Akik most jajveszékelnek, mert innen "nincs visszaút", azok szerint régebben "lett volna út"? Ugyanúgy 4-5x akkorák voltak a fizuk Nyugaton.
A társadalom demoralizálódott csak, illetve vannak akik éppen fellelkesültek. A hülyítő propagandák csak az emberek lelkére és a társadalom általános negatívizmusára voltak hatással. De ne feledjük, hogy a bérek régebben is épp annyival szarabbak voltak Nyugathoz képest mint most.
Akkor mire fel ez a nagy pánik?
#11
Hatalmas nagy retardáltnak kell valakinek lennie ,hogy így számoljon. Tekintve, hogy lett kb 10-15 év tapasztalatod.
Arról nem beszélve, hogy el is lett inflálva a forint. Vagyis ami mondjuk akkor 60 ezres fizu volt, az most 160 ezres. Több lesz euróban, de nem lesz több vásárlóerőben.
"Rekordon az infláció közel 40 százalékos és jönnek nemsokára mellé a megfizethetetlen energiaszámlák. Szerinted ebből bármi jól is kisülhet főleg vidéken, falvakban? A kormánynak sürgősen meg kellene nyugtatnia az embereket, hogy ez mégsem következik be, mert akkor olyan mértékben eszkalálódhat véleményem szerint a helyzet, hogy az emberek egyszerűen a jövőtől, sőt a másnapjuktól való pániktól, félelmüktől vonulnak ki az utcákra."
De azért rájuk voksoltál áprilisban igaz e árokpart? Alapból nem is értek veled egyet, bár a helyzet tényleg tragikus. Viszont vicces, hogy aki áprilisban rájuk szavazott, most papol hogy jaj de szar és mit kéne tenni.
Tényleg szar a helyzet, de ha most nyugtatnák az embereket az kb olyan lenne, mintha egy nappal a világvége előtt valaki nyugtatná a másikat, hogy nuyig, nem lesz itt baj. Persze kicsit extrém példa de elítélem a kamu nyugtatásokat is, bár néha hasznos is lehet.
"15-ös Nem hanem, hogy visszahozza az eredeti rezsicsökkentést és törle le végre ezt a magas inflációt."
És szerinted ez mennyire reális árokpart? Én valamennyi essélyt bárlátok rá de nem tudom, hogy mennyi. Sokak szerint ilyen nem fog megtörténni (eredeti rezsicsökkentés). Az infláció a jelek szerint egy darabig velünk marad, bár a forint javult mostanság de csodát itt se várj. A Fidesz egy szar kormány, ami tönkreverte az országot.
Mennyire tartod reálisnak azt, amit írtál?
Ennyi erővel én meg azt akarom, hogy a Fideszesek menjenek börtönbe, meg Gyurcsányék is, bár ennek még kevesebb az esélye de se ez se az nem túl reális. (Már amit te akarsz).
Van rá tippem de egyszer nem láttam tőled leírva, hogy áprilisban idén mért szavaztál rájuk. Miért is szavaztál am a Fideszre?
12# es...
Már hogyne volna... szerinted nyugaton volt 120 százalékos infláció? Én mindent onnan veszek.
A mostani fizetésem ott is jóval többet ér, nem beszélve arról, hogy itthon sok- sok éve euróban és dollárban tartom a forintokat... szerinted mindenki olyan hülye, mint te.
A devizatartalékom az elmúlt 5-8 évben forintosítva majdnem a duplája. Annyit azért nem inflálodott a világ még itthon sem...te tartsd a forintot forintban...😜
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!