Van esélye végre újra hatalomra kerülni Gyurcsánynak?
#17
Az ideológiai alapú lózungok nem racionális okok. A "baloldali kommunisták diktatórikus uralmára" a többség nem mint elnyomásra emlékszik. És minél rosszabbul fogunk élni az infláció, miegymás miatt, annál kevésbé fog az elnyomásnak tűnni.
A "baloldali kommunisták diktatórikus uralmára" a többség nem mint elnyomásra emlékszik.
De!
A kollaboránsok emlékezete a más.
Ott van, Bajna, Németh Miklós, ott lett volna MZP,
Fel lehetne oszlatni a parlamentet és a kormányt és felkérni egy szakértői gárdát, akik eddig is pofáztak!
#23
Nem. A többség úgy emlékszik - már aki élt akor -, hogy mindenkinek volt munkája, sötétedés után ki lehetett menni az utcára. A gyereket is ki lehetett engedni egyedül. A bankbetétek után kamatot fizettek és 3%-os volt a lakáshitel kamata, amíg egszer csak rendszerváltás címén fel nem emelte az első jobboldali kormány.
Ezzel együtt mindehhez Gyurcsánynak speciel semmi köze nem volt, vagyis nem racionális rajta számon kérni a Kádár korszakot.
26
A kor haszonélvezői mind ezt mondják, de nem voltak többségben. A többség túlélése érdekében hallgatott, akik nélkül nem lett volna sikeres a "4 igenes népszavazás" 1989. november 26-án, és az 1990. március 25-én és április 8-án rendezett első szabad, többpárti parlamenti választás. A rendszerváltás.
#27
Az mszmp-nek fénykorában közel 900 ezer tagja volt 45 év körüli átlagéletkorral. Plusz a család
Ha ennyi haszonélvezője volt a rendszernek, az bőven többség. Ma 2/3 is lehetne belőle.
"A többség túlélése érdekében hallgatott"
Ezt mondják az opportunisták. Meg hogy belülről bomlasztotta a rendszert.
Valójában azért volt sikeres a rendszerváltás, mert a többség csont nélkül elhitte, hogy a kerítés is kolbászból lesz a választás másnapjától.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!