A szankciók tesznek minket tönkre?
Érdekelne, hogy mi az orbáni magyarázata a fenti állításnak.
Az én világképem szerint már évek óta nő az infláció, drágul az energia, drágul az élelmiszer, amire maga a háború (tehát nem a szankciók) rátett még egy lapáttal. Putyin is ott tesz keresztbe, ahol tud, aminek az elsődleges oka inkább az Ukrajnának nyújtott katonai segítség, szintén nem a szankciók.
Szóval valaki legyenszíves világosítson fel, hogy pl. a szankciók eltörlése, hogyan javítana a helyzeten. Köszönöm.
"Sokkal nyugodtabb lenne a piac,ugyanis födgáz nem csak a lakosságnak kell hanem az iparnak is. "
Bocs, de földgázra nincs is semmiféle szankció.
Putyin ezt már most is felajánlotta.
DE!!!!!!!!!!!
Az európai országok nem vesznek tőle, mert kiszámíthatatlan üzleti partner. Mert csavargatja a gázcsapot: hol ad, hol nem ad kedve szerint, a kiszámíthatóság pedig nagyon értékes dolog. Tudod a bizalom fontos tényező egy üzletben is, Putyin eljátszotta.
Magyarország továbbveszi Oroszországtól, DE!!!!!!!!!!! Az idióta Orbán olyan üzletet kötött Putyinnal, hogy világpiaci áron veszi, pedig az oroszok ebben a helyzetben még olcsóbban is örülnének, ha eladhatnák.
Semmi nem szólt amellett, hogy ilyen hosszútávú üzletet kössön Orbán.
Magyarország érdekét tekintve Orbán egy rossz üzletet kötött, amiről mindenki tudta, hogy rossz üzlet, így Orbánnak is tisztában kellett lennie vele, csak valami más érdekek vezérelhetik. (korrupció, zsarolás...)
Aztán persze milliárdokért megy itt a kampány, hogy milyen jó nekünk ez az orosz üzlet, hogy vesszük az orosz olajat, és milyen ügyes, okos Orbán, meg fúj brüsszeli szankciók.
hozzáteszem, a brüsszeli szankciókkal kapcsolatosan tök ellentmondásosan nyilatkoznak, egyik szavuk sem igaz szinte, de hát valamire rá kell fogni a saját elhibázott üzleti és egyéb politikájuk következményeit.
A Fidesz semmiért sem lehet felelős, mindig más az oka mindennek.
Most éppen a szankciók, a múltkor Soros.
Összefoglalva:
Ha honap arra ébrednénk hogy Oroszország kivonul teljes Ukrajna területéről, felszedi az aknáit, ellátja az ukrán sebesülteket, visszaszállítja az Ukrán fogjokat, háborús jóvátételt fizet, és megszünteti egy rakás ország a szankciókat Oroszországgal szemben, Magyarország gazdasága akkor is nagyon nagy szarban lenne.
Az európaiak, stb. hosszútávon gondolkoznak, és vesztették bizalmukat az orosz energiahordozókat tekintve, mert a csapcsavargatás bármikor jöhet, ezt korábban is eljátszotta Putyin.
De nem csak a gáz ára, hanem az iszonyatos mértékű infláció is miatt is drága nálunk a gáz a lakosság számára.
Ezt meg leginkább a kormánynak köszönhetjük.
Jóó, tudom, máshol is van infláció, de egyrészt nem ekkora, másrészt meg sokkal jobban kezelik.
Pl. Orbán árstopol, miközben az árstop egy iszonyatosan ártalmas dolog.
Tudom, jobboldaliaknak elég nehéz lehet abba belegondolni, hogy pl. mennyire rossz az árstop. Az árstopnak ki fizeti meg az árát (valós ár és árstopos ár különbözete)?
Példa: Tojásra Orbán rámondja az árstopot, holnaptól mondjuk, 20 forintért kell árulni, mert nagyon régi dátumra mondják, (nyilván sarkított példa, de az érzékeltetés kedvéért)
A tojás előállítási költsége, stb. nem változik, a tojás felvásárlási költsége kevesebb lesz, vagyis egy rakás baromfitartó üzem stb. megy tönkre. Tehát üzletek mennek tönkre.
Benzinárstop is baromság. Mindenárstop baromság.
Ami nem baromság: igazán kényes ágazatok és emberek állami támogatása. Ahogy normális országokban is csinálják. De Orbán unorthodox módon ül a lovon fordítva, és nézi a hegyet, hajta a lóvat, de az meg a szakadék fele megy egyre gyorsabban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!