha nem még jobban csak a külföldi multikat részesíti előnyben, szemben a magyar vállalkozókkal (akiket viszont megszívat).



"Most itt vannak a magyar értékeket teremtő hazai kis és nagyvállalkozók, ők termelik meg azt a nemzeti vagyont, a nyereséget, amiből mindenkinek jut különböző jogcímeken, párt oldaltól függetlenül."


Nagyjából szinte csak a NER cégek nincsenek szívatva, a többiek félnek, hogy milyen újabb szívatás jöhet még.



Nem látom egy szemernyivel sem jobbnak az Orbán-kormányt a Gyurcsány-kormánynál és nem akarok az ellenzéki szavazók nevében nyilatkozni, de nekik is hasonló lehet a véleményük a tapasztaltak alapján (kivéve talán a DK-sokat és MSZP-seket).


Lehet tovább is folytatni a vitát, örömmel válaszolgatok. Az agitprop állításait különösen könnyű cáfolni, mert nagyon sok csúsztatást tartalmaznak és akkor ez még egy finom megfogalmazás volt.

2023. febr. 26. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:

A baj az, hogy nagyon fontos tényeket nem veszel figyelembe, mint ahogy a tényelet tagadó és ok nélkül rágalmazó ellenzék is megpróbál minden, jól látható eredményt eltagadni.


Mint például tény, hogy nem csak mondja a kormány, hogy jut pénz,

hanem eltekint a 25-30 évesek adójától, vagyis vissza adja, mert megengedheti magának.


Vissza vásárolta a kormány, a korábbi vezetések során eltékozolt nemzeti arany készletet.


Abból is látszik, hogy van anyagi keret, mert képes a nyugati energia árakat kiegészíteni, így nem is vesszük észre átlagfogyasztóként, hogy többe kerülne. Másképp az életünk rá menne.

Ez is hatalmas dolog a kormány részéről!


A nyugdíjasok folyamatos nyugdíj kiegészítése és sok egyéb juttatásokra is van mindig pénz!


Szóval a kormány nem publikálja, hogy van pénz, hanem demonstrálja, mert jut a népnek könnyebbítésekre, jól láthatóan!


Ha nem lenne, akkor honnan, miből kerülnének az emberekhez ezek a pénzek?


A jelelegi kormány teljesíti a nép által jogosan elvárt anyagi konvenciókat, amit elvártunk volna a gyurcsány kormány idején is, de akkor nem, hogy nem adtak, inkább mindent elvettek, helyette megszorításokat kaptunk.


Még azt is elvették azokban az időkben, ami a minimális megélhtéshez lett volna szükséges!


Ezért nem kapnak már több esélyt mert bizonyították, hogy nem a magyar embereket képviselik.


Nekik a nyugati politika a fontos, még a magyar emberek kifosztása, tönkretétele árán is.

Ezért hazudnak minden rágalmat a jelenlegi ország vezetésre,

de az emberek által nap mint nap megtapasztalt tények igazolják, ki is hazudik folytonosan.


Tudjuk, "hazudtunk reggel, éjjel meg este. ...amit mondtunk az nem igaz" ..mondta hazug Ferenc a Gyurcsány családból!


Ők már csak ilyenek, a pártolóikkal együtt.

Amit kérdeznek, az sem igaz.


A hazugság viszont nagyon hamar lelepleződik, az is gyorsabban kiderülne, ha valaki csak állítaná, hogy van pénz, de semmire nem tudna adni, ..de ad!!!


Az is hamar kiderül, ha valaki azt hazudja, hogy "nincs pénz, csak a kormány állítja", de akkor miből adnak erre is, arra is?

A nincs-ből nem lehet teljesíteni,

már pedig a kormány folyamatosan pénzt juttat az emberek életének a könnyítésére!

Ezt mindannyian a "bőrünkön" érezzük. Nem csak duma! Kézbe kapjuk azt a pénzt.

Ezért a kormány támogatása!


"Szavazat vásárlás.."

Na ez a legnagyobb süket duma!

Épp azárt választunk kormányt, hogy nekünk dolgozzanak.

A magyar emberek érdekét képvisrljék és a mi életünket tegyék könnyebbé.


Ez nem szavazat vásárlás!

Fordítva ül a lovon, aki ilyent állít!


Épp az a természetes, hogy az általunk választott vezetés a választóinak a kedvében jár és a választóinak könnyíti az életét a háborús világ környezet ellenére.


Épp azok tesznek az emberek érdekei ellen, ezzel alá ássák a saját esélyeiket, mint Gyurcsány a gazember, a neje a csaló könyvelője és Marki Zay Péter a tökkelütött, épp ezt próbálták még nemrég megmagyarázni, miért is lenne jó nekünk, ha megfizetnénk a tízszeres nyugati energia árakat.


Na de tányleg, ilyen egy tökkelütött ostoba és népellenes bandát látott már a világ?

Egyre több, idegen érdeket képviselő politikus van már Európában, akiket vagy nyugati milliárdos spekulándok vásároltak meg, vagy a keleti olajmaffia fizette le őket, vagy mindkettő.

Ezért teszik meg a rengeteg Európa ellenes lépéseiket folyamatosan!


-


Valaki hazudik, az biztos, ..és az nem a magyar kormány, azt is látjuk, mert ők nem csak állítják, hanem letesznek az asztalra, kézzel fogható eredményeket.

...ha nem lenne pénz, akkor miből?


Nem az az számít, hogyan teremti elő a pénzt a kormány, milyen technológiai nagyvállalkozókkal és milyen nyugati és távoékeleti technológiai cégekkel fuzionálnak, az az innovációt, a fejlődést jelenti a magyar értelmiségnek is.


Az jó hatással van az ország működésére, a lényeg, hogy nem az emberek érzik meg teherként a felmerülő problémákat mert a kormány megoldja, inkább könnyítésnek érezzük amit a kormánytól kapunk!


A jelenlegi kormány mindig tud tényeket, számunkra kedvező dolgokat letenni az asztalra és nem a levegőbe beszél, mint az ellenzéki oldal rágalmazás, hazudozás közben, akik még a legenyhébb publikált ellenzéki terveikben is csak az emberekre mérendő megszorítási terveiket tudták közzé tenni, mert nekik ez a politikájuk, a nép folytonos megszorítása és terhelése volt és lenne!


Ezt is tették mindig, amikor kormányon voltak.

Tőlük ez várható,

de ez az amiből nem kérünk!

Ezért mincs esélyük.


-


Az infláció azért nagyobb nálunk, mint ahogy 2011-ben is, hirtelen megugrott, amikor szintén megshortolták a Forintot, mert nem szándékoztunk IMF hitelt tovább felvenni, és ezzel akartak rászorítani minket, ezzel kívánják rászorítani hazánkat az idegen érdekek előtt való behódolásra.


Ezzel büntrtik Magyarországot, mert a saját népének az érdekeit védi.


Azt viszont nem veszik figyelembe, a magyar nép mit akar.


