Kedves liberálisok, ha a Fidesz nem elég jó, akkor kinek kellene felállítania a korrupció-ellenes csoportot?
"csak úgy tudod elképzelni a nemzeti szuverenitást, hogy valamely nagyhatalom védőszárnyai alatt?"
Hogy jön ide a nemzeti szuverenitás már megint? Jó hogy nem rögtön Soros :D
Most a korrupcióról van szó, azt pedig azok tudják kivizsglni és visszaszorítani, akik nem érintettek benne. Ennek semmi köze a nemzeti szuverenitáshoz.
Ez most kb olyan, mint ha a rabok maguk között létrehoznának egy börtön-bizottságot, amiben eldöntik hogy ki bűnös, meg ki nem. Nyilván úgy fognak dönteni, ahogy nekik éppen jó, nem úgy, ahogy a törvény előírja. Jelenleg a fideszes és kormányközeli korrupciót kell kivizsgálni, erre a fidesz kitalálta hogy majd akormány felállít rá egy bizottságot. Szerinted mennyire fogják hitelesen végezni a munkájukat? Semenyire. Egyébként az ellenzéki korrupciót is ki kellene vizsgálni, ezért lenne jó, ha egy teljesen független csoport vizsgálná ezeket az ügyeket, aminek nem hajlik a keze sem a kormánypártok, sem az ellenzék felé, és mindenkit egyformán számonkér. Ehhez lenne szükség az Európai Ügyészségre.
"csak úgy tudod elképzelni a nemzeti szuverenitást, hogy valamely nagyhatalom védőszárnyai alatt?"
Ahogy írták is, ez nem erről, hanem a korrupcióról szól. Felőlem Gyurcsányékat is lesittelhetik, ha korruptak.
Amikor a gyanúsított megtagadja a hazugságvizsgáló eszköz alatt valjon, az maga a beismerő vallomás.
Ez olyan, mint az európai ügyészséghez való csatlakozás, de az nem lenne jó a Fidesznek, mert számonkérhető lenne, márpedig nem azért kapartak 12 évet, hogy bármilyen ügyészségtől függjenek.
Inkább tovább játszák a pávatáncot és ők alapítanak korrupciós ügyésséget, amiből természetesen kihagyják Hadházi Ákost és a többi illetékest.
"Fidesz 2/3-os többségi kormányzás van már 12 éve. Miattuk kell ezt is felállítani. Hát akkor csinálja a Fidesz, nem?"
Ennél jobban meg se lehetett volna fogalmazni a problémát :D
7# mert akármelyik baloldali párt nem korrupt? Ha ezt hiszed nagyon naív vagy az az igazság hogy Magyarországon nagyon kevés a normális párt de azoknak meg a parlamentbe is nehéz bekerülni sőt be se tudnak szóval az egyetlen megoldás a korrupció ellen hogy minden parlamenti pártot egy független bíróság ítélne el .
Az a baj hogy normális politikusok horthy-val eltűntek szálasi kezdte 45-be és most Orbánnal vna egyenlőre bezárva a kör
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!