Szerintetek a rendszerváltásnak milyen a végeredménye napjainkban tekintve?
Népünk ezt is nagyon elb*ta. Gyúúúúrcsán hozzá képest kiskutya. Sok lehetőséget elbaltázott e nép, nem fejlődik senki sehva, max. visszafele.
És ezért nem csak az "emúnyócév" a hibás, hanem az átlagember is.
Az "uram-bátyám"-rendszer még mindig fut ennyi év után is, csak egy pl.
Aki szerint azért tart itt az ország, mert privatizáltunk, meg mert fizettük rendesen az államadósságot, annak ajánlom a Surányi György interjúk olvasását, hallgatását. Persze nem kell vele mindenben egyetérteni, csak szemléletformálásként ajánlom.
Véleményem szerint nem lehetett volna sokkal jobban kijönni a rendszerváltáskor. A rendszerváltók megérdemlik a tiszteletet, mert a legjobb tudásuk szerint próbálták megvalósítani annak jogi és gazdasági hátterét. Sajnos ennyi tellett tőlük, a magyar szocializmus egy félig dilettáns politikai gárdát volt képes kinevelni, akik nem voltak alkalmasak hibátlan döntéshozásra.
Az egyetlen megoldás az lett volna, ha a SzU nyugati ellenpólusa már nagyon korán felállít komolynak mondható bizottságokat, akik magas színvonalú támogatást, tanácsadást biztosítottak volna többek között a magyar döntéshozóknak. Úgy érzem, hogy senki sem volt felkészülve a SzU felbomlására, és így a temporális, egyéni haszonszerzéseken kívül senki sem járt igazán jól. Persze ennek is meglett volna a maga kockázata, viszont legalább az esély meglett volna rá, hogy olyan törvények, olyan akvizíciók, olyan gazdasági átalakítások születtek volna, amiknek több köze van a valósághoz, mint amik.
Az volt az ígéret, hogy elérjük Ausztriát.
Ehelyett szétlopták és szétverték az országot, 40% fölötti a hivatalos élelmiszerár infláció és az országunk versenyképességét az olcsó munkaerő adja egyik "nagyokos" szerint.
Akkor mégis milyennek lehet értékelni a végeredményt?xDDD
Egyértelmű kudarc. Politikai és gazdasági téren egyaránt.
NDK-t nem számítva mi számítottunk a legreménytelibb országnak. Ma viszont sehol sem vagyunk hozzájuk képest. Gazdaságilag egy nagyon gyenge ország a miénk. Oktatás, egészségügyi totálisan lezüllöt. A gazdasági növekedésünk az eu-s transzferek nélkül nulla lenne. Politikai téren pedig autoriter visszarendeződés van.
Egyértelmű kudarc, mert nem váltotta be a hozzáfűzött reményt: nem lett demokrácia. De elkerülhetetlen volt.
A félresiklott rendszerváltás következménye lett a 2010-es Fidesz 2/3-ad. Onnantól pedig a társadalom ipari léptékű és módszeres elbutítása zajlik. Katasztrófa ami itt történik és senkit nem zavar. Aki teheti, annak itthonról el kell mennie és nem egy posztkádári mentalitású, keresztényfasizmus eszméjével megfertőzödött társadalomban élnie. Rosszabb a helyzet mint a rendszerváltáskor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!