A nép nem kért többé a Gyurcsányék, ország rombolásából,

a nyugat nemzet rombolásából sem,

a politikai megszorításokkal járó IMF hitelekből és a főleg Európa ellen hatásos, a kontinensünk népét büntető szankciókból és a biztonságot veszélyeztető idegen hordák betelepítéséből sem!


Sőt nem kér a nép már, egyik MSZP vezér folyamatos mellébeszéléseiből és megszorításaiból és elvonásaiból sem, így jóval 2010 után, amikor látjuk, megy ez könnyebben is, így meg főleg nem.


Már megtanultuk, megszorítások nélkül, kedvezmények és támogatások mellett is meg lehet élni Magyarországon!

Ki az a bolond, aki vissza sírná a megszorításokat és az elvonásokat.

Van aki ne emlékezne vissza rá fájdalmasan mi volt?

Legfeljebb az aki részt vett a nép kifosztásában, az járhatott jól, akkor! Annak lehetnek jó emlékei.


Akkor azon kellett gondolkodni az embereknek miből tudjűk tengetni az életüket a sok megszorítás és elvonás és jövedelen csökkentés és a munkahely felszámolások mellett!


Korábban, 2005-2008 között én is bele betegedtem, bele rokkantam a gyurcsányék népirtásába, a létbizonytalanságba, amikor legfeljebb az ő "napszámosaik" kiszolgálóik élhettek csak jól.

Mi többi sok millió ember vártuk a végrehajtót a nélkülözést, a nyomorúságot, pedig mi sem vettünk fel hitelt, csak nem tudtuk fizetni az akkor többszörösére emelkedett energia árakat a felére csökkentett jövedelmünkből!


Még 2004-ben különösen jól kerestem. Viszont 2005-től már alvállalkozások alvállalkozásai alatt tengődtünk, őket kellett a mi fizetésünkből még eltartani, nekünk fele jövedelemért a korábbi munkakörben.


Mindent elvesztettünk, az étkezési juttatástól az éves szabadságokig mindent!


Aztán a stressztől, a létbizonytalanságtól én is lebetegedtem, majdnem meghaltam 2008-ra. Mélydepresszióba estem 2008-ra. Durván magas lett a vérnyomásom. Korábban sportoltam, de a létbiztonság elvesztése nagyon megviselt testileg-lelkileg engem is.

Akkor kezdtem féloldalassá, kezdődő sztrókgyanússá válni.

Ma már teljesen rendben vagyok!


Az meg még különösen megviselt, hogy a korábban 6-700 Ft-ra számolható órabér helyett,

2005 után 250,-300,-Ft órabérnek megfelelő jövedelmet kaptunk, szinte a felét vagy annyit sem, és a munkaidő is növekedett.


Egy dologhoz volt joga és lehetősége akkor az embernek, megbetegedni, éhenhalni és/vagy hajléktalanná válni.


Az alvállalkozó alvállalkozójától még fizetési elszámolást se kaptunk, igaz ez még szerencse is volt így utólag, mert a nyugdíjhoz a 2004 előtti kimutatható jövedelmet kellett így igazolni, ami szép volt.

Most így kapok elég szép nyugdíjat a korábbiak alapján, 250e Ft fölött. még a biztonságos idők alapján, amikor az mszp rombolásánának a hatása még nem érződött nálunk a munkahelyen.


Igaz, már máshol 2003-4 -től mindenki panaszkodott az alvállalkozásokba, magánvállalkozásokba való kényszerítések előnytelensége miatt az emberek sokasága.


Hozzánk csak 2005 tavaszára jutott el ez a kegyetlen, embertelen dolog.


Tudom milyen borzalom volt akkor! Megszenvedtem én is.

Majdnem hajléktalanná váltam, 80e Ft elmaradás miatt.


Láttam a hozzám hasonlóan járt de kevésbé szerencsés embereket, a fedél nélkülieket sorban fetrengeni az aluljárókban végig a földön, bokrok alján a saját mocskos vizeletszagú rongyaikon, a kapualjakban és minden zúgban, ahol valaki meghúzhatta magát!

Ők mind a Gyurcsányék áldozatai voltak! ...voltunk!


Nem sokon múlt, hogy nem kerültem közéjük, hogy ott fagyjak meg egy aluljáróban én is.. ..de fel voltam készülve, akkor vittem volna gyurcsányt magammal, bármi áron odaátra!

Akkor már csak az lett volna az egyetlen utolsó életcélom.


Az életem akkor nem ért semmit.

Jöttek kiapcsolni az áramot, de nem engedtem. Bármire el voltam szánva, ha akkor ott helyben megölnek is!


Végül nem kapcsolták ki.

Rendesek voltak a srácok.

Akkor utána egy pénzesebb, befektetésekkel régóta foglalkizó ismerős kisegített átmenetileg. Ismert, hogy megadom majd, ahogy lehetőség lesz rá.


Aztán 2010 után már minden egyre élhetőbb lett..!

Lassan vissza tudtam fizetni a kölcsönt.

Később már nem jelentett gondot a megélhetés.


Ha nem az Orbán kerül kormányra, akkor én is ott halok meg az aluljárók valamelyikében a fal mellett a gyurcsányék miatt, mint sokan.


-----


Mi itt magyarázhatjuk, ki mit gondol jobbnak,

de az a lényeg, a tényleges vélemény, amit a nép kinyilvánít, ahogy az emberek többsége dönt akár a választásokon is rendszeresen.


Az számít egyedül, amire az embereknek van igénye,

és azok nem a nyugat által felturbózott szabadpiaci energia árak, és nem az idegen érdekű brüsszeli vezetés diktatórikus irányelvei.


Az emberek vágya, nem a hatalmas összegű, nyugati, piaci alapú árak kifizetésére, esetleg éppen ínység-gazdaság, még MSZMP által, 40 éve befagyasztott jövedelem színvonalából adódó jövedelmekből megfizethető nyugati árak, ami szocialista örökségből nehéz kitörni!


Abból a jövedelemből fizettette volna ki velünk Dobrev K. is M. Zay-al egyetértésben a nyugati teljes energia árakat, amihez szűkösen hozzájut a nép, hogy akár éhenhaljunk, eladósodjunk miatta, mint korábban Gyurcsányék idején, amikor a létfenntartásra sem volt elég legtöbbünknek a jövedelem, már 2008 körül.


Amikor napi egyezer Ft jutott kettőnknek napi élelmiszerre,

és még ha három orvoshoz el kellett menni, akkor a vizitdíj vitte el a napi kis kajapénzt!


Soha akkora szégyen és megaláztatás nem ért még minket, mint Gyurcsányék idején!


Elmentünk a családsegítőhöz és elpanaszoltuk, amit itt leírtam.

Erre azt mondták, nálunk mindenki sokkal rosszabb helyzetben van, aki oda megy, mi csak ne panaszkodjunk, napi 1000,-Ft kajapénzzel.


Napi szinten az jött le, hogy egy gyurcsány irányítású haláltáborban éltünk... dehogy éltünk, sínylődtünk sok milliónyian!


