Szerintetek ha holnap nyílvánosságra kerülnének az ügynökakták kinek a neve köszönne vissza róla?
#8 "Mert kétharmad kell hozzá, és a Gyurcsány meg Horn-kormányoknak nem volt kétharmaduk."
Nem kell hozzá kétharmad és a Horn kormánynak volt 2/3-a. Egészen pontosan 54+18=72%-a volt a Horn kormánynak.
Az "ügynökakták" pedig szabadon kutathatóak az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában.
Kérdező
Nem véletlenül nem kerültek nyilvánosságra korábban az "ügynökakták", mivel olyanok nincsenek.
Dokumentumok és adatok, nyilvántartások, papírok, iratok vannak, amiknek nagy része hamis és pont amiatt készültek, hogy azzal zsarolhatóak, megfélemlíthetőek legyenek a rendszer áldozata.
A rendszerváltáskor tonnaszámra semmisítették meg az érintettek a rájuk terhelő iratokat, újságcikkek is születtek megtalált, ledarált iratokról, kidobott, rosszul megsemmisített állambiztonsági papírokról, amik pont azokra lettek volna terhelőek akik a rendszert működtették.
Amíg az "ügynökaktákból" játszi könnyedséggel bárkiről ki lehetett volna hozni valami állatságot, ami ellen nem tudott volna védekezni, mivel ha megjelenik az újságban, hogy Kis Béla volt a Malac fedőnevű ügynök aki jelentett a környezetéről, akkor soha nem tudta volna bizonyítani, hoyg nem ő volt a Malac fedőnevű ügynök és nem jelentett senkiről, avg nem tudta volna bizonyítani, hogy zsarolással szervezték be és a családjával fenyegették meg, de senkinek nem ártott semmivel. Az ellenkezője sem lett volna megoldható, egy valóban ügynökről bizonyítani, hogy tényleg ő volt az a bizonyos Malac fedőnevű ügynök, és az aki valóban a rendszer kiszolgálója, embere volt, annak viszont lett volna segítsége pont a rendszer korábbi működtetőitől a pereskedésre.
Semmi értelme nem lett volna.
Azonban a Levéltár majdnem 20 éve hozzáférhetővé teszi folyamatosan azokat az anyagokat amiket a hozzáértő szakemberek már rendszereztek és a valóságtartalmukat ellenőrizték.
Eleinte csak az érintettek nézhettek bele abba, hogy róluk vagy szüleikről ki tett jelentéseket, ki volt a besúgó akinek annyit "köszönhettek", meg a kutatók, akik a témában kutattak valamit vagy azzal az időszakkal foglalkoztak.
Ahogy egyre nagyobb lett a feldolgozott iratmennyiség, úgy lett egyre szabadabb a betekinthetőség is.
"Az Ásztltv. értelmében tudományos kutatást az a természetes személy folytathat a levéltári anyagban, aki rendelkezik a Történeti Levéltár által kiadott kutatási engedéllyel. Minden más személy magánkutatói minőségben végezhet kutatómunkát." (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény=Ásztltv.)
Ha bármi lett volna azokban az anyagokban ami a vezető politikusokról szólt, az már nyilvánosságra került volna az elmúlt 32 évben.
de semmi nem változott volna tőle.
Horn Gyuláról kiderült, hogy '56-ban pufajkás volt, vagyis egyike azoknak akik megöltek tüntetőket a budapesti utcákon. Mégis megválasztották a pártját kormányra nagy többséggel 1994-ben.
Medgyessyről kiderült, hogy III/II-es ügynök volt, vagyis tartótiszt. Semmi nem változott, maradt tovább miniszterelnök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!