Miért nincs magyarországon gazdaságilag jobboldali, nemzeti érzelmű párt, vagy van?
"Nincs igény a piacgazdaságra"
Pontosan.
Az átlag magyar azt szereti, ha a segge alá raknak mindent és megmondják hogy mit csináljon. Nem akar vállalkozni, nem akar szabadságot (mármint piaci értelemben, bár úgy látom amúgy se nagyon), nem akar vitatkozni, versenyezni, gondolkozni.
A többség remekül elvan a gyárakban minimálbéren, nem véletlenül lettünk összeszerelő üzem Európa közepén. Ugyan így elvárja a segélyezést és az állami pátyolgatást, ezért nyer a fidesz minden választást egy választás előtti osztogatással. Vagy ott van a rezsicsökkentés, lehetne hogy kevesebb adót szed a kormány, cserébe az emberek kezében több pénz marad és ők dönthetnék el, hogy hogyan gazdálkodnak vele, fejlesztenek-e, takarékoskodnak-e, vagy hogyan kezelik a saját költségeiket. helyette jött az állam és azt mondta, hogy ő beszedi mindenkitől a pénzt, cserébe olcsó lesz a rezsi és kész. És ez az embereknek tetszik, mert majd az állam megoldja. De ez a mentalitás sok helyen megfigyelhető.
Szóval jól látod, egész egyszerűen nincs rá igény. Itt a kommunizmusra, az állami irányításra van igény, nem véletlenül léteznek szinte csak ilyen jellegű pártok. És ez még jó ideig így is fog maradni.
"Nincs igény a piacgazdaságra és a nemzeti érzelemre együtt?"
Jelenleg a világban olyan elszabadult ideológiai téboly van, hogy követni nem lehet. Az USA-ban Donald Trump lett a munkásosztály "hangja", aki amúgy a vadkapitalista, munkásokat kizsákmányoló, tipikusan amerikai iparmágnás letűnőben lévő állatfajának egyik iskolapéldája. Kínában egy marxista-leninista rendszer keretein belül nyomnak ameraikai szintű profitorientált kapitalizmust. A Fidesz itthon úgy balliberálisozik, hogy nyugati liberálisokhoz képest a Fidesz gazdaságpolitikája rettentően kádárista.
De nincs is rajta csodálkoznivaló akkor, amikor a múltkor a Mandiner podcastjából amennyire vissza tudok emlékezni, szó szerint idézek egy publikáló szociológust: "az európai baloldalnak mindig is az volt a célja, hogy ellehetetlenítse és a végletekig kizsákmányolja a munkásosztályt". Amikor egy társadalomkutató(!!!) szájából hallok ilyet, akkor sírva akarom leszopni magam.
#5
ö egy magyar nemzeti konzervatív keresztyén szociológus volt biztos. Mióta publikál és hol? Mandínerben tavaly óta?
"nemzeti konzervatív keresztyén szociológus volt biztos."
Hát eléggé úgy tűnik, igen, de még akkor is durva. Van különbség aközött, hogy valaki szubjektívan kezeli a tényeket, meg aközött, hogy valami ordító marhaságot mond.
"Mióta publikál és hol? Mandínerben tavaly óta?"
Nyugdíjas korú valaki, évtizedek óta publikál. Nem jegyeztem meg a nevét, mert valahogy nem tűnt arra érdemesnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!