A kérdés, az volt-e jobb, vagy

az jobb-e az elmúlt 12 évben, amikor egyre több lehetőség nyílik meg az embereknek és egyre több könnyítést kaptunk? Ez nyilván nem is lehet kérdés!



De ezt nem nekünk kettőnknek vagy itt néhányunknak kell eldönteni mikor, melyik vezetés alatt volt élhetőbb az élet Magyarországon.


A választások eredménye magáért beszél.

Az emberek nem döntenek sorozatosan ugyanúgy ha nincs rá jó okuk! Az az emberek tiszta véleménye, amit a választásokon kinyilvánítanak. úgy érezzük kedvezőbbnek. Az érdekeink képviseletét ott érezzük biztosítva, ahova tesszük a voksunkat!


Az mutatja, hogy a szabadpiaci árakból kérnek-e, amit Gyurcsány neje és M.Zay Péter ajánlott, hogy "a népnek érezni kell a nyugati elszabadított energia árakat",

vagy azt kedveljük inkább, ahogy látom az energia számláimon az áram díj havi 6.500,-Ft körül van most is, és a fűtés díj is 15ezer körül jön ki havonta, igaz, télen nyáron ennyi jön ki.



Na ezek számítanak nem az, hogy a kormány vagy az ellenzék mit beszél, mert az önmagában mind csak üres duma volna.


Az számít amit az ember a "bőrén" érez!


Viszont a tények, amit tesznek mellettünk vagy ellenünk, azok magukért beszélnek!

2023. febr. 27. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:

A 25 éves kor alattiak adójától nem azért tekintenek el, mert könnyen megtehetik, hanem mert ez egy népszerűségi intézkedés. Mint a többi úgynevezett "támogatás" is az.

Elég egyértelmű, hogy az ország súlyos anyagi gondokkal küzd és ezt be is vallották már és a tények is ezt mutatják, nem véletlenül lenne megmentő jelentőségű, ha az EU fizetne. Más esetben lehetne ignorálni az EU pénzt.

Ne kelljen emlékeztetnem, hogy még a tanári fizetésemeléseket is az EU pénzt megérkezéséhez kötötték. Nekik nem emeltek, az ezen spórolt összegek kipótolják a 25 év alattiak SZJA mentességét. Valahonnan elvesznek, odaadják másnak. Ez a gyakorlatban így működik.

Elképzelhető, hogy majd lehet is ignorálni az EU pénzeket, ha például Kínától sikerül egy jelentős összegű kölcsönt felvenni, de abban nem lesz köszönet, mert nem lesz olcsó.


Az aranytartalék a jelenlegi pénzügyi helyzetet nézve, mintha nem is létezne. Az is kérdés, hogy most mennyi van még belőle és mennyit adtak el devizáért tavaly. Önmagában az arany tartása egy ország számára már nem jelent stabilitást, az aranyfedezet mítosza már csak egy régi doktrína.


Az alacsonyabb energiahordozó árakat a limit alatt fogyasztók számára a nagyobb fogyasztók által befizetett összegekből fedezik. Ezért ugrottak meg az energiahordozók árai jelentősen. A rezsicsökkentés évekig azt jelentette, hogy többet fizetnek a fogyasztók, nem kevesebbet, mert a piaci ár több időt töltött alatta, mint felette. Ebből a kormány nem képezett tartalékot, hanem felélte.

A rezsicsökkentés egy átverés volt, de ha már ezt tették, még kihasználni sem tudták.

Most ismét az van, hogy esnek a szabadpiaci árak, megint többet fog fizetni egy "rezsicsökkentett", mint az, aki a szabadpiaci árat fizeti.


"Már megtanultuk, megszorítások nélkül, kedvezmények és támogatások mellett is meg lehet élni Magyarországon!"

Ez abszurd humor kategória.

Ugyanis akkor lehetne büszkének lenni, ha minden magyar ember jól meg tudna élni mankók (támogatások, kedvezmények) nélkül. Arra nem tudok büszke lenni, hogy csak úgy tud egy magyar család, egy fiatal megélni, hogy folyamatosan támasztani, támogatni kell.

Azt, hogy erre honnan van pénz, azt már tisztáztuk, más, amúgy fontosabb területektől vonják el teljesen nyilvánvalóan.


"Egy dologhoz volt joga és lehetősége akkor az embernek, megbetegedni, éhen halni és/vagy hajléktalanná válni."

Elismétlem, olyannak írod, aki akkor már élt és dolgozott. Mert aki akar, az minden rendszer alatt dolgozik.

Azt is elismétlem, hogy nem azért írom ezt, hogy az akkori Gyurcsány rendszert védjem, mert az egy hazug, rosszul gazdálkodó rendszer volt. Ahogy Orbán rendszere is ugyanúgy egy hazug, rosszul gazdálkodó rendszer és ez most látszik igazán.

Majd most lesz igazán jogod megbetegedni, mert éppen szétverik az egészségügyet, a MOK-ot próbálják felszámolni, mint ahogy a többi szakszervezettel is tették. Éhenhalni is van jogod a jelen árak mellett.


"Mi itt magyarázhatjuk, ki mit gondol jobbnak,"

Egyiket sem gondolom jobbnak, az Orbán rendszer ugyanolyan rettenetesen rossz rendszer, mint a Gyurcsány rendszere volt.


Megszorítások most is vannak ám, csak odafigyelnek, hogy véletlenül se mondják ki azt, hogy megszorítás. Helyette megideologizálják, hogy miért szívatják meg a saját népüket és másokra fogják, hogy miért vannak gondok. Ez a kormány még a felelősséget sem képes vállalni. Érthetetlen, hogy tudnak az emberek megbízni egy ilyen, felelősséget nem vállaló, éretlen gyerekként viselkedő kormányzatban.



Ha már így megosztottad a személyes problémádat, az a körbetartozások miatt volt. Egy jó, vállalható döntés volt a körbetartozások következményeinek felszámolása, hogy addig ne kelljen befizetni az áfát, amíg a vevő a tartozást át nem utalta. De aki tartozik, azt most is bíróság elé kell vinni, mert máshogy nem lehet bevasalni a tartozást. Bizonyos értékhatárig van közjegyző általi fizetési felszólítás kiadására lehetőség, de ha akkor sem fizet, akkor ugyanúgy a bíróság elé kerül. A bíróság hiába mondja ki, hogy XY tartozik neked, ha ő akkor sem fizet és ebben az esetben végrehajtót kell megbíznod. A végrehajtónak is van díja és adminisztrációja. Nem mellékesen a végrehajtás is egy nagy maffia lett, mint az a kérdés által említett ügyből is látható.


Volt egy olyan újdonság, amit tényleg jóként lehetne értékelni, hátrányok nélkül, ez a KATA. Ez fehérítette a gazdaságot mert sok kis feketéző maszek elkezdte befizetni a 25-50-75 ezret havonta.

