Támogatnátok, hogy ha sikerül a Fideszt leváltani, akkor ugyanolyan módszerekkel legyen ellehetetlenítve a jövőben ahogy ő tette másokkal?
Például:
-Fideszes önkormányzatok ellehetetlenítése a támogatások csonkításával
-médiumok felvásárlása a Fidesz-közeli cégektől és egy új kormánymédiát felépíteni amit az aktuális kormány irányít
-minden társadalmi problémát ráhúzni a Fidesz 12 évére
Nope.
A Fidesszel a legnagoybb gond az egypártrendszer. Ha eltávolítjuk a Fideszt és egy másik párt ugyanolyan egypártrendszert alakít ki, ugyanott tartunk.
"Hát kb ez ment 2002 és 2010 közt, nagyon nem volt médiaegyensúly."
És mégis, ebben az időszakban lett megalapítva (maguktól és nem államilag) a legtöbb jobboldali médium. Arról nem is beszélve, hogy a baloldali média eleve egy örökölt dolog volt a rendszerváltás előttről, nem pedig mesterségesen kreált és fenntartott propaganda. + Ironikus módon, bár a diktatúrából maradtak ránk ezek az újságíró szervek, mégsem voltak úgy kézivezérelve, mint a mostani kormánypropaganda.
Elhiszem, hogy valódi sérelmet éltek át a jobbosok, hogy sokáig nem volt saját csatornájuk, de hogy ezt úgy oldották meg, hogy államilag kitömik magukat, mindent felvásárolnak, aztán kommunista jelleggel mindent és mindenkit széttépnek, azt valahogy nem tudom dícsérni.
Első körben mindenképp pórul járnának, hiszen a saját rendszerük csapná szájba őket (annyira a kormánynak kedvez a jelenlegi rendszer).
Második körben viszont nem a rendszer fenntartását, hanem a LEBONTÁSÁT, a jogállam visszaépítését tartanám kívánatosnak, tehát a bosszú helyett a demokratikus visszarendeződést.
A bosszúhoz semmit nem kellene tevékenyen tennie egy új kormánynak, egyszerűen így hagyni a rendszert, ahogy van (ez egy ellenzék-ellenes bosszúrezsim).
Viszont szerintem nem ezért szavaznának a Fidesz leváltására az emberek, ha szavaznának, hanem éppen azért, hogy újra normális, civilizált, demokratikus jogállam legyen Magyarország.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!