Ezekről mi a véleményetek?
Miért ennyire pártcentrikusak az emberek? Hiszen a politika nem a legbefolyásolóbb tényező.
Elvárják a pártoktól, hogy amint bekerülnek, 2 napon belül adjanak munkát annak a nem tudom hány százezer embernek. Persze, adjanak valamiféle nem termelő munkát, álljanak be a szolgáltatások hosszú sorába, így kapjanak ők is fizetést. Ergo legyen több az adó, hogy ezt finanszírozni tudjuk.
Legyen kevesebb az adó. Ergo kapjon az ember kevesebb szociális támogatást, gyest, és a többi (ehhez a témához most ne vegyétek a cigányokat). Valamit valamiért, de ha az egyik megtörténik, a másik miatt fognak hőzöngeni.
Nem tartják be az ígéreteket = Nem tudják betartani, mert az minden bizonnyal negatív hatást keltene más téren, vagy hazudnak. Minden párt ígérget, pont azért, mert mindegyik ígérget. Ez biztos furán hangzik, de ha az egyik párt azt ígéri, hogy ha megválasztjátok őt, az USA szintjére jutunk gazdaságilag, a másik viszont azt, hogy ha megválasztják őt, akkor támogatja a gazdákat, akik Magyarországon nem túl elterjedt növényeket termesztenek, ezzel szélesítve a Magyar mezőgazdaságot, egyértelmű, hogy az ember arra szavaz, ami több jót ígér. Így mindegyik párt hazudni fog, mert enélkül esélytelenek. Esetleg nem hazudnak, csak nem jön össze. Ez is előfordulhat, de akkor megint jön a hőzöngés.
Úgymond szarból nem lehet várat építeni, egy átfogó reform kéne szakemberek vezetésével, a gazdaság fellendítésével. Aki erre képes, az jelentkezzen itt és most.
Gazdaságilag gyengék vagyunk, ez van. Fel kéne lendíteni a gazdaságot. Ergo kéne támogatásokat adni a termelésre. Akkor legyen megint magasabb az adó, mert a cél szentesíti az eszközt. Biztos ez játszódik le szerintem. Ekkor jön a hőzöngés, de ez most mellékes.
Az EU-ban pont ez a jó, általa pályázatokon tudnak a termelők nyerni támogatást, vagyis ha nem is figyelhető meg, de az egész arra megy ki, hogy normalizálják a helyzetet.
Visszatérve a legelejére, a legfontosabb tényező az állam szempontjában a gazdaság. Nem az állam irányítja a gazdaságot, hanem a gazdaság az államot. Persze, hogy lesznek elbocsájtások, főleg így, hogy válság is van. Mer' minek termeljen egy gyár 1000 gyufát, ha 10-is elég, mert nem veszik. Viszont 10 gyufához nem kell 10 ember, elég 1, így nem veszt vele a gyártulajdonos. Az egész lényege a profit. Én is rúgnám ki az embereket, ha a saját vállalkozásom csődközeli állapotba kerülhetne, ez természetes.
Kedves kérdező: aki fennhangon hirdeti, hogy ő sohasem hazudott, az ne hazudjon. Vagy akkor ne kérkedjen vele, hogy ő mekkora szent. Különösen, ha a következő 10 évben Magyarország miniszterelnöke szeretne lenni.
Remélem érted, mire gondolok.
19:51
Értem én, de attól, hogy valaki elkezd őszinte lenni, még a többi ugyanúgy hazudni fog, így jobbnál jobb ígéretekkel úgyis a "hazudós" nyer, mert az embereket könnyen lehet befolyásolni.
Mivel az egyik csinálja, a másik is fogja, mert versenyképes akar maradni. A jobbik is hazudik, nem kell félni emiatt.
"Értem én, de attól, hogy valaki elkezd őszinte lenni, még a többi ugyanúgy hazudni fog, így jobbnál jobb ígéretekkel úgyis a "hazudós" nyer, mert az embereket könnyen lehet befolyásolni. "
Erről szólt 2002, erről szólt 2006 és erről szólt az öszödi beszéd. Az egyetlen, aki ezt bevallotta, Gyurcsány Ferenc volt, és mégis sátánt csináltak belőle azok, akik egy hajszállal sem különbek. És akkor most őket kellene kedvelnünk?
(nem érdekel a Jobbik ;)
Semelyik se különb, igazad van. De az élet úgy néz ki, hogy ilyen.
Én egy valamit várok el a politikától. Ne legyen korruptak és ne lopjanak.
Engedd, hogy a figyelmedbe ajánljak valamit:
Cikk: Sokba kerültek a kormány hibái:
Akinek nincs kedve végigolvasni, kiemelek néhány szép mondatot: "A kormányváltás is befolyásolta a magyar gazdaság helyzetét, hisz az Orbán-kormány megalakulását rendkívüli nemzetközi bizalom övezte... A kedvező várakozások ellenére is jelentős csalódást keltet az Orbán-kormány gazdaságpolitikája a nemzetközi pénzügyi körökben - mondta Petchnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa a cég sajtótájékoztatóján. A kormány egyik napról a másikra változó üzenet küldött a piacnak gazdaságpolitikájáról, s e „ki nem kényszerített hibák" miatt elvesztette azt az létező esélyt, hogy olyan formán csökkentsék az államháztartás idei hiányát, hogy ne kelljen a megszorításokhoz nyúlni.
Ma minden pénzügyi mutató - árfolyam, CDS-felárak - rosszabb, mint a kormány indulásakor."
Csodát nem vártam, de közel 120 nap alatt azért egy kicsit hazavágták a Forint árfolyamát, vagy tévedek? És ezért kell annak a vállalkozónak elküldeni a válság alatt nehezen megmentett embereit is, ahogy az utolsó bekezdésedben írtad. Sz*r forintárfolyam = sz*r gazdaság. Ezt egységes politikával el lehetett volna kerülni, de én úgy látom, hogy a Fideszen belül sem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!