De ezt a lehetőséget tavaly gyorsan úgy elvették, mint ahogy a macska elszalad az egérrel, több százezer kisvállalkozótól és azzal ideologizálták meg, hogy mind adócsalók. Az adócsalók már jóval előtte kiléptek a KATA körből, mert már akkor egy cégnek számlázott évi 3 millió felett 40%-ot kellett befizetni.

Akik a katából áttértek átalányadózásra, azok most minimum a dupláját fizetik akkor is, ha egy hónapig betegek, vagy éppen nincs megrendelés, ráadásként a könyvelőnek is kell fizetniük átlag 20-25 ezret havonta, mert a könyvelők is emeltek a díjaikon.

Mi ez, ha nem megszorítás? A legnehezebb helyzetben szívattak meg félmillió kisvállalkozót. Csak mert kellett a pénz az államkasszába. Ami állítólag tele van.


Azt az igazságtalanságot továbbra is meghagyták, hogy aki vállalkozó és lebetegszik, vagy adott hónapra kevés a bevétele, az akkor is fizessen.

Akkor már legalább az átalányadót egyszerűsítenék le úgy, hogy a havi bevétel 33%-át kell befizetni. Akkor újra egyszerűvé válik az adózás a kisvállalkozóknak, nem kell könyvelőt fizetniük és ha alig van bevétel, vagy nincs, akkor mivel nincs miből adózni az adott hónapban, ezért nem kell fizetni. Ezt kiterjeszthetnék az egyéni KFT-sekre is.

Voltak ilyen kérések, de ugyebár egyszerűbb volt teljesen eltörölni egy adózási formát, mint meghallgatni a népet. Ebből is látszik, hogy ez a kormány is magasról tojik a nép fejére.



Ha jót akarsz magadnak és a fiataloknak is, akkor sem a Gyurcsány-bandára, sem az Orbán-bandára nem szavazol legközelebb. Ezek leszerepeltek.

2023. febr. 28. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:

Mi az, hogy Orbán "banda"?

Már a megfogalmazás is sértő a néppel szemben, a nép többsége által rendszeresen elégedetten újra választott vezetést így nevezni !



Népszrüség?

De hiszen épp azért választjuk meg őket, hogy minden nehézség ellenére az emberek érdekei mellett tevékenykedjenek.

Ezt várkuk el tőlük.

Ez a kötelességük!

Ezért választottuk meg őket, hogy ezt tegyék.


Épp ezért választja a nép mindig őket újra, mert minden nehézség ellenére is az emberek érdekeit képviselik!


Senki más egyelőre nem úgy néz ki, hogy az emberek érdekei mellett állnának ki!


Nem vagyunk bolondok, hogy lemondjunk az így elérhető, kicsit könnyebben finanszírozott élet lehetőségéről!


Nem is értem, miért kellene lemondani az eddigi, számunkra legjobb vezetésről? Nyilván, a baloldal által megvezethető ostobáknak néznek minket, mint vágóhídra hajtható marhákat.

Azok lennénk, ha feladnánk a számunkra kedvező vezetést!


Persze lehetne egy ismeretlen ígérgetővel próbálkozni veszélyesen kockáztatva, az eddig legjobban bevált helyett, de ez olyan, mint leugrani az ismeretlenbe, a gyaníthatón kataszrófához vezető mélységbe az éveken át biztos szikla tetejéről a tátongó mély ismeretlenbe, vagy épp a már mással megtapasztalt szakadék aljára.


Na, akkor igazán birkák, de ostoba marhák lennénk, ha rá lehetne minket venni, hogy önként bólogatva elhajthassanak az unió nemzetfosztogató, senkit semmit nem kímélő mészárszékére!


A jelenlegi vezetés az anyagi gondok ellenére sem sanyargatja, inkább segíti, támogatja a népét.


Nem a szokásos módon, de ennek nevet is adtak, mint nem szokványos, hanem unortodox.

Valami teljesen új de mára jól bevált, működő rendszer alapján működtetik a gazdaságot.


Állami nagyvállalatok helyett, érdekeltté tett magyar nagyvállalkozók által megtermeltetett pénzeket működtetnek az ország fenntartása érdekében.


..bolondnak néznek minket, hogy rosszabbat válasszunk a régóta működő jó helyett?

Nyilván annak.


Azért próbálnak rávenni minket, hogy olyant válasszunk, aki sanyargatta korábban a népet, de legalább is annak a tőlünk idegen álláspontját képviseli.

Ennyire nem leszünk ostobák, bármennyire is próbálnak annak nézni minket ellenzéki oldalról!


-

Az EU pénz, az meg jár.

Ha vissza tartják, akkor a nekik befizetendő pénzek visszatartásával és a nálunk működő kereskedelmi szolgáltató láncaik büntető adókkal sújtásával, hazai mamutvállallkozókkal való lecserélésével lehet kompenzálni a Magyarorzágot támadó EU ballépéseit.

..hogy az nem szabályos?

A feltételek nélkül nekünk járó pénzeket visszatartani sem szabályos, de akkor legalább egyensúlyban leszünk!

Ez csak így igazságos, 1:1 ha kiegyenlítjük az erőviszonyokat az EU jogtalan lépéseivel arányosan.


Az emberek előbb vagy utóbb mindenhol úgyis rájönnek, hogy az EU jelenlegi vezetői nem Európa érdekét képviselik.


Már kezdenek lebukni, kiszelektálódni a keleti olajpiac felé elköteleződöt, korrumpált politikusok.


A jóval nagyobb problémát a nyugati spekuláns pénzvilág által megvásárolt európai vezetők jelentik. Miattuk nem működik az európai emberek érdekében az Unió!


Most az idegen érdekeket képviselő nemzetidegen politikusok akarják, az őket korrumpáló idegen érdekűek kezébe adni Magyarország vezetését, ezért tennének meg bármit, hogy rávegyék az embereket,

legközelebb szavazzanak a saját érdekeik ellen, (ha vannak annyira hülyék)!

...de nem vagyunk azok! 😋😉


Ezt tudjuk, bármilyen más,

a nemzet érdekeivel szembe fordítható vezetés, minden magyar ember érdekeivel szemben áll!


A Magyar Nemzet-et kell egyben tartani, hiszen a nemzetek együttműködése miatt csatlakoztunk az Unióhoz.


Még egy trianont nem akarunk, ahol az ország maradéka is idegen uralom alá kerül és így elvész számunkra, aztán még az ivóvizünket is literenként vásárolhatjuk vissza drága pénzen a nyugati multiktól!


Ahhoz kell ragaszkodnunk, aki már bizonyította, hogy minden nehezítő körülmény ellenére a magyarok érdekeit tartja a legfontosabbnak!

Minden más próbálkozó itt most, jól láthatóan mind ezzel szemben áll. Azokból meg nem kérhet, az önmaga jólétét szem előtt tartó magyar ember, magyar család!


-


A tüntető tanárok főként politikai zavarkeltés miatt keltik a balhét. Ez az ellenzéki minden ellen szegülés, zavarkeltés, a "nincs nyugalom demonstráció" folyamatos politikai nyomás gyakorlása a nemzeti dolgok ellen. Ők nem a tanárok fizetése miatt balhéznak, már sokszor beismerték! Nekik a bármi áron cirkusz, a lényeg!


Most épp miattuk szenvednek a tisztességes, nemzeti érzésű, valódi pedagógusok is, hogy kint Gyurcsány neje, lánynevén a bolgár ügynök, D. Klára és még néhányan azon dolgoznak az EU-ban, hogy lehetne Magyarországnak minél jobban ártani!


Ilyeneket ki az a bolond, aki megválasztana a jelenlegi nekünk mindenben kedvező vezetés helyett? 😆 ..de hiszen ez ostobaság, önmagunk elpusztítása lenne!


A politikai okból tüntető, "tanár" címszó alatt tüntetgető politikai oldal képviselői és az általuk tele beszéltek, meg a saját pénzeik visszatartását követelik az eu-tól.


Furamód bolond egy helyzet, hiszen önmaguk eu-s pénzei ellen ők maguk tesznek!


Hozzá kötik? Hát persze, ha már ők kívánják a visszatartását, akkor csak rajtuk múlik!


Egyáltalán hogy tarthatják vissza az EU-ban, mondva alkotott kifogásokkal?! Jogilag sehogy.

Soha nem volt ilyen megállapodás, sem ilyen, a kifogás alapját képező dolog!


Vagyis ami volt, az az Európai Unióban volt. Ez is fenemód fura helyzet. Na de ez a medve és a nyuszi esete.


..most azért nem kapsz, mert nincs rajtad sapka.

Legközelebb azért nem, mert van rajtad sapka.

Utána, mert nincs nála cigaretta,

..aztán mert nem füstszűrős.

Legközelebb már mindkettő félét visz magával a nyuszi és megkérdezi, füstszűrőset kérsz, vagy anélkülit?

Mire a medve, ..na nézd, már megint nincs (vagy épp van) rajta sapka, ..és jól elveri a kicsi nyuszit!

..mindegy, hogy mit csinál.


Na mi épp így vagyunk az EU-val! Kicsit keményebbnek kellene lennünk, hogy ne csinálhassanak egy nemzetből mindig hülyét, valódi ok nélkül!


-

Az energiahordozók ára jól megmutatkozik a nyugati árak arányához viszonyítva, nálunk lakossági szinten nem is látszik a változás, növekedése a korábbihoz képest.


A 2010 előtti időkben ez 30e Ft fölött volt, a mai havi 15e-hez képest.

Közben a Forint értéke csökkent, a jövedelmek többszörösére emelkedtek.

A kifizetni való energia áram így, még számszerűen is a felére csökkentek a közben legalább megduplázódott jövedelmek öszegéből.

Így a kifizetendő összeg értéke a réginek a negyedét jelenti a közben megnövekedett jövedelmek tükrében.


Így igen is, jelentős érezhtető könnyebbséget jelent a rezsi támogatás!


Bármilyen más, nem a nemzeti Magyarország érdekeit képviselő vezetés, legalább akkora elvonásokat, terheket tenne az emberek nyakába, (...mint tettek mindig más kormányok idjén), mint ami kedvezményeket és támogatásokat ad most a nép tagjainak a jelenlegi kormány!

Ez már tapasztalat a sok sok évtized alatt.


A rezsi csökkentett támogatott hazai energia árakat, a nyugati sokszoros ár soha nem fogja még megközelíteni sem felülről sem. Ilyent butaság állítani, főleg a mai, kint közel tízszeres szabadpiaci árak mellett meg egyenesen nevetséges!!


Azért nem mindegy, viszonylag jól, kedvezően megélni a hazai vezetés támogatásával a legtöbbünknek,


..vagy nélkülözni más vezetés alatt, bizonytalanságban élni, vagy mint Bajnai mondta, "fájni fog, hogy majd (esetleg valamikor egyszer néhányaknak) jó legyen"

Nem, az a létbizonytalanság nem kell nekünk, mert abba bele betegedik és belehal a nép!


Az az ígéret fojtogatott minket Gyurcsány-Bajnai korszak idején!

Abba betegedtünk bele akkor is.

Az termelte ki az ellátatlan hajléktalanok tömegeit.


Ez volt az, amiből nem kért a nép, már a sokadik választások idején sem, mert nem szenvedve és szociáls eszmékért, bizonyos irányelvekért akar élni szegényen és fájdalmasan a nép, mint a többi így ideologizálgató kormány idején!


Mi most akaunk már jobban élni, mint most a támogatások mellett lehet, aztán mégjobban, ami fejlődést az orbán kormány adott meg nekünk eddig egyedül, méghozzá huzamosabb idő óta folyamatosan!


Eddig egyedül az orbán rendszer adta meg a népnek, amire vágyunk, amiért őket választjuk újra és újra, mert ezt várjuk tőlük, hogy ne csak ideológiákkal tömjenek, hogy eljön majd egyszer...

íérezni akarjuk, ami műr 12 éve folyamatosan érezhető, hogy egyre több jut a magyarnak, még az EU korrupt, idegenpártoló hadi vezetése mellett is.


A nyugat, a nyugatot tűmogató politikusok csak áltatják a népet és csak ígérgetik mindig a majdani "jó" élet lehetőségét, mint a hazai szocializmusban tették, jó fél évszázadon keresztül!


Azréőtt a Szovjet Unió gyakorolt nyomást,

most az Európai Unió igyekszik minket elnyomni bármilyen kigondolt vad módszerekkel!


Most kell legyen élhető az életünk a mindenféle idegen ideológiák gáncsoskodásai között, ne áltasson minket semmilyen idegen hatalom, a szokásos szivárványos képzeletbeli álomképekkel!


Nekünk van egy kedvező nemzeti vezetésünk, aki azt teszi valóban, amiért megválasztottuk!


Ezt a biztonságot adja nekünk a jelenlegi vezetés! Ezt várjuk tőle. Ezért választottuk.


Aki bármi mást ígér vagy tenne, abból nem kérünk!


Csak az garantálja a nép részére a valódi jószándékot, ha már valaki bizonyította a nép érdekei mellett a kitartását.


Olyan nincs, hogy valaki valamit ígérget, aztán beleugrunk vakon... Az kész öngyilok volna!


A megszorításokat soha nem mondják ki. Azt vagy érezzük, és akkor van.

Vagy nem érezzük, és akkor nem is zavar, akkor az nem is megszorítás hanem az élet része, mert azt sok minden más kompenzálja. Így természetes.


A megszorítás ismérve, hogy fáj és jól érezhető veszteséggel jár!


-

Báhogy is csűrjük csavarjuk a dolgokat, ennyire a nép, az emberek érdekeit képviselő vezetése még soha nem volt Magyarországnak!


A saját jól felfogott nemzetünk érdekében bármi áron ki kell tartanunk a jelenlegi vezetés mellett, mert csak ők tudnak

(és főleg, csak ők akarják) megvédeni a nemzeteket a rabló világuralomtól!


