Fideszesek, ezt nem érzitek ellentmondásosnak?
Nézzünk két dolgot amit a kormány állít és ugye amit a kormány mond az kőbe vésett szent írás:
-Magyarországon bőven meg lehet élni (akár 40ezer Forintból is)
-Orbán Viktor miniszter elnök úrnak a milliós béréből nem maradt semmi megtakarítása, így azt meg kellett duplázni
A kettő nem éppen ellentmondásos?
#7 Még ennyit sem állított az illető, csak ismételgettek tőle egy mondatrészt amit valamilyen kérdésre adott válaszul - persze a kérdést azt nem mutatták be. Annyit mondott más fideszes, hogy jobb, mint amenyniből előtte kellett megélnie ugyanannak az embernek, amikor csak a fele akkora segélyt kaphatta a közmunkás bére helyett.
#9
10 éved videó, és az illető nem is fideszes (már). Tehát a kormány nem állítja, hogy meg lehet élni 40ezerből, tehát a kérdező hazudott.
28ezerből meg lehet élni, ha minden nap adják a troll kommentekért. Az már egy jó hónapban több mint félmilliós kereset.
Abból már a többség kijönne.
#17 Nem, a kérdező hazudott.
"Nézzünk két dolgot amit a kormány állít " - vagyis jelen időben írta a kérdező, hogy MOST állítja ezt a kormány.
Nem a kormány állította, nem állított ilyet és 10 éve volt amikor elhangzott ez a félmondat egyáltalán.
Ahogy más már rámutatott, a 10 évvel ezelőtti 47 ezer forint - ami valójában a félmondatban elhangzott (nem a 40 ezer), akkor a bruttó minimálbér 93000Ft volt, nettóban ez nettóban 61 ezer forintot jelentett. A 47 ezer annak 77%-a volt.
Most a minimálbér 200 ezer forint, nettóban 133 ezer, ennek 77%-a 102 ezer Ft. Vagyis olyan mintha az illető politikus azt mondaná, hogy meg lehet élni havi 102 ezer forintból ma.
Te éppen úgy hazudsz, mint a kérdező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!