A kormány kritizálói már nem tulajdonítanak jelentőséget annak, hogy Orbán Viktor és a Fidesz szabadította meg az országot a sötét MSZP korszakból?
AM HUN1 évvel ezelőtt
Még mindig várom, hogy valaki leírja, mit ért diktatúra alatt itthon. Részletesen, érvekkel alátámasztva.
Aladár Hal1 évvel ezelőtt
AM HUN Például akkor kezdődött, amikor átment a fidesz alkotmányozó nemzetgyűlésbe, miközben nem is erre kapott felhatalmazást, hanem, hogy Gyurcsány költség-vetéshamisítását elszámoltassa, amit az a szerencsétlen Őszödön maga a saját szájával vallott be. Ennek ellenére jól el van, nem!? Gyorsan kizsarolta a Fidesz az emberek legnagyobb hányadától a magányúagdíjpénztári vagyonát is. Majd amikor látták, hogy ezek, milyen birkák, folytatatták a választási törvény megnyirbálásával is, ami bebetonozva a 2/3-ot. Felépült Felcsúton a standion a TAO-nak csúfolt adóforintokat átkonvertálva. Már önmagában is botrány, hogy nincs Magyaroszágon egy szervezet, amelyik ezt a korrupciót kifogásolta volna és Orbán nem mondott le. Nem beszélve a folyamatosan kifakadó közbeszerzési botrányokról, magának a miniszterelnök rokonságának nagyon sunyi ügyletei (Tiborc-ügy), a met-botrányról, az elhazudott rezsicsökkentésről, a questor- ügyről, a mátrai hőerőmű zavaros adásvételi szerződéséről, a trafik- és földmutyiról, a kaszinóbizniszről, A Kesma zűrös létrejötte , a nagyon gyanús Paks 2, a kínai pénzből épülő belgrádi vasútvonal, a letelepedési kötvények off-shore szálai, pharon-ügy, a Kaleta Gábor féle vérlázító ügy. Az ellenzéki városok bevételeinek megnyirbálása. Ezek az ügyek egyenként de együtt mind bizonyítják hogy a végrehajtó, a törvényhozó és bírói hatalom egy kézben vagy kis csoport kezében összpontosul. A nyilvánosság, mint olyan sem foglalkozik vele, mert a többség az is az ő kezükben van. Ha lenne is olyan ellenzéki politikus aki akarna az sem juthatna be a közmédiába, mert kihajítják. A parlamenti munka pedig egy vicc lett. Ha az unió foglalkozik az uniós pénzek eltökítésével lásd Tiborc-ügy , a magyar állam inkább az adóforintokból fizeti vissza csak nehogy vizsgálódjanak. Nincsenek viták sem tévében sem rádióban, csak az örökös csépelés. Orbán már attól is be van szarva, ha nyilvánosság elé kell állnia, ami nincs előre megrendezve. A titkosítás is nagyon menő lett ám. Kezd már mindent átitatni a politika és mindegy, hogy művészet vagy tudomány, aki nem kussol, idomul és engedelmeskedik azt többnyire anyagilag ellehetetlenítik vagy rendőrségen, adóhivatalon, médián keresztül vegzálják. Ez igaz a vállalkozóktól a közmunkásokig. Kitesznek még egy közmunkást is, ha rosszul szavazna, ezt tapasztaltam. Na ennyit erről a cuki “diktatúráról” vagy nevezze, ahogy akarja. Ne is próbáljon győzködni senki, hogy mennyire frankó, úgysem hiszem el.
@Aladár Hal Igen és annyit teszek hozzá hogy ezzel nagyon sokan nincsenek tisztában és még sok mással sem mert nekik ez magas labda hogy képben legyenek mi folyik mire herdálják el az ország pénzét.Vagy ha netán tudják akkor az a varázsmondat hogy ezek is lopnak a többi is lop.Ebből kilábalni és értelmes társadalmat építeni nem biztos hogy menni fog...
ések

Írj megjegyzést...

mari endrődy1 évvel ezelőtt
Itt tombol a tehetetlenség!... Ez egy más helyzet,mint évtizedek előtt volt. Én tanácsot sem tudok adni a következő nemzedéknek,hiszen itt alapon ki vagyunk játszva...Nem tudjuk a régi -talán ,nem is bevált sémákat használni,a tanács ról és az értelemről nem is beszélve-módszereket alkalmazni. Forradalom f,elkelés ,tüntetés ? Még a jog is tehetetlen!...Én már kifelé tartok ebből a korból és szomorú vagyok,hogy mit kell itt hagynom!...Egy nagymama...
4
1

AM HUN1 évvel ezelőtt
Még mindig várom, hogy valaki leírja, mit ért diktatúra alatt itthon. Részletesen, érvekkel alátámasztva.
4
5