Legfeljebb az akarhat mást, aki maga akarna az élre kerüni, hogy garázdálkodhasson felettünk, bárki hasznára vagy kárára.


Mi önálló független magyar, európai nemzet akarunk lenni.


Másképp legfeljebb csak egy kicsi és kifosztható védtelen, kiszolgáltatott nemzetiség maradhatnánk a nyugati pénzvilág által átalakított vad, bármire képes, már idegen érdekeket képviselő Európában, ami semmiképp nem lehet a mi utunk!

2023. febr. 28. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
0%

A tegnapi válaszokból kezdem azt érezni, hogy ez az egész csak irónia.



"Mi az, hogy Orbán "banda"?

Már a megfogalmazás is sértő a néppel szemben, a nép többsége által rendszeresen elégedetten újra választott vezetést így nevezni !"


Iróniagyanús. De ha nem irónia, akkor ugyanazzal reagálnék, mint szokás. Ugyanúgy neveztem Orbánt és köreit bandának, mint ahogy a Gyurcsányt és köreit is bandának neveztem. Az Orbán-kormány nem egyenlő Magyarországgal, a magyar néppel, mint ahogy a Gyurcsány-kormány sem volt az. A szavazni ment állampolgároknak a fele választotta meg őket, nem az országnak a fele.

Akik megválasztották őket, azok elfogultak irányukban. Ezért szavaztak rájuk. Ez abból is látszik, hogy irracionálisan védik őket.



"Nem vagyunk bolondok, hogy lemondjunk az így elérhető, kicsit könnyebben finanszírozott élet lehetőségéről!"


Ez is iróniának tűnik. De ha nem, erre már írtam, hogy az önállóságra lehetnénk büszkék, ha azok tudnánk lenni. Mert ez így csak azt jelzi teljesen egyértelműen, hogy erre a magyarok képtelenek jelenleg. A kormány támogatást vár az EU-tól, hogy boldogulni tudjon a bandája, a nép támogatást vár a kormánytól, hogy egyáltalán boldogulni tudjon és ez már a két csapás előtt is így volt (2020 előtt, a covid és a háború előtt).



"A jelenlegi vezetés az anyagi gondok ellenére sem sanyargatja, inkább segíti, támogatja a népét."


Ez is mintha irónia lenne, mert aki kicsit is tájékozott, az hallott a tanárok anyagi gondjairól, a teljesen felfordított KATA adózásról, ami egy jelentős adóemelés a több százezer legkisebb vállalkozónak, az egészségügyiek problémájáról az új szabályokkal, a rezsicsökkentés határ meghúzásával, amibe minden magánszemély igyekszik beférni, a különadókról, amit a cégek a lakosságra terhelnek, a benzinkutasokról, akiknek az árcsökkentését maguknak kellett finanszírozni és a hasonló helyzetbe került kiskereskedőkről, vagy a most célkeresztbe vett tüzépekről és építőanyag gyártókról.

Másik iróniát és humort egyben ott látom, hogy ez a kérdés bevallja, hogy mégis anyagi gondok vannak.



"Azért próbálnak rávenni minket, hogy olyant válasszunk, aki sanyargatta korábban a népet, de legalább is annak a tőlünk idegen álláspontját képviseli."


Engem csak te akarsz rávenni most arra, hogy válasszam a narancsos pártot.

Nekem a Gyurcsány-banda sem kell és az Orbán-banda sem.



"Az EU pénz, az meg jár."


Ez jogi kérdés. Talán jár a szerződés szerint, talán nem. Ha a szerződés szerint jár, akkor vasalják be jogi úton. Ehelyett most vannak olyan kritériumok, amelyeket próbálnak legalább a látszat kedvéért teljesíteni.

Annyiban egyetértek az EU vezetésével, hogy ha megérkezik a pénz, akkor mi a biztosíték arra, hogy megfelelően, felelősen költik el?

Amennyire én tudom, a szerződés szerinti pénzek, amik járnak, azok eddig is jöttek és legutóbb is jött. Csak az nem annyi, mint amennyit szeretnének, hogy érkezzen.

Az EU sem a legjobb anyagi helyzetben van jelenleg, a bőség két válság közötti időszaka lezárult és ezért igyekeznek késleltetni, vagy megállítani azoknak a pénzeknek az átadását.

A háttérben egyértelműen anyagi okok vannak. Az EU nem akar már költekezni.



"Még egy trianont nem akarunk, ahol az ország maradéka is idegen uralom alá kerül és így elvész számunkra, aztán még az ivóvizünket is literenként vásárolhatjuk vissza drága pénzen a nyugati multiktól!"


De az nem zavar, hogy a nagy kapacitású akkumulátorgyárak vízfogyasztása is magas lesz és azt még tisztítás után sem lehet biztonsággal meginni?

Új Trianon nem lesz, senki nem fog és nem akar elcsatolni tőlünk újabb területeket. Amiről te írtál, az gazdasági gyarmatosítás. Amit nem csak egyes EU országok csinálnak, hanem Kína is. Az utóbbi még inkább. Ugyanakkor párhuzamosan lakossági gyarmatosítás is folyik, áramlanak be a kínaiak. Az nem zavar, hogy felvásárolják a földjeinket, az ingatlanainkat és ezzel szinte kiszorítják a magyar embereket a saját országukból?



"Az energiahordozók ára jól megmutatkozik a nyugati árak arányához viszonyítva, nálunk lakossági szinten nem is látszik a változás, növekedése a korábbihoz képest."


Erre már korábban válaszoltam. Vissza lehet nézni az árakat, hogy hosszú évekig a rezsicsökkentés a piaci ár felett volt. Most az utóbbi valamivel több, mint egy évben alacsonyabb jelentősen, de csak a fogyasztási korlát alatt fogyasztóknak, amit a korlát felett fogyasztók fizetnek meg nagyon drágán.



"A Magyar Nemzet-et kell egyben tartani, hiszen a nemzetek együttműködése miatt csatlakoztunk az Unióhoz."


Ne keverjük a magyarok nemzetét és a nemzetek szövetségét. Azzal egyet tudok érteni, hogy az EU néha túl messzire megy a szabályozásokkal, de hozzá tehetjük, hogy engedményeket, haladékot is szoktunk kapni.



"A tüntető tanárok főként politikai zavarkeltés miatt keltik a balhét."


Nem, mert a tanárok maguktól kezdtek el tüntetni. A pártok csak később csatlakoztak hozzájuk és tették politikaivá az ügyet, a kormánnyal együtt. Könnyebb az elégedetlenkedőket, gondokkal küszködőket megbélyegezni, bérencnek, árulónak bélyegezni, mint megoldani a problémáikat.

A többi tanáros felvetésre is ez a válaszom.



"Hozzá kötik? Hát persze, ha már ők kívánják a visszatartását, akkor csak rajtuk múlik!"


