Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Akik még mindig hisznek MZP...

Akik még mindig hisznek MZP tisztaságában, azok mit szólnak ehhez a hozzászóláshoz?

Figyelt kérdés

MZP aki lenyúlja a kampánypénzt, aki a haverjait teszi meg alpolgármesternek NÉGYET!!! egy 40 ezres városban, aki pályázati kiírás nélkül, önkényesen kijelöli, hogy ki végezze Hódmezővásárhelyen a tömegközlekedést a közétkeztetést a zsíros megbízásokat (haveri kör, oligarcha kiépítése) aki miatt megbüntették a várost nem is egyszer milliókra.

Évek óta a transzparenciával kampányol, messze az átlag alatti teljesítménnyel az utolsók között végzett Hódmezővásárhely az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország által az átláthatóság szempontjából vizsgált magyarországi önkormányzatok között. A három civil szervezet összesen 30 hazai önkormányzat működését, gyakorlatát tekintette át, és elemezte ki. Hódmezővásárhely az elérhető 80 pontból mindössze 36-ot érdemelt ki, ezzel a gyengécske produkcióval pedig a szerény 27. helyezést kaparintotta meg. A jelek szerint a rendkívül hangzatos ígéretek és a tényleges cselekedetek e téren sem fedik egymást a megyei jogú városban.

Ezekben a pontokban találtak hiányosságot:

Nem elérhetőek beazonosíthatóan és kereshetően a közgyűlési előterjesztések.

A közgyűlési szavazásokról név szerinti kimutatás nem található.

Nem találhatóak meg a bizottsági ülések előterjesztései.

Nem elérhetőek a közérdekű adatigénylések és az azokra adott válaszok (anonimizált módon).

Az önkormányzat költségvetése közérthető formában nem elérhető.

Nem találhatóak meg az önkormányzat által benyújtott pályázatok dokumentumai.

Nem találhatóak meg a városi költségvetésből a társadalmi szervezetnek nyújtott támogatások adatai.

Nem találhatóak meg az önkormányzat és a polgármesteri hivatal által kötött szerződések azok mellékleteivel.

Nem elérhető az önkormányzat által értékesített ingatlanok adatbázisa.

Nem találhatóak az önkormányzati tulajdonú cégek üzleti tervei, éves beszámolói.

Nem elérhetőek az önkormányzati cégek beszerzési, közbeszerzési eljárásai, illetve az önkormányzati cégek által között szerződések.

Nem találhatóak meg az önkormányzati cégvezetők vagyonnyilatkozatai.


2022. aug. 13. 01:59
1 2 3 4
 31/40 A kérdező kommentje:
#30: Ja, felkerül. Gondolom, még gyártják a számlákat...
2022. aug. 13. 16:59
 32/40 anonim ***** válasza:

#31 Az összes korábbi kampányáról felkerült a teljes elszámolás, a legutóbbi kampányáról is elkezdték feltölteni, ami jelenleg is folyamatban van. Azt hiszed egy teljes kampány összes adományát, bevételét és kiadását a készpénzforgalommal, kártyaforgalommal együtt olyan egyszerű összeszámolni, táblázatba rendezni, rendszerezni? A többi elszámolás sem 2 nap alatt lett kész, de ahogy azokat is befejezték, úgy ezt is be fogják. De látom neked egy nagyon érzékeny pontod ez a nem befejezett elszámolás :D

Ajánlom nézd meg az összes többi párt önkormányzati kampányainak elszámolásait is, hiszen MZP azt már réges régen feltöltötte. Kíváncsi vagyok hogy hány jelöltnek találod meg a hasonló részletességgel feltöltött elszámolását...

Mellesleg elég megnézni hogy a választási ígéreteiből mennyit teljesített, az remekül bemutatja hogy valóban egy hiteles és tisztességes alternatívát kíván a választók számára.

2022. aug. 13. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/40 A kérdező kommentje:
#32: Szerintem olvasd el a kérdést meg a hozzászólásokat, és utána istenítsd a messiásodat.
2022. aug. 13. 17:15
 34/40 anonim ***** válasza:
38%

"Szerintem olvasd el a kérdést meg a hozzászólásokat, és utána istenítsd a messiásodat."

Szerintem meg fejezd be az értelmetlen provokációt és személyeskedést. Te tettél fel egy kérdést, akkor inkább köszönd meg, hogy válaszolunk. Az, hogy szerencsétlennek, szemétládának nevezel másokat és egymás után írogatod hogy ő a messiás, akit imádnunk és istenítenünk kellene, nem vezet sehova.

2022. aug. 13. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 anonim ***** válasza:
38%

Kérdező, én rájöttem!

Te egy olyan önmagát megtagadó homoszexuális vagy, aki szeelmes MZP-be.

Mondj le róla, felesége és gyerekei vannak.

2022. aug. 13. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/40 anonim ***** válasza:
Kèrdező! Jártak a válaszaidèrt a bejelentések a moderátoroknak, hogy Te csak itt provokálsz ès veszekszel. Tettem ezt úgy, hogy nem vagyok oda MZPèrt, de ez gáz amit művelsz
2022. aug. 13. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/40 A kérdező kommentje:
#36: Mi gáz? Meg kell mutatni a világnak, miféle ember MZP.
2022. aug. 13. 19:17
 38/40 anonim ***** válasza:
Hiányzik a szerelmed, ugye? :)
2022. aug. 13. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/40 anonim ***** válasza:

"Pont, hogy nem számolt el a kampánypénzekkel."

"Csak a lényeggel nem számolt el hónapok óta:

"Feltöltés alatt…

A 2021 december és 2022 májusa közötti kampányelszámolás feltöltése jelenleg még folyamatban van.""

"Nem számolt el a kampánypénzekkel, szerencsétlen"

"Ja, felkerül. Gondolom, még gyártják a számlákat..."


Bármennyire is furcsa, szokatlan és hihetetlen lesz ez az állítás, de MZP a korábbi összes kampányához hasonlóan az országgyűlési választási kampányáról szóló részletes elszámolást is befejezte és feltöltötte. Az alábbi linken tudjátok megtekinteni, aki esetleg még mindig nem hinné el, mert a saját kis fideszes buborékjában tengeti unalmas napjait:

[link]

"Immár negyedik alkalommal – a negyedik, ezúttal sajnos nem a várt eredményt hozó kampányom után – teszem közzé a kampányelszámolásomat a legutóbbi hasonló alkalomtól (2021 november 17-től, a Paypal esetében december 1-től), ezzel lezárva a 22-es választási kampányt. Végtelenül hálás vagyok minden segítségért"

Be lehet tehát fejezni a rengeteg hazudozást MZP-ről, mert ahogy eddig is minden alkalommal, úgy most is betartotta a szavát és ahogy eddig is minden alkalommal, úgy most is elszámolt a kampánypénzekkel. És tudom hogy baromira szúrja egyesek szemét, de MZP ezután is el fog számolni a kampányköltségeivel és ezután is tisztességesen fog politizálni, mindegy mennyien hazudoztok róla :)

2022. aug. 31. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 anonim ***** válasza:
Majd linkeld már be Kérdező a Fidesz elszámolását is, köszi :)
2022. aug. 31. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!