Aladár Hal1 évvel ezelőtt
AM HUN Például akkor kezdődött, amikor átment a fidesz alkotmányozó nemzetgyűlésbe, miközben nem is erre kapott felhatalmazást, hanem, hogy Gyurcsány költség-vetéshamisítását elszámoltassa, amit az a szerencsétlen Őszödön maga a saját szájával vallott be. Ennek ellenére jól el van, nem!? Gyorsan kizsarolta a Fidesz az emberek legnagyobb hányadától a magányúagdíjpénztári vagyonát is. Majd amikor látták, hogy ezek, milyen birkák, folytatatták a választási törvény megnyirbálásával is, ami bebetonozva a 2/3-ot. Felépült Felcsúton a standion a TAO-nak csúfolt adóforintokat átkonvertálva. Már önmagában is botrány, hogy nincs Magyaroszágon egy szervezet, amelyik ezt a korrupciót kifogásolta volna és Orbán nem mondott le. Nem beszélve a folyamatosan kifakadó közbeszerzési botrányokról, magának a miniszterelnök rokonságának nagyon sunyi ügyletei (Tiborc-ügy), a met-botrányról, az elhazudott rezsicsökkentésről, a questor- ügyről, a mátrai hőerőmű zavaros adásvételi szerződéséről, a trafik- és földmutyiról, a kaszinóbizniszről, A Kesma zűrös létrejötte , a nagyon gyanús Paks 2, a kínai pénzből épülő belgrádi vasútvonal, a letelepedési kötvények off-shore szálai, pharon-ügy, a Kaleta Gábor féle vérlázító ügy. Az ellenzéki városok bevételeinek megnyirbálása. Ezek az ügyek egyenként de együtt mind bizonyítják hogy a végrehajtó, a törvényhozó és bírói hatalom egy kézben vagy kis csoport kezében összpontosul. A nyilvánosság, mint olyan sem foglalkozik vele, mert a többség az is az ő kezükben van. Ha lenne is olyan ellenzéki politikus aki akarna az sem juthatna be a közmédiába, mert kihajítják. A parlamenti munka pedig egy vicc lett. Ha az unió foglalkozik az uniós pénzek eltökítésével lásd Tiborc-ügy , a magyar állam inkább az adóforintokból fizeti vissza csak nehogy vizsgálódjanak. Nincsenek viták sem tévében sem rádióban, csak az örökös csépelés. Orbán már attól is be van szarva, ha nyilvánosság elé kell állnia, ami nincs előre megrendezve. A titkosítás is nagyon menő lett ám. Kezd már mindent átitatni a politika és mindegy, hogy művészet vagy tudomány, aki nem kussol, idomul és engedelmeskedik azt többnyire anyagilag ellehetetlenítik vagy rendőrségen, adóhivatalon, médián keresztül vegzálják. Ez igaz a vállalkozóktól a közmunkásokig. Kitesznek még egy közmunkást is, ha rosszul szavazna, ezt tapasztaltam. Na ennyit erről a cuki “diktatúráról” vagy nevezze, ahogy akarja. Ne is próbáljon győzködni senki, hogy mennyire frankó, úgysem hiszem el.
4

cyberpalko1 évvel ezelőtt
@Aladár Hal Igen és annyit teszek hozzá hogy ezzel nagyon sokan nincsenek tisztában és még sok mással sem mert nekik ez magas labda hogy képben legyenek mi folyik mire herdálják el az ország pénzét.Vagy ha netán tudják akkor az a varázsmondat hogy ezek is lopnak a többi is lop.Ebből kilábalni és értelmes társadalmat építeni nem biztos hogy menni fog...
2

AM HUN1 évvel ezelőtt
@Aladár Hal Na, hát az utolsó mondatodban benne van minden, amit kell tudni a mai "másként gondolkodókról". Ha már eleve kijelented, úgysem hiszed, az ember minek érveljen, minek vitatkozzon. Pedig volna válasz a fenti hülyeségekre, bőven...
Aladár Hal1 évvel ezelőtt
AM HUN Nem is kell győzködnünk egymást. Ön kérdezte milyen rendszer ez és én válaszoltam. Méghozzá a hatalommegosztás elvével érvelve Montequieu-től. Lehet egy kicsit avítt már, de ráillik . Sajnos tényleg elveszett a kontroll a Fidesz felett. Ennek pedig csak a lakosság issza meg a levét hosszútávon. Tudom, ami nincs a közmédián vagy a KSH adatai közt az baromság, fogadok ez lenne az adu ásza. Már megszoktam ezt az “érvelést”. Elvégre, hogy is verne át Magyarország kormánya, azok hazafiak?! Na Hagyjuk egymást békében élni. Az idő majd úgyis igazol valakit. Ahogy Orbán diktátor haverjait is. :D
Tibor Czepper
1 évvel ezelőtt
@k kokemaki Mit vártál? Ha lesz méltó ellenfele a jelenlegi miniszterelnök úrnak, komolyan el fogok gondolkozni, hogy új barátért elcseréljem e a régit? Csak a rend kedvéért: Az 1990-s választáskor én azt mondtam, hogy a kommunisták olyan jók nem lehetnek, illetve az éppen aktuális ellenfelük olyan rossz nem lehet, hogy én saját akaratomból valaha is a kommunistákra szavazzak. Nekem már újat hazudni nem tudnak. Én ugyanis minden hazugságukat már előre ismerem. Ehhez tartom magam azóta is.
Ja és annyit, hogy a fletó vagyonhoz ő maga is hozzárakott az ország vagyonából (nem eus pénzt), jelentős összeget. (Többek között ezért is van, velem együtt annyi kisnyugdíjas az országban.) Szerinte becsületesen és tisztességesen, amit én természetesen szintén saját tapasztalatból nem hiszek el.
k kokemaki
1 évvel ezelőtt
@Tibor Czepper A jelenlegi miniszterelnök "úr"-ról pedig csak annyit, hogy liberális kutyából soha nem lesz hazafias szalonna. Ilyen egyszerű a képlet.
cyberpalko1 évvel ezelőtt
@Tibor Czepper A fideszben több kommunista van mint az mszp-ben.Rendszerváltás nem történt.Az ügynök akták nyilvánosságra hozását már 25x beterjesztették de hogy hogynem a fidesz lehúzza mindíg.az fletó pedig o1g fizetett ellenzéke.
#6
12 év sem volt elég arra, hogy 8 év hibáit kijavítsák. Szánalmas már ez a hűség a Fideszhez.
Amúgy meg Bajnai rázta helyre a gazdaságot, és már egy válságkezelt országot adott át a Fidesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!