Mármint az EU-s pénzekhez a tanári fizetések emelését. Nem, ezt nem ebből kellene finanszírozni. Egyedül a kormány döntött így, hogy összeköti a kettőt, az uniós pénzeket és a tanári fizetéseket, ami csúnya húzás volt. Ha nincs pénz a tanárok fizetésének megemelésére, akkor vallják be. Enélkül is lehet tudni, de legalább lennének őszinték.



"Egyáltalán hogy tarthatják vissza az EU-ban, mondva alkotott kifogásokkal?! Jogilag sehogy.

Soha nem volt ilyen megállapodás, sem ilyen, a kifogás alapját képező dolog!"


Már írtam, ha jogilag jár az EU pénz, akkor szerezzék meg jogi úton.



"Csak az garantálja a nép részére a valódi jó szándékot, ha már valaki bizonyította a nép érdekei mellett a kitartását."


Na ezt nem láttam sem a Gyurcsány-bandánál, sem most az Orbán-bandánál. Van ezeknek egy klientúrájuk és azt igyekeznek kiszolgálni, a többi magyar ember le van tojva a részükről.



"Nekünk van egy kedvező nemzeti vezetésünk, aki azt teszi valóban, amiért megválasztottuk!"


Nemzeti? Mégis más érdekeket szolgál.

Megtartották az ígéreteiket? Voltak olyan ígéretek, hogy például a rezsicsökkentéshez, a KATA adózáshoz nem nyúlnak. Ez akkor került elő, amikor vita volt a kormány és az ellenzék között.

Még azt sem állítanám, hogy azt teszik, amiért megválasztottad őket. Nem ők teszik azt amit te akarsz, ahogy normális lenne. Te teszed azt, amit ők akarnak. Ez biztos nem zavar, hogy így van. Máshogy megfogalmazva, ahelyett, hogy a kormány szolgálná a népet, a néptől várják el, hogy szolgálja és rajongja a kormányt és minden döntéshez bólogasson.

Engem ez zavar.



"A megszorítás ismérve, hogy fáj és jól érezhető veszteséggel jár!"


Már tárgyalva volt, hogy sokaknak fáj, különböző okokból, vagy több okból együtt az, ami most van és amit intéztek. Ezt intézte a kormány.



"Mi önálló független magyar, európai nemzet akarunk lenni."


Most mégis lefekszik most a kormány az EU-nak, a kínaiaknak, mindenkinek. Az egyiknek éppen most a pénzekért, a másiknak azért, hogy nyugodtan használjon ki.



Elismétlem, nekem nem kell a Gyurcsány-banda, de az Orbán-banda sem kell.

Legutóbb egyikre sem szavaztam és a legközelebbi választások alkalmával sem fogok egyikre sem szavazni e két lehetőség közül és remélem, hogy egyre több magyar ébred fel és tesz így.

2023. márc. 1. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:

Úgy látom itt, egymás kapott labdáit lecsapva, ugyanazokat az üres köröket futjuk, hogy a jelentős kisebbségben lévő, nagyrészben a valamikori, romjaira szétesett mszp és más szétesett pártok hulladékának a részeiből, különféle új nevek alatt újra összecsapódott, kicsi apró pár százalékos kis új pártok, egymással is rivalízáló, nem egységes érdekű kis csoportok érdekét akarja valaki szembe állítani...

..az összetartozó, jelentős többségben lévő, egyet választó, a magyar emberek valódi, nemzeti érdekünket képviselő többsége elébe helyezni, mint ha az összetartó egység összemérhető lenne a sok széttartó, egymással is szemben álló akarat próbálkozásokkal!


Azért érdemes egészen más szempontból is megnézni,

mit akar az összetartozó nemzet, a magyarok valódi érdekeit képviselő többség, amibe kívülállók, az Unió idegen érdekű részei nem avatkozhatnak bele, hiszen ez egy nemzet belügye!


Megnyitottuk a piacainkat az Unió előtt. Emiatt olyan mértékű hasznot tudnak a nyugati lereskedelmi szolgáltató láncok kihordani, ami magyar nagyvállalkozó (mint a Mészáros csoport) kezében, hazai forgatható működő tőkeként itthon termelhetne hasznot.


Ennek kompenzálására adják a bizonyos EU támogatás című pénzeket, ami közel a felét teszi ki annak a vagyonnak, amit tőlünk kivisz a nyugat, a kereskedelmi láncain.


Egyszer még Baló műsorában ezt kitűrgyalta néhány gazdasági szakember és rábólintottak, hogy ez kb. így igaz.

Néhányszor belinkeltem a videót, de aztán leyiltották azt az egy anyagot.

Ha mist valaki végig keresi, annál az egyetlen műsornál az jelenik meg, hogy "szerzői jogok miatt nem nézhető".

Hát persze, mert gazdasági szakemberek mondták el benne, hogy az EU kétszer akkora hasznot hord ki Magyarországról, mint amit nagy kegyesen épp lebegtet, hogy megrendszabályozzon vele minket!


Kívülről bele akarnak erővel diktatórikusan avatkozni Magyarország legbennsőbb belügyeibe!


Minden nemzetnek megvannak az egyéni adottságai, a saját alkotmányos rendje aminek az alapja egyedi, minden ország esetén.


Azt sem modhatja meg senki kívülről, hogyan éri el a gazdaság az eredményeit.

Miként tartja fenn az ország a működését, milyen belső rendszerrel és szervezéssel.

Ezek szigorúan belső dolgok, amihez kívülről nincs másnak köze.


Az ellenzéki, pártok egy idegen, mára Európa ellen tevékenykedő megvásárolt vezetésű E.Unió kezébe akarják adni a Nemzeti Magyarország sorsát, ahol jól láthatóan egy világot centralizáló nyugati érdekkör elvárásait igyekeznek mostanában egyedüli célként követni.


Ezt a valamikori valódi Európa érdekű összefogást mára átkavarták egy megváltozott írányú, korábbi önmagából teljesen kifordult európai "kócerájra",

a valamikori Európa érdekű Unió helyett, aminek már nem sok köze van ahhoz az Európai Unióhoz amibe anno belépett Magyarország!


Mint a megfőzött béka esete.

Beül a béka a fazék hideg vízbe, aztán alágyújtanak.

Kezd melegedni a víz, de először még elviselhető.

Aztán már kezd elege lenni brekusz komának az egyre kellemetlenebb hőfokból.

(mint most Magyarországnak)

és ha tovább ott űcsörög szótlanul, akkor főtt béka lesz belőle és már nem tud mit tenni. Megeszik a mohó, idegen érdekű külföldi érdekek képviselői, akik másnak mutatták magukat még 20 éve, még mások is voltak akkor.

Azóta bekebelezte az Amerikai hatalmi terjeszkedés őket, mert van az a pénz, van az a kör, ahol a világ milliárdos üzletemberi megbeszélik a szerintük jó irányt a Bilderberg csoport gyűlésein.


Ilyenekre akarja most a Magyarország érdekeit, idegen érdekeknek átjátszó ellenzék rábízni hazánkat is,

mint kecskére a káposztát!


