Miért degradálják egyes felettébb bölcs delikvensek a tanárok mellett kiálló diákokat? Az ilyen emberek mire gondolnak?
Nézem a kommentszekciókat és hányni tudnék a sok primitív szerencsétlentől, aki ezeket a diákokat szidja, hogy csak lógnak, meg ilyenek. Miért olyan hihetetlen, hogy a diákokat érdekli a normális oktatás, ami az ő szájbatekert jövőjüknek az alapja?
Nagyon örülnék(bár már végeztem a gimnáziummal), ha a tanári pálya minimum annyira népszerűvé lenne téve, hogy ne a szr és a semmi között lehessen választania még egy jóhírű iskolának is. Nekem voltak semmit nem érő tanáraim és pont miattuk támogatom a béremelés kezdeményezését, mert az valamiféle versenyhelyzetet okozna, és akkor lennének életképesebb jelentkezők is. Érettségi évében angolból annyi volt az órám, hogy feladatlap+javítsd magadnak megoldókulcsból, magyarázat nélkül. Volt egy olyan volt tanárom, akit úgy vettek vissza a suliba, hogy amikor ott tanított mindenki panaszkodott rá, a kollégáival is nyíltan bunó volt, az összes létező platformon lejáratta a sulit, ráadásul viszonya volt egy végzőssel. Csak hogy a számomra legemlékezetesebb problémás esetekről beszéljek.
Szerintem diákként az az érdeke az embernek, hogy az iskolában megkapja a megfelelő felkészítést minimum a továbbtanulásra. És ne az legyen, hogy utána súlyos tízezreket fizessen a szülő a magánórákra(már ha van lehetősége), mert a sulis tanár tojt bele az egészbe, de nem lehetett lecserélni, mert nemhogy jobb, de ugyanolyan jelentkező sincs a helyére. És számomra vérlázító, hogy az értelmes fiatalokat mindenféle lógós semmirekellő szintjére ledegradálják, csak mert minőségi oktatást akarnak, normális tanárokkal.
#3 Miért ne politizálhatna egy olyan dologban, ami tulajdonképpen meghatározza az egész jövőjét? Mert hogy meghatározó, ha mondjuk orvosira akar menni, de a szülei nem tudják fizetni a magántanárt, az iskola meg normális, vagy egyáltalán bármilyen fizika/kémia - biosz tanár hiányában nem tudja felkészíteni az emelt érettségire.
Meg attól, hogy diák, még lehet akár nagykorú is. Én tizenegyedikes voltam, amikor 18 letten, pedig nem buktam soha. És voltak nálam idősebb osztálytársaim, akik szintén nem buktak soha, de 11-be már 20 körüliek voltak. Szóval még csak azt sem lehet mondani, hogy kiskorúakról beszélünk feltétlenül.
Nem, nem tiszteljük az idősebbeket, ha nem érdemlik meg. Én 40+ vagyok, de mindig csak azokat tiszteltem akik kiérdemelték.
Tudod ez a baj, ezzel a tekintélyelvű szervilis ostoba társadalommal, tiszteld a másikat, sárba tiporhat téged, lehordhat mindennek, de te tiszteld. Nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!