Európai érdekeken kívüli, idegen érdekűvé vált, nemzetellenes bandává züllött a valamikori Unió!


Mi másnak lehet nevezni a viselt dolgaik tükrében, ahol a természetes dolgok lettek a gyanúsak. Az ősi európai érdekek lettek a megszorítandók, mások érdekei mögé helyezendők, mert a nyugati spekuláns bankárvilág ezt kívánja, ezért fizet korrumpáló pénzeket!


Ezek mind Amerikából lettek ránk kényszerítve, ahol világ kialakulásában, a természetellenes, a hibásan működő, a gyengébb képességű idegen lett az elfogadandó.


Az idegenek, az életkörülményeik, adottságuk, a neveltetésük alapján egy elmaradottan fejlődő ember csoport lett mostanra a felkarolandó, tolerálandó érték az őshonos erurópaival szemben, itt is és Amerikában is.


Onnan irányítják Európát is, az ő érdekeik szerint.


A "béka" így lassan elkészül ehetőre fő!


Aki ezt kifogásolja, azt marasztalják el, bár az itteni őshonos emberek létbiztonságát veszélyeztetik, az itt őshonos kultúrát rombolják ezzel.


Az is jól látható, hogy az Európaidegen betelepített erőszakos kultúrájú, a biztonságot veszélyeztető népek szaporodási rátáját nézve, itt hamarosan megsokasodva, az idegen kúltúrájúak az európai emberek száma fölé növekednek létszámban és ennél fogva majd a választásokon is az sokasodó idegen nép többségben csak maguk közül választanak vezetőket fölénk kerekedve.


Ebbe akarja bele vinni a jelenlegi magyar ellenzék hazánkat is, ahol minden ami más, a világot meghatározó vagyonú idegen, amerikai spekuláns pénzemberek érdekében történik.


Ahol az EU-n, NATO-n kívüliek érdeke.., lett már most is a fontosabb a védendő, mert az amerikai terület szerző, hódító terjeszkedési próbálkozásai ezt kívánják.


Most egy lopakodó megközelítéssel próbálják becserkészni Oroszországot a széléről közelítve, ahogy a neve is mondja (u krajna), szláv nyelven az adott terület végét-t, a határát jelenti.


Mert "u krajna" azt jelenti, a birodalom vége, az orosz területek vége, széle, szláv nyelveken, Az U_krajna nem egy külön országot jelent, bár már jogot formáltak rá.


Az európai emberek érdekét és értékeit rendelik alá az amerikai hatalmak ezeknek az idegen területek harcainak és elvárásainak, mert érdekük fűződik a terület megszerzéséhez használatához, az Orosz birodalom területére való behatolás előkészítéséhez.


Ezeknek akarnak megfelelni a lefizeteett EU vezetői, bármekkora kockázatot is jelent ez az európai emberekre és a ma még talán részben még talán egészséges? világra, csak mert akik amerikából lefizetik az európai vezetőket, akik az európai valóságra nyomást gyakorolnak, mert ők úgy jutnak különféle előnyökhöz. Bármibe is kerül ez a rájuk bízott népeknek.


Na ez az igazi korrupció által irányított politika!


Mit is akarnak ők egyáltalán, mert, hogy nem Európa jólétét, az biztos, teljesen!...


Helyette felbomlasztják, szétzilálják a jelenlegi egészséges, természet adta dolgok szerint kialakult világrendet, a meglévő értékítéletet.

Ami érték volt, az most váljon értéktelenné.


Ami korábban a természettel szemben működő hibaként létezett, azt vegyük természetesnek csak azért, hogy káoszt, anarchiát keltsenek világméretekben,

hogy azután újra csoportosíthassák a világunk értékei fölötti birtoklást, és egy nekik kedvező irányban alakítsák újra, már az egész világ vagyonát a sajátjukként kezelhessék most még mások vagyonát.


Ezért tüzelték fel az u krajna, az orosz birodalom széle, vége, a határvidék vezetését, hogy csatlakozzon a világ értékrendszerét átcsoportosító nagy felforgatáshoz, tartozzanak a nyugathoz, mert így nyugatról meg tudják közelíteni az orosz birodalom határát már annyira, hogy nem tudnak onnan nukleáris fegyverrel védekezi a saját területük határán. Ahhoz túl közel lenne.

Putyin nem hülye!

Ezt a stratégiát ő felismerte, hogy ilyen sakk-lépéssel igyekeznek kijátszani a hatékony ütőkártyáját a nukleáris fegyverek a saját területeinek határán már nem használhatók (igaz, azok ne is legyenek használhatók)..


.. de látszik mit akar Amerika és miért küldi a fegyvereket a nyugat!

Nem a feláldozható Ukrajna miatt, hanem mert a területe stratégiai fontosságú Oroszország meghódításához.

Na ezért indult el egy éve az orosz támadás, Amerika előre tolt helyőrsége, u krajna, a határvidék ellen. Mint egy sakk játszmában!


Valaki minél több lépést tud előre látni, annál nagyobb előnyben van.

Amikor Putyin támadott, már előre látta, hogy Oroszország szélén lévő vidék megszerzésével próbálják nyugatról megközelíteni az orosz birodalmat, hogy apró lépésenként a nyugati érdekkörök rá tehessék a kezüket a orosz területekre, majd további harcokon át!


Így a nyugat (Amerika) egy olyan háborút generált, ami nem az ő területén zajlik.


Használhatatlanná teszi Oroszországnak a távoli területeknél még bevethető, de a közelben már önmagára is veszélyes elrettentő erejét.


A hazai ellenzék, ebbe az idegen világban érdekelt háborúba, a nemzetünk, idegen érdekek részére való kiszolgáltatottságba akarja belevinni a ma még független Magyarországot, ahol a magyar ember csak egy feláldozható sakk bábú, egy leüthető "paraszt" figura lenne a világ nagy játszmájában, ahol mi csak a harc játszma leüthető "gyalogjai" lehetünk.

-


Azt is tudja minden gondolkodó ember, hogy Gyurcsány=Gyurcsánynéval sőt ő talán még jobban, még radikálisabban idegen érdekű, vagyis Magyarország ellenes!

..de nevezhetjük a lánykori nevén is, az semmit nem az számít ha Dobrev Klárának hívjuk Magyarország másik nagy ellenségét.


A többi kicsi próbálkozó pártok meg erőtlenül sodródnak az ellenzéki hullámokkal.


Bármelyikük kerülne előtérbe, őket vagy teljesen ellehetetlenítené a gyurcsány család, vagy gyorsan átvenné tőlük a hatalmat és bár nem sokan választanák, de Gyurcsány vagy Dobrev K. Bárkit lesöpörve egy megalaluló új kormányból, helyettük az élre kerülne,

mint ahogy 2002-ben megválasztották Medgyessy Pétert.


Kettő év múlva már a senki által nem választott Gyurcsány Ferenc ült a helyén, anélkül, hogy a nép erről bármit is dönthetett volna.

2023. márc